Japánban Xavéri Szent Ferenc kezdte meg a hittérítést a XVI. század első felében. Ő maga nem sok eredményt láthatott, de a következő évtizedekben seregestől tértek meg az emberek, 1587-ben már mintegy negyedmillió lelket számláló katolikus közösség élt Japánban Nagaszaki központtal. De éppen ebben az esztendőben az ország ura, Tojotomi Hidejosi (1582–1598), aki korábban elnéző volt a keresztényekkel szemben, a kudarcba fulladt koreai háború miatt ellenük fordult: a jezsuitákat kiutasította az országból. Rendelkezését azonban nem vették szigorúan, így néhány szerzetes eltávozott, a többség viszont maradt, és titokban folytatta a térítést.
Miki Pál Kiotóban született 1556-ban. Ötéves korában keresztelték meg, s amikor húszesztendős lett, felvételét kérte a jezsuita rendbe. Amikor később tanítani kezdett, nagy hatása volt, mert jól ismerte a buddhizmust, és tudott vitatkozni a boncokkal is. Ogantino helyettes tartományfőnököt elkísérte prédikációs útjaira, nem sokkal később pedig ő maga lett Japán leghíresebb szónoka. 1596. december 26-án tartóztatták le két novíciussal, Kisai Jakabbal és Szoan Jánossal együtt. Az egész vértanúcsoportot róla szokták elnevezni: Miki Pál és társai.
1593-ban a Fülöp-szigetekről, Manilából ferencesek érkeztek Japánba, akik nagy buzgóságukban egyszerűen figyelmen kívül hagyták az előttük járt missziósok tapasztalatait. Annak ellenére, hogy a sógun, Hidejosi betiltotta a prédikálást, nyíltan hirdették az evangéliumot, sőt két konventet és kórházakat is alapítottak. Hidejosi 1596 decemberében a három jezsuita mellett e ferenceseket is elfogatta, s velük együtt még tizenöt japán hívőt, akik a ferences harmadrend tagjai voltak. Meakóba gyűjtötték össze őket, s miután megkínozták, halálra ítélték őket.
Az ítélet úgy szólt, hogy Nagaszakiban fognak meghalni – kereszten. Miután az ítéletet kimondták, mindegyiküket megcsonkították, és hármasával kocsira kötözve körülhurcolták őket Meakóban, hogy a nép csúfolhassa a keresztényeket. Ezután elindították a huszonnégy halálraítéltet Nagaszaki felé. Az út egy hónapig tartott, és jelentős részét gyalog kellett megtenniük. Az uralkodó szándéka az volt, hogy amerre csak elhalad a menet, elrettentse a keresztényeket hitüktől. Ám ennek éppen az ellenkezője történt: a vértanúságra kiválasztottak mindenütt erőt öntöttek a hívekbe, azok pedig, ahogy csak lehetett, szolgálatukra voltak. E keresztények közül ketten csatlakoztak is a rabokhoz, hogy mindig mellettük lehessenek, ezért a parancsnok egyszerűen besorolta őket a kivégzendők közé.
Nagaszakiban, a kikötő előtti dombon az egész városnak szánt látványosság volt a kivégzés. Az áldozatokat keresztre kötözték, ők pedig a Te Deumot énekelve készültek a halálra, majd még buzdították a hívőket. A vértanúk között lévő gyermekek a Laudate pueri Dominum (Dicsérjétek gyermekek az Urat) kezdetű zsoltárt énekelték. Életüket két-két katona lándzsája oltotta ki.
1862-ben Miki Pál és társai lettek a Távol-Kelet első kanonizált szentjei.
