Javouhey Anna-Máriáról megemlékező bélyeg,
ami 1981-ben került forgalomba Franciaországban
Először fizetés nélkül tanítónőként dolgozott. Ekkoriban újabb látomása volt: szobáját a legkülönbözőbb népekből származó gyerekek töltötték be. 1803-ban belépett a trappista apácákhoz, de rájött, nem ez az ő útja. 1804-ben visszatért apja kis iskolájába, Chamblanc-ba. Három nővérével szerzetesi közösséget hozott létre, majd áttelepültek Chalon-sur-Saône-ba. VII. Piusz pápa 1805 húsvétján áldását adta a kezdeményezésre.
1806-ban iskolát nyitottak. Egy évvel később négy testvérével és négy másik nővérrel fogadalmat tett. További iskolákat nyitottak: Chalonban néhány alapfokú iskolai osztályt, az egykori autuni nagyszemináriumban pedig iskolát és nevelőintézetet. Az egyházmegye számos vidéki iskolájának működtetését is vállalták.
Anna-Mária apja 1812-ben megszerezte a közösség számára Clunyben a rekollekták (szigorú szabályzatú ferencesek) egykori házát. Ettől kezdve clunyi Szent József-nővérek néven váltak ismertté.
1814-ben Anna-Mária vezetésével házat alapítottak Párizsban, és átvették a városi kórházat is. A közösségbe jelentkezők száma gyorsan növekedett, így távoli missziókat is alapítottak: 1817-ben a Bourbon-szigeten, 1818-ban Szenegálban, majd továbbiakat a francia gyarmatokon. Anna-Mária égett a vágytól, hogy személyesen vegyen részt a misszióban, ezért 1822-ben Szenegálba utazott, majd közösségeket alapított Gambiában és Sierra Leonéban, amely angol gyarmat volt.
1828-ban elutazott, hogy a guayanai Manában új közösséget építsen fel. Ez nehéz vállalkozásnak bizonyult, és a francia telepesek rosszindulata is megnehezítette a munkát. A nővérek különösen nagy szeretettel viseltettek az őslakosok iránt, akik között élve a missziójuk „kis köztársaságként” működött. Nemcsak tanítottak, de a betegeket is ápolták, többek között egy leprásotthont is nyitottak.
Anna-Mária 1833-ban visszatért Franciaországba. Ekkoriban kezdődött hosszadalmas vitájuk az autuni d’Héricourt püspökkel, aki Cluny területileg illetékes püspökeként joghatóságot követelt a kongregáció felett.
1835-ben visszautazott Guayanába. A nővérek színes bőrűek felszabadítása érdekében végzett fáradozásai a telepesek és a helyi papság előítéleteibe ütköztek. Az ügy híre Európába is eljutott, és d’Héricourt 1841-ben megtagadta Anna-Máriától, hogy szentségekhez járulhasson.
1843-ban visszatért Franciaországba, ám ott sem talált békére. D’Héricourt püspök már 1835-ben, Anna-Mária elutazása előtt el akarta érni, hogy a nővérek ismerjék el általános elöljárójuknak. Ám a rendi tanács azonnal tiltakozott. A püspök a maga oldalára állította a párizsi érseket, aki egyházi átok alá helyezte a nővérek párizsi kápolnáját. Clunyben megakadályozták az új beöltözéseket és fogadalmakat, és a clunyi kápolna is egyházi átok alá került. A püspök Anna-Máriát sértő, rágalmazó vitairatot tett közzé.
D’Héricourt egy héttel Anna-Mária előtt halt meg, anélkül, hogy a helyzet rendeződött volna. A kongregáció azonban, amely az alapító halálakor több mint ezer tagot számlált, tovább virágzott a világ minden táján.
Anna-Máriát 1950-ben XII. Piusz pápa avatta boldoggá.
