– Egy regényfolyamnak is véget kell érnie egyszer, muszáj neki határt szabni; most úgy néz ki, hogy tízkötetes lesz a sorozat. Az utolsó középpontjában természetesen a nándorfehérvári ostrom áll majd. Hunyadi életrajzában jelenleg 1444-ben járunk, a várnai csata következményeivel folytatódik a nyolcadik kötet. Hátra van még Hunyadi kormányzóságának időszaka, a (második) rigómezei csata, majd következik Konstantinápoly eleste, valamint az említett nándorfehérvári ütközet. A korábbi kötetekhez képest most már picit nagyobb ugrásokkal tudok haladni; az utóbbi részek fő szálai a törökellenes hadjáratok voltak, amelyeket elég részletesen taglaltam.
Az összegyűjtött adatok bősége növelte folyamatosan a regényciklus terjedelmét, vagy Hunyadi hadi kihívásokban bővelkedő sorsa annyira sűrű, hogy nem is lehetett volna rövidebbre fogni a történetet?
– A nagy hadjáratok és a kormányzóság időszaka annyira jól dokumentált, hogy történelmi regényíróként nem tehetek mást, mint hogy a rendelkezésre álló forrásokból merítve, a „széles alapokra” támaszkodva bontom ki a cselekményt. Elsősorban arra kell figyelnem, hogy a végeredmény ne dokumentarista jellegű, száraz történelmi szakmunka legyen. Az írás során a legfontosabb feladatom a dramatizálás, a karakterek hitelessé tétele és a fiktív vagy félfiktív szálak behúzása. Az elmúlt évtizedek alatt a történészek által rögzített tényanyag átadását a regényesség és az olvasmányosság igényével ötvözöm.
Különös, hogy éppen Hunyadi Jánosról nem született eddig nagyobb lélegzetű irodalmi mű. Gyermekeivel, Lászlóval, de különösen Mátyással már jóval kegyesebb volt az utókor…
– Jankovich Ferenc Mátyás-trilógiáját vagy Harsányi Zsolt Matthias Rexét ismerve én sem értettem, hogy Hunyadi Jánosról korábban miért nem születtek nagyregények. Vajon miért nem ihlette meg mondjuk Jókait, Mikszáthot…? Most azt gondolom: annyira ikonikus, mindenek fölött álló, fényes személyiség volt, hogy direkt módon nem igazán tudtak mit kezdeni vele. A Walter Scottra visszatekintő történelmi regényírás hagyománya szerint a klasszikus szerzők inkább fiktív karaktereket mozgattak létező történelmi térben és időben. Hunyadihoz hasonló hősök legfeljebb mellékszereplőként tűntek fel a romantikus történetekben.
Hosszú ideje napi rendszerességgel foglalkozik a kiváló hadvezér személyével. Röviden össze tudná foglalni, hogy az elmúlt években milyen Hunyadi-kép alakult ki önben?
– Az az izgalmas benne, hogy nem kell misztifikálni, romanticizálni; a hősiességét nem kell elemelni a valóságtól. Mátyás király esetében a legenda és a történelmi valóság elég távol áll egymástól. Mivel folytatni tervezem a Hunyadi-sorozatot, rám is vár még az a feladat, hogy feloldjam a vele kapcsolatos ellentmondásokat. A Hunyadi Jánosról kialakított romantikus, heroikus kép viszont tényleg közel áll a valósághoz. Nem nagyon kell szépíteni, kozmetikázni. Nyilván részletkérdéseken – jellemvonásain, bizonyos döntésein, mint például a szegedi béke – elvitatkozhatnak a történészek, de a dokumentumokból, oklevelekből, beszámolókból kirajzolódó erős karakter alapvetően egyezik azzal a képpel, amit a törököt legyűrő hadvezérről őrzünk. Ez egyrészt könnyebbséget jelentett számomra, ugyanakkor veszélyes is, mert egy statikus hőstípust nehéz úgy megfesteni, hogy igazán érdekes legyen. Történelmi regényekkel foglalkozó írók gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a hősüket eleve hősként indítják… – a figurából hiányzik a jellemfejlődés. Az olvasók egy részét talán éppen az ragadta meg a Hunyadi-sorozatban, hogy ez a karakter nagy utat jár be, mielőtt hőssé válik. Kérdés, hogy egy író mennyire képes szabadon engedett fantáziával, koherens módon pótolni-kiegészíteni a történelemből nem rekonstruálható részleteket. Ideális esetben összeáll a kép.
