Hónapokon keresztül magányosan küszködtem a rám nehezedő feladatokkal. Végül beláttam, hogy legalább a háztartással kapcsolatos teendők elvégzéséhez segítségre szorulok. Isteni sugallatra éppen azt a hölgyet kértem meg a feladatra, aki akkor már nyolc éve imádkozott értem. Ismétlem, nekem erről fogalmam sem volt. Sőt, ő sem volt egészen biztos benne, hogy én vagyok az a Bruno atya, akiért imádkozik. Amikor végül lelepleződött a nagy „titok”, megfogalmazódott bennem egy gondolat. Arra kértem néhány gyereket, nem sokkal később pedig felnőtteket is, hogy imádkozzanak a környéken szolgáló papokért – éppen úgy, ahogy Lisieux-i Szent Teréznek is volt két paptestvére, akiket imádságaiