Szent Lipót 1866. május 12-én született a festői szépségű Kotori-öböl egyik bejáratánál, a dalmáciai Herceg Novi városkában, egy hívő katolikus család tizenegyedik gyermekeként. Az alacsony termetű fiúban erős lélek lakozott. Eredetileg a Bogdan keresztnevet kapta, amelynek jelentése: Isten ajándéka. Beszédes nevéhez méltón már igen fiatalon, tizennyolc évesen jelentkezett a kapucinus rendbe, ahol a Lipót testvér nevet kapta.
Életútja ettől kezdve Olaszországban folytatódott: Padovában filozófiát és bölcseletet, Velencében teológiát tanult. 1890-ben szentelték pappá Velencében. Több helyen szolgált, majd 1909-től haláláig, 1942-ig Padovában élt. Fél évszázad hosszú idő – ennyit töltött gyóntatószobájának rejtekén, félhomályban, napi tizenkét órán át. Kereszt a falon, egy szék és egy térdeplő volt az összes bútorzata. Több szláv nyelven beszélt, illetve hallgatta mások bűneit, és szeretettől sugárzó arccal adott feloldozást a hozzá fordulóknak.
A nép már életében „szentté kiáltotta”, és hivatalos kanonizálására nem is kellett sokat várni. 1976. május 2-án Szent VI. Pál pápa a boldogok sorába iktatta, 1983. október 16-án pedig Szent II. János Pál pápa szentté avatta a gyóntatószék hősét és a keresztény egység apostolát. Ez a nap a kapucinus rend ünnepe lett.
Antun Gabrić, a szerbiai Tavankút plébánosa így ír a szentről: „Apai nagyapjának származási helye Nyugat-Bosznia azon vidéke, ahonnan bunyevácok sora érkezett magyar földre a török előli menekülés során. Ez valószínűsíti, hogy szentünk bunyevác származású.” Lehet, hogy ez a példaértékű ember a bunyevácok első szentje. A hazai Mándich (Mándics) família őse is a törökök elől menekülve érkezett családjával magyar földre, s lett a török hódoltság után Csávoly falu bunyevác közösségének alapítója. Így e sorok írója különösen hálás a szent gyóntatónak és az őt tisztelő Anyaszentegyháznak.
Mándics Mihály (Csávoly)
