A hejcei Szent István király templom

 

A XV. században épült, gótikus stílusú Szent István király templomot emeletnyi magas erődfal veszi körül, amelyet körülbelül négyszáz évvel ezelőtt a portyázó husziták ellen emeltek. Később az egész templomot Fellner Jakab tervei alapján barokk stílusban átalakították, a torony is ekkor épült, ám a gótikus csillagboltozat megmaradt. A Johann Zirckler festette barokk főoltárképen Szent István látható, amint felajánlja az országot Szűz Máriának. A templom padjai és a Halblechner Vencel egri szobrász alkotta domborműves szószék rokokó, a keresztelőkút copf stílusú. Az orgonát 1928-ban a Rieger-gyár készítette.


A templom mellett található a szintén Fellner-tervek alapján épült emeletes palota, Eszterházy Károly egri püspök építtette 1774-ben. Az impozáns épületet hatalmas park veszi körül. Ide száműzték az 1950-es években a nemkívánatos katolikus püspököket; 1945 után Madarász István püspök, Tost Barnabás és Brezanóczy Pál káptalani helynökök ebből az épületből kormányozták a Kassai egyházmegye magyarországi részét. 1952-ben az épület a kedvesnővérek szociális otthona lett.

 

A község népi lakóházairól, hallgatag vagy épp suttogva mesélő fáiról, a kicsiny Szerencs patak fölött átívelő barokk kőhídjairól és a falu alatt húzódó pincerendszerről egyaránt nevezetes. Emlékpark és emlékmű őrzi a feledéstől annak a negyvenkét szlovák katonának az alakját, akik hét évvel ezelőtt vesztették életüket egy repülőgép-szerencsétlenségben. A Borsó-hegyen negyvenkét kopjafát állítottak fel, rajtuk az elhunytak nevével, korával, rendfokozatával. A település központjában emelt emlékművet galántai szobrászművészek készítették.

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.