„Beelőzésként” két éve jelent meg az Isten katonái – 1456 című regénye, amely nem része a ciklusnak. Talán azért, mert elsősorban Kapisztrán Jánosról szól…
– Így van, Hunyadi János csak mellékszereplőként tűnik föl benne. Az Isten katonái nem tartozik a sorozathoz, jóllehet cselekménye ezer szállal kötődik hozzá. Ez a regény speciális okból-célból született. Szolnok megyei vállalkozó barátom, Csajbók Zsolt adta az ötletet. Nagyon bosszantotta, hogy határainkon túl alig ismerik a történelmünket; a külföldieknek fogalmuk sincs a magyarság Európa védelmében betöltött szerepéről. Általános kesergésünknek-sérelmünknek adott hangot, amikor azt javasolta, hogy a külföldiekre gondolva szülessen regény Nándorfehérvárról. Az Isten katonái kerettörténetét Kapisztrán János szentté avatásának pere adja. A tanúként beidézett idős szerzetes szemével látjuk mindazt, ami 1456-ban Magyarországon történt…
Említette, hogy a Hunyadi-sorozat tizedik, záró kötete ugyancsak Nándorfehérvárról szól. Nem „luxus” e témakettőzés?
– Teljesen más a két regény optikája. Nándorfehérvár nagy ostromát a regényfolyam keretében sokkal részletesebben szeretném bemutatni. Mondhatjuk, hogy ugyanaz a történet, de teljesen másként elbeszélve.
Nemrégiben jelent meg spanyol nyelven is a regény, amelyet Ferenc pápának is átadtak…
– Ez is Zsolt barátom „megszállottságának” köszönhető, aki nagyon fontosnak tartotta a regény üzenetének széles körben történő terjesztését. Elkezdtünk puhatolózni a külföldi kiadás ügyében; gondolkodtunk, hol kéne kezdeni. Az angol vagy a német fordítás tűnt kézenfekvőnek, de némi tanakodás után az olasz és a spanyol variáció merült fel. Utóbbi mellett végül azért döntöttünk, mert a nagyrészt katolikus Dél-Amerikában – ahol a Kapisztrán-kultusznak is lehet még némi hagyománya – sokakhoz eljuthat. Egyébként az Egyesült Államokban, Kaliforniában is van egy San Juan Capistrano nevű kisváros, amit misszionáriusok alapítottak… Meglepően hamar találtunk érdeklődő kiadót, úgyhogy elindítottuk a folyamatot. A regényt a kubai származású Josefina Careaga Plá fordította le kasztíliai spanyolra. Óriási munkát végzett. Lábjegyzetekkel is ellátta a szöveget, hogy a spanyol olvasók értelmezni tudják a török eredetű kifejezéseket, jövevényszavakat. A visszajelzések szerint magas irodalmi szintű fordítás született.
A regényén keresztül a nándorfehérvári győzelem világtörténeti jelentőségét, illetve a déli harangszó üzenetét emeli vissza a köztudatba…
– Annak idején Kapisztrán szentté avatási perében döntő érv volt, hogy jelen volt a diadalnál. Az ostromról szóló feljegyzésekből azonban kiderül, hogy jó szándékkal ugyan, de majdhogynem többet ártott, mint használt. Meglehetősen ellentmondásos személyiség. A könyv ezért nem is elsősorban neki, hanem a „többi szentnek”, az ott harcoló névtelen hősöknek állít emléket – és Hunyadi Jánosnak, akit Európa időközben tökéletesen elfelejtett. Úgy is mondhatnám, hogy az
Isten katonái egy követendő „mentalitás” regénye. Szerettem volna felhívni a figyelmet régiónk azon népeire, amelyek sokat küzdöttek, szenvedtek azért, hogy a keresztény Európa fennmaradhasson. A fejezetcímek a harangokra utalnak. A mindig figyelmeztető harangszóra!
