A hála kaput nyit bennem: Istennek – és neked

A kötelességszerűen lerótt hála, a merev udvariassággal átnyújtott ajándék vagy díj, az automatikusan elmormolt köszönet sem bennünk, sem a másik emberben nem hozza létre azt az erőteret, amit az őszinte hálás szívűség olyan magától értetődően megteremt.
Mi történik bennünk, amikor hálásak vagyunk? Kitágul a szívünk, értékesnek érezzük magunkat és a másik embert is, és motiválttá válunk arra, hogy máskor is hasonlóan cselekedjünk. Sőt, a hálának egészségvédő hatása is van. A kutatók szerint a hála kifejezése minden főbb szervünkre hatással van. Ha orvosság lenne, ez volna a világ legkelendőbb terméke – írják a szakemberek. Az őszinte köszönetnyilvánítás gesztusa dopamint, szerotonint és oxitocint szabadít fel a szervezetünkben, és egyidejűleg csökkenti a kortizol termelődését. A dopamin és a szerotonin hatására boldognak érezzük magunkat, olyannyira, hogy ez az enyhe depresszión is képes segíteni. Az oxitocin, az úgynevezett „öleléshormon” hatékonyan támogatja a másokhoz való harmonikus kapcsolódást, a kortizol pedig stressz­hor­mon, így a csökkenése együtt jár a szorongás oldódásával. „Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal” – véli J. Robbins.
A hálára leginkább akkor van szükségünk, amikor a világunk bizonytalanná válik. Mikor is? Például gyermekkorban, serdülőkorban, ifjúságunk idején, aztán az életközép táján, időskorunk megingott egészségi és társas világában, majd „halálunk óráján” – egyszóval naponta. Hiszen ez társas kapcsolataink erőforrása, általa megerősödik belső érzelmi biztonságunk, oldódik az ismeretlentől való szorongásunk.
Érdekes! Nem kerül pénzbe, mindenki előtt nyitva áll a lehetősége, nem igényel sok időt sem, nem fáj, ha műveljük, mégis oly gyakran elmarad! A hálátlanság már Jézus korában sem volt ismeretlen, hiszen a meggyógyított leprások közül is csak egy ment vissza, hogy köszönetet mondjon.
Pedig a hála tanítható. Elsősorban minták alapján tanuljuk. Azoktól a személyektől, akik fontosak számunkra, és akkor, amikor nem is gondolnánk. Egy-egy félmondatból, egy arckifejezésből, egy ölelésből. Vagy éppen egy fintorból vagy elejtett szóból: „Mit köszöngessek? Hiszen ez természetes! Ez a munkája.” „Jaj, valamit venni kellene nekik, ők is hoztak ajándékot!” „Bűn, ha nem imádkozom.” Sietünk, teljesítünk, megfelelünk, üzletelünk, kiegyenlítünk.
Sokat segíthet az átkeretezés szokása is: „Vannak, akik morognak, mert a rózsáknak töviseik is vannak, én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbóik” (A. Karr).
A hála az egyik legpozitívabb energia az életünkben. Az apró örömökért hálásan örvendezni, a jót kimondani – áldást jelent. Bene dicere – jót mondani. Akiről mondjuk, az benedictus – áldott. Ez sokszor csak önfegyelem kérdése. Sajnos bevett gyakorlat, hogy ha nincs mit mondani, hát pletykálunk erről-arról – s nem éppen jókat – a munkahelyen, az osztályban, a vacsoránál, a kommentekben… Mondjunk másokról másoknak jót! Tegyük ezt a szokásunkká! Köszönetet mondani. Bárkinek. A pénztárosnak, a gyermekünknek, szüleinknek, a buszon éppen mellettünk ülőnek, őrangyalunknak, védőszentünknek – és mindegyikükben a Gondviselésnek.
Egy ember kissé késve indul el az állásinterjúra. Útközben így fohászkodik: – Uram! Nagyon fontos, hogy pontosan odaérjek! Kérlek, segíts, hogy találjak egy parkolóhelyet!
Odaérve az épület előtt éppen akkor válik szabaddá egy hely. És az emberünk újra megszólal: – Jó, kösz, már nem kell, megoldom magam is!
Most, a tanév végi hálaadások idején Kosztolányi szavai juthatnak eszünkbe: „De szép, vidám, vad áldomás volt, köszönöm.”
Az iskola azonban nem maga az élet! Keressük meg, hogy ezernyi más területen is mi mindenért lehetünk hálásak! Ezt is érdemes kicsiben kezdeni, és akár egy kis hálanaplót is vezetni! Mindennap találjunk valamit vagy valakit, amiért, akiért hálásak lehetünk. És azon a borzalmas napon, amikor még ez is nehezünkre esne, válasszunk ki egy teljesen hétköznapi dolgot, és csodálkozzunk rá a nagyszerűségére! Halomban áll a mosogatnivaló? Volt mit enni! Hamisan énekel a kántor? Még hallok. Már megint én menjek a szerelőhöz? Van autónk. Késik a férjem, a gyerekem, a feleségem? Van társam, családom.
Jóllehet „olcsó vigasznak” tűnik, de ha szánunk rá egy kis időt, és belegondolunk abba, micsoda kincsek ezek, kinyílik a szívünk!
A hála kaput nyit bennünk. Beengedhetjük rajta keresztül Istent és egymást. S kiléphetünk rajta önmagunkból Istenünk és egymás felé.
A hála olykor igazi csodákra is képes!
Amikor lejárt a halhúscsomagoló munkás munkaideje, még benézett a hűtőkamrába, és véletlenül magára zárta az ajtót. Ottragadt a hűtőtérben. Verte az ajtót, kiabált, de segélykiáltásait senki sem hallotta. Öt óra múlva, amikor már a fagyhalál küszöbén állt, egyszer csak kinyílt az ajtó. A biztonsági őr érkezett. Így menekült meg. Az esettel kapcsolatban megkérdezték az őrt, hogy jutott eszébe, hogy ellenőrizze a hűtőkamrát, hiszen ez nem tartozik a munkakörébe. Így felelt: – Ebben a gyárban dolgozom már harmincöt éve. Alkalmazottak százai jönnek munkába naponta, de ez az ember volt az egyetlen, aki reggelenként köszönt nekem, és esténként elköszönt tőlem. Hálás voltam érte, mindennap. A többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha láthatatlan volnék. Ez az ember ma reggel is üdvözölt, mint rendesen, de nem hallottam elköszönni. Gondoltam, még az épületben kell lennie. És addig kerestem, amíg meg nem találtam!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..