Fotó: Lambert Attila
Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva, július 1-jén sok-sok kedves jelenet tanúi lehettünk a nemzeti kegyhelyen. Minden korosztályból érkeztek ugyanis párok áldást kérni az életükre, terveikre, hűségükre – és gyógyírt keresni a fájdalmaikra, gondjaikra. Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok és gyermekre vágyók zarándoklatára Bíró László püspök meghívására sok százan jöttek el, ő azonban betegsége miatt nem tudott megjelenni.
A Mátraverebély, e kicsiny falu mellett lévő Szentkút, nemzeti kegyhelyünk külön világ. Egyrészt olyan, mint egy üdülőhely, másrészt amikor a szabadtéri oltárhoz ér az ember, hirtelen szinte rászakad az erdő, és a természet templomában találja magát. A külön világ érzetét erősíti a bejáratnál a „határőrök” jelenléte és a feltorlódó autósor.
Lassan jutunk be, a zarándokház melletti parkolóban pedig épphogy csak találunk szabad helyet. Minden irányból anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák érkeznek, csatlakoznak hozzánk; rengeteg a kisgyerek, sőt azt mondhatnám, hogy ez, a négy-hat-nyolc éveseké a jellemző korcsoport, leszámítva természetesen a nagyszülőkét. Három nemzedékkel jelen levő családokat is látok; a szívesen elkódorgó gyerekeket hol a nagymama, hol az anyuka hajkurássza. Egészen biztosan mindig csak a karon ülők vannak meg, mert ez a környezet túl csábító az egy helyben maradáshoz, felfedezésre vár.
A mai alkalomhoz különösen illik a parkolóban álló, esküvőre feldíszített nagy fekete autó. Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok, gyermekre vágyók zarándoklatának egyfajta jelképeként is tekinthetünk rá. Hiszen a nagy döntésre, az ünnepélyes elköteleződésre és arra a vágyra emlékeztet, amellyel két összekapaszkodó ember nekivág a közös életnek. Sarlós Boldogasszony ünnepe van, Mária Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk, amely két, gyermekét váró anya találkozása volt.
Gérecz Imre bencés szerzetes arról elmélkedik, hogy mennyire egység az Ószövetség és az Újszövetség, hogy a zsidók és a kereszténység hite mely fontos pontokon azonos. Az egyik ilyen az, hogy Isten számukra is, számunkra is szövetséges. Amint Ferenc pápa különösen is hangsúlyozni szokta: az irgalom Istene ő, aki a mi oldalunkon áll, és nem száraz igazságszolgáltatásra törekszik velünk kapcsolatban. A vele való kapcsolatunk a szerelmesekére, a párkapcsolatra, a házasságra hasonlít; olyannyira, hogy a házasságot egyenesen az Isten és az ember közötti szövetség szimbólumának lehet tekinteni.
A miséig hátralevő húsz percben kicsit körülnézek. Feltűnő, milyen sokan várakoznak gyónásra, és hogy egyetlen gyóntatószék sem üres. Érdekes az is, hogy itt mennyire nem rejtegetett dolog ez: látni a papok figyelmesen hallgató tekintetét. A gyónóudvar csaknem a legnépszerűbb helynek tűnik itt, és a ferences karizmának megfelelően egészen szem előtt, központi helyen van. Szentkúton gyorsan kedvet kap az ember az amúgy sokszor kellemetlennek érzett gyónáshoz.
A hirdetőtáblán a Mátrai Művészeti Napokról olvasok, amely június 8-ától július 9-éig tart. Sok színes programot hirdetnek, például innét induló vezetett erdei sétákat és koncerteket is. De Csík János és a Mezzo zenekar fellépése sajnos csak holnap lesz.
Amikor visszatérek az oltárhoz, már nagy a tömeg. Sokan hallgattak Bíró László püspök hívó szavára, ő azonban – mint most megtudjuk – betegsége miatt végül nem tudott eljönni. A misét Bán Jónás ferences mondja.
Az olvasmányban Szofoniás próféta az Úr irgalmáról, védelméről biztosítja „Sion leányát”, a zsidó népet, Pál testvéri és vendégszeretetre, derűre int, az evangéliumban pedig Mária látogatóba megy Erzsébethez, és hálaénekével válaszol Erzsébet köszöntésére.
Bán atya ebből az eseményből kiindulva Erzsébet jellemzésével kezdi a prédikációját. Milyen ember volt Erzsébet? Olyan, aki tudott várakozni, a Lélekre nyitottan élt. A jó várakozás képessége, mint advent és böjt idején, általában is a keresztény ember ismertetőjele. Erzsébet évtizedeken keresztül vár gyermekre. Képes volt az Úrra bízni, hogy mikor valósul meg, amire annyira vágyott. Kulcsmondatunk: Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki. Boldog már a várakozás is! Az életünket Isten teljesíti be. Boldog, aki az egész életét rá meri bízni Isten ígéreteire.
