János evangéliuma szerint András egyike annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust. Kezdetben Keresztelő János tanítványai közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Ezért vitte el Jézushoz a testvérét, Simon Pétert is (Jn 1,35–42). A tizenkét apostol egyike.
A Márk-evangélium szerint Jézus maga hívta meg Simonnal és Zebedeus fiaival, Jakabbal és Jánossal együtt a Galileai-tó partján (1,16–20; vö. Mt 4,18–22). András jelen van, amikor Péternek, Jakabnak és Jánosnak az utolsó időkről beszél Jézus az Olajfák hegyén (Mk 13,3), és Fülöppel ő viszi a pogányokat Jézushoz az utolsó napokban (Jn 13,22).
Az újszövetségi apokrif iratok, különösen az András cselekedetei sok részletet közölnek az apostol életéről, de ezek történeti hitelessége nagyon kérdéses. Az András cselekedetei elbeszéli, milyen viszontagságok közepette vitte Krisztus örömhírét Örményország napégette pusztaságain, Kurdisztán szakadékos hegyein át a Fekete-tenger partjáig. Feltűnik a szkíták földjén is, és hirdeti az evangéliumot a nomád pásztorok és vadászok sátraiban. Végigjárja Thrákiát és Görögországot, míg végül Achaiában Aegeas prokonzul elé állítják, aki végül halálra ítélteti. Biztosnak látszik a hagyománynak az az adata, hogy 60-ban az achaiai Petra városában keresztre feszítették. Keresztjének szárait nem derékszögben, hanem átlósan ácsolták, ezért nevezik andráskeresztnek ezt a formát.
Ereklyéit a IV. századtól Konstantinápolyban őrizték, majd 1208-ban erőszakkal Amalfiba szállították. II. Piusz pápasága idején, 1462-ben a fejét Rómába vitték. 1964-ben, a keleti és nyugati egyház kiengesztelődésének jeleként a pápa átadta a konstantinápolyi pátriárkának, és Petrába, vértanúsága helyére került vissza.
