A magyarok első koronás uralkodónője, Gizella bajor hercegnő Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai hercegnő leánya volt. Eredetileg apáca akart lenni, ám amikor Géza fejedelem megkérte a kezét a fia számára, beleegyezett a házasságba. Erre elsősorban Adalbert püspök bírta rá. A tervezett házasságot azonban többen ellenezték, a leghatározottabban nagynénje, Gerberga apácafőnöknő. Helytelenítette ugyanis, hogy törékeny unokahúgát politikai okból veszélynek tegyék ki a „barbár herceg” oldalán. Henrik herceg, hogy megismerjék, meghívta Istvánt Bajorországba, aki jó modorával meggyőzte az apátnőt, hogy fölöslegesen aggódik.
Gizella városa Veszprém volt. A veszprémi püspök ettől kezdve a mindenkori magyar királyné gyóntatóatyja és koronázó főpapja is lett. István a pápától kapta a koronát, a királynénak a magyarok készítettek. Gizella elsősorban a városát igyekezett gyarapítani. Székesegyházat építtetett és kolostort alapított.
Neki kellett ellátnia az ország templomait egyházi ruhákkal, kellékekkel. Nagyon szépen varrt és hímzett. Már a Koppány elleni csatához is készített két zászlót Istvánnak Szent György és Szent Márton képeivel, és állítólag a koronázópalást is az ő keze munkája. István törvénye szerint a templomok liturgikus könyveit és kelyheit a püspököknek kellett beszerezniük, de a miseruhákat és más felszerelési tárgyakat a királyi udvar volt köteles rendelkezésükre bocsátani. Gizella munkatársnői magyar és bajor udvarhölgyei, valamint a veszprémi zárdában élő apácák voltak.
Gizella számos alkalommal elkísérte férjét az országban tett körútjaira, és sokat jótékonykodott. Imre herceg halála után egyre inkább visszavonult, István elvesztését követően pedig már csakis Istennek élt. Férje halála után sok méltánytalanság érte. Végül negyvennyolc év után visszatért hazájába a bajor lovagokkal. Itt megvalósította fiatalkori tervét: Passauban belépett a bencés nővérek kolostorába, amelyet bátyja, Henrik alapított. Két év múlva apátnő lett.
Egyes magyar történészek úgy vélik, hogy haláláig Magyarországon maradt, és még 1050 előtt, Veszprémben halt meg.
Szerzetesi életéről alig maradt feljegyzés, de még a gyér források is kiemelik, milyen részvéttel volt mindenki iránt, aki bajba jutott. A zárda vezetésében szerény volt, nővértársait minden fennhéjázás nélkül kormányozta, s idős kora ellenére önmegtartóztató életet élt.
