Hálaadás Egerben a Szent István Rádióért és Televízióért

Az ünnepi esemény kezdetén Szarvas István, a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány elnöke rövid köszöntőt mondott: „Rádiós és televíziós szolgálatunkkal azt az Egyházat szolgáljuk, amelynek egyik fő jellemzője az apostoliság, a pápához való hűség. Korunkban nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a szolgálat, amelyet végzünk, nem az anyagi háttérnek, nem lobbiérdekeknek van kiszolgáltatva. Nem bizonyos körök véleményét képviseljük a média világában, hanem hűségesen törekszünk arra, hogy az Egyház tanítása alapján a ma embere számára is eligazító gondolatokat, segítséget, információkat tudjunk adni.”
A hálaadó szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be. A főpásztor homíliájában elmondta: a történelem során sokaknak feltették már azt a kérdést, hogy kicsoda Jézus. Sokféle vélemény született, de az egyetlen hiteles választ Péter apostol adta: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia.”
„A rádióhallgatók és a rádió munkatársai azt a választ próbálják továbbzengeni, hogy számunkra Krisztus Isten egyszeri, megismételhetetlen és végleges hangja. Ő az Atya küldötte. Ő az, akit Isten azért küldött, hogy minden embernek üdvösséget hirdessen, és mindenki számára elhozza az üdvösséget. Ha meg tudjuk vallani, hogy Jézus a mi személyes megváltónk, akkor olyan sziklára építjük az életünket, amelyen a pokol kapui sem vesznek erőt” – fogalmazott a főpásztor.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.