János kétéves volt, amikor édesapja meghalt, mélyen vallásos anyjának így egyedül kellett felnevelnie őt és két fivérét. Már kisgyermekként csodálattal nézte a vándorkomédiásokat, és megpróbálta utánozni bűvész- és akrobatamutatványaikat. Tehetséges volt, így hamarosan falubelijeinek kedvenc szórakoztatója lett. Ő azonban többre vágyott: apostolkodni. Kilencéves korában álmot látott, amely megvilágította számára küldetését: „Legyél alázatos, erős és állhatatos – mondta neki egy asszony, aki ragyogott, mint a nap –, és akkor, amit majd látsz, hogy ezekkel a farkasokkal történik, akik bárányokká változnak, te is ezt fogod tenni gyermekeimmel. Én leszek a tanítómestered. A maga idejében mindent meg fogsz érteni” – idézte fel felnőttkorában a Szűz Máriától hallott szavakat.
Calosso atya volt az első lelkivezetője, ő indította el a papi tanulmányok útján. Végül el kellett hagynia a családi házat, mert szembekerült egyik fivérével, aki azt akarta volna, hogy János inkább a földeken dolgozzon.
Diákként Chieriben létrehozta a Vidámság Társaságát, amelybe összegyűjtötte a városka gyermekeit. Később itt járt szemináriumba is. 1841 júniusában pappá szentelték. Néri Szent Fülöp példáját követve létrehozta az oratóriumnak nevezett intézményt, amelyben 1842 februárjában húsz, 1846 márciusában pedig már négyszáz fiú tanult. Az órákat eleinte a szabad ég alatt, Torino környékén sétálva tartották, majd amikor 1844 őszén Jánost káplánná nevezték ki, felettese két termet biztosított céljaira. Amikor ezeket elvették tőle, lakásokban folytatta a fiúk nevelését. Édesanyja elfogadta meghívását, és Torinóba költözött, hogy segítsen neki. Ő lett a gyermekek „Margit mamája”. Don Bosco szállást adott otthontalan árváknak, szakmára oktatta őket, együtt énekelt, játszott és imádkozott velük. A gyermekekből lettek később első munkatársai. Így, gyakorlat közben fejlődött ki Don Bosco híres nevelési módszere, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” – mondta erről.
Idővel az első munkatársakból IX. Piusz pápa támogatásával szerzetesrend jött létre, melynek célja a fiatalok megmentése, a szegénység minden fajtája elleni küzdelem volt. Mottójuk: „Lelkeket adj nekem, Uram, minden mást vegyél el.” Amikor Don Bosco először, 1858-ban kihallgatáson volt a pápánál, mindkettejüknek olyan benyomása volt a másikról, mintha szenttel találkoztak volna. Don Bosco nagyon szerette a szentatyát, és elfogadta minden tanácsát, akkor is, ha ez nagy áldozatokat követelt tőle. A pápa nagyra becsülte Boscót, és többször is Rómába hívta, hogy tanácsát kérje.