Mária igent mondott, amikor Gábriel felkereste. Azért nagy dolog, hogy így tett, mert minden biztosíték nélkül tette ezt. Korának társadalma ugyanis megkövezéssel torolta meg, ha egy nő nem tudta megmondani, kinek a gyermekét várja. Először József is el akarja bocsátani Máriát, amikor még nem tudja, hogy a benne fogant élet Istentől van. Mária sokáig egyedül volt a titokkal, de Istenre bízta magát. Mi viszont legtöbbször azt kérjük tőle, hogy a mi vágyainkat teljesítse. Pedig a hit valódi útja az Isten akarata előtti megnyílás.
Miközben a prédikációt hallgatom, egyfolytában történik valami – így megy ez, amikor sok gyerek van egy misén. A fa körül, amelynél ülünk, egy kislány rohan körbe-körbe, de olyan odaadással, küldetéstudattal, mintha ez lenne a munkája. És csakugyan: mint nemrég ráébresztettek, a gyerek munkája a játék. Ezt kell a legkomolyabban csinálnia ahhoz, hogy később jól helytálljon például az iskolában. Sokan az oltárral szembeni hegyoldal sétányán, a korlát mellől hallgatják a misét, így a felnőttek részvétele összeköthető a gyerekek kalandozásával, de azért az egyik szemüknek mindig a kicsiken kell lennie, nehogy kiessenek, amikor fel akarnak kapaszkodni a korlátra. Egy fa tövében két kislány játszik. Az egyikük a kavicsokat rakosgatja, a másikuk a fa törzséről kapargat le valamit. Mindketten nagyon elmélyülten dolgoznak.
Jónás atya közben a gyűrű szimbolikájára tér rá, és azokra a szavakra, amelyeket a házasok mondanak egymásnak, amikor az esküvőn egymás ujjára húzzák a gyűrűt. Ezáltal egymásnak ajándékozzák magukat, és nem birtokba veszik egymást. Nincs „apró betűs rész”, kiskapu. Az atya elmesél egy történetet: Egy katolikus pár sietett az esküvővel, ezért református templomban házasodtak össze. Két gyermekük született, lakást és autót vettek, de válás lett a dolog vége. A férj azonban négy éven át imával, böjttel várta vissza a feleségét, és Jónás atyának azt mondta: hiába tekinthető egyházi értelemben szabad állapotúnak, ez nem változtat azon, hogy Isten előtt egész életén át tartó hűséget fogadott a feleségének. Állhatatossága nem volt hiábavaló: a felesége négy év múlva visszatért hozzá, és született egy harmadik gyermekük is. Aki Istenre meri bízni az életét, arra csodák várnak. Csak az a fontos, hogy a nehéz helyzetekben „a gyűrű válaszát” akarjuk adni életünk fájdalmas kérdéseire.
A misén részt vevő házaspárok némelyike eleven példája a prédikációban elhangzottaknak. Olyan, évtizedek óta együtt élő emberekre gondolok, akik kézen fogva, egymásnak dőlve, összekapaszkodva, néha össze-összesúgva ülnek egymás mellett. Bizonyára sok-sok nehéz helyzetet oldottak meg együtt, és önfeláldozóan küzdöttek a kapcsolatukért, amikor – ez talán elkerülhetetlen – időnként rosszabb időszakokat éltek meg. Számomra itt ma ők a „főszereplők”. Hiszen – noha Bíró püspök elsősorban a fiatal házasokat hívta – valamit tőlük lenne jó ellesniük a fiatalabbaknak, akik előtt bizonyára nem egy kemény próba áll még.
A mise végén először a ferences Fejes Antal szüleit áldja meg Jónás atya, majd a két padsor közé hosszú sorban felállnak a párok, családok, jegyesek, gyermekre vágyók. A papok pedig elindulnak megáldani őket. Kérik, hogy amikor melléjük érnek, súgják a fülükbe, ki milyen áldást, imát kér. Tetszik ez a titkosság, és hogy kérni lehet. Hogy a szív titkaira, bizalmára ilyen intézményes választ, biztatást akarnak adni az atyák.
A sor véget nem érőnek tűnik, és egészen fiatal pároktól sokgyermekes családokon át idős házasokig a legkülönfélébb élethelyzetű emberek kérik az áldást. Látványuk egyszerre megható és elgondolkodtató. Arról tanúskodik, hogy a szövetségnek, amelyet egymással és Istennel szeretnénk kötni, mennyiféle arca van. És hogy minden életszakaszban van miért könyörögni.
