A hét szentje

A trienti zsinat (1545–1563) az egyháztörténet legjelentősebb gyűlései közé tartozik. Számos dogmatikus döntésével és reformrendelkezéseivel megalapozta a már régen szükséges belső egyházi megújulást. IV. Piusz összehívta és gyors befejezésre ösztönözte a zsinat harmadik ülésszakát, s nagy buzgósággal látott hozzá, hogy a határozatokat átültesse a gyakorlatba. Két évvel később V. Piusz személyében olyan pápát kapott az Egyház, aki határozottan folytatta a reformok megvalósítását.
Antonio Ghislieri néven szegény szülők gyermekeként született egy piemonti kisvárosban. Tizennégy éves korában belépett Szent Domonkos rendjébe. Teológiai tanulmányainak befejeztével Bolognában 1528-ban pappá szentelték.
Elöljárói felfigyeltek rá, és 1550-ben Rómába rendelték, 1566-ban a bíborosi testület őt választotta pápának.
Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, mennyire különbözik a korábbi reneszánsz és humanista pápáktól. Úgy élt, mint szegény és igénytelen dominikánus: a pápai ruházat alatt a rend szőrkámzsáját viselte.
Megtudta, hogy megválasztásának híre mekkora rémületet váltott ki a nép körében. Pedig egyáltalán nem akart könyörtelen lenni. Így reagált a hírre: „Isten segítségével remélem, hogy halálom alkalmával nagyobb lesz a szomorúság, mint most, megválasztásomkor.”
V. Piusszal kezdődött a XVI. század nagy reformpápáinak sora. Fő célja az egyházi és vallási élet lehető legteljesebb megújítása volt. A saját háza táján, vagyis a pápai udvarnál, a római kúriánál és a római papságnál kezdte. Ezért először a pápai háztartást egyszerűsítette és a pápai udvartartás létszámát csökkentette. Szorgalmazta a cölibátust, amelyet addig meglehetősen lazán értelmeztek, és ellen­őrizte a szerzetesrendekben a klauzúra megtartását.
Az általánosan elhanyagolt hitoktatás újraélesztésére 1566-ban megjelentette a római katekizmust. Gondos előkészítés után 1568-ban közreadta a római breviáriumot, 1570-ben pedig a római misekönyvet, s kötelezően előírta az egész világon minden templom és minden pap részére.
A török veszedelem arra a belátásra bírta, hogy a hitszakadások által megosztott keresztényeknek véget kell vetniük vallási viszályaiknak. Ezért így kérlelte a protestáns fejedelmeket: „Úgy keresünk titeket, mint a jó pásztor keresi eltévedt bárányait, hogy visszavigye őket az akolba.”
Amikor 1572-ben elterjedt a halálhíre, valóban nagyobb volt a gyász, mint amikor megválasztották. Hétéves pápasága alatt ugyanis kiderült, hogy minden szigorúsága ellenére az Egyház iránti igaz szeretet töltötte el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..