A hét szentje

Szent Jeromos köré Rómában, majd Betlehemben Istennek szentelt nők tömörültek, ő lett a tanítójuk és vezetőjük. Ezek közé tartozott az előkelő Paula is. Tizenöt évesen férjhez adták a pogány Toxotiushoz, aki Aeneast is az ősei közé számította. Öt gyermekük született. Paulát gyermekkorától kezdve eltöltötte a Krisztus iránti szeretet, s ez jótettekre késztette. Mégis természetesnek tartotta azt a fényűzést, amely férje házában körülvette. A nagy fordulat férje halálával érkezett el. Rettenetesen szenvedett az elvesztése miatt, és amikor meghallotta a szerzetesi életre szólító hívást, csatlakozott az Istennek szentelt özvegyhez, Marcellához, aki házát az első római női kolostorrá alakította át.
Paula saját palotáját is kolostorrá alakíttatta át a lánya. Bőkezűsége nem ismert határt. Szegényeket és betegeket halmozott el adományaival. Rokonai szidták jótettei miatt; szemére vetették, hogy elherdálja gyermekei örökségét. Nagy örökséget hagy rájuk: Krisztus irgalmát – válaszolt nekik.
Amikor Epiphaniosz, a ciprusi Szalamisz püspöke és Paulinosz, Antiochia püspöke az I. Damazusz pápa idejében tartott zsinatra Rómába érkezett, Paula vendégül látta őket. A két keleti püspök jelenléte felébresztette benne a kívánságot, hogy elhagyja szülővárosát, és Théba szerzeteseihez zarándokoljon, követve Jeromost, aki szintén Keletre telepedett át. Anélkül, hogy házára, gyermekeire és vagyonára gondolt volna, 385-ben lányával, Eusztochiummal elindult. Többi gyermeke, bátyja és egyéb rokonai kikísérték a kikötőbe. Nagyon nehezére esett a búcsú. Szerette a gyermekeit, és anyai gyöngédséggel csüngött Toxo­tiuson, és a fiú sem akart tőle elválni. Paula azonban hittel legyőzte fájdalmát. ,,Gyermekei iránt érzett szeretetét legyőzte Isten iránti szeretete’’ – írták róla.
A szent helyekre szamárháton jutott el. Mielőtt Betlehemben letelepedett volna, nemcsak az egész Szentföldet járta be, hanem elutazott Egyiptomba is, hogy felkeresse a pusztai szerzetesek településeit. Betlehemben két kolostort és egy zarándokszállást építtetett. Adakozása meghaladott minden ész­szerű mértéket. Egyetlen kívánsága az volt, hogy koldusszegényen haljon meg, s még a halotti lepel se legyen a sajátja.
Ahogyan az élete, szent volt a halála is. Haldokolva zsoltárverseket imádkozott a fekvőhelyén, és ujjával keresztet rajzolt az ajkára. Püspökök vették vállukra tetemét, és az Úr születése barlangjának templomába vitték. A gyászolók egy héten át zsoltárokat énekeltek fölötte, majd sírja mellett.
Temetése után Jeromos hosszú levelet írt Eusztochiumnak, melyben megható emléket állított neki: ,,Nemes származású volt, de igazán nemessé a szentség tette. Egykor gazdag volt, most Krisztus szegénysége ékesíti. Róma aranyos házai helyett Betlehem vályogviskóit választotta. Ne keseregjünk elvesztésén, hanem adjunk hálát azért, hogy a miénk volt, sőt azért, hogy a miénk” – búcsúzott tőle.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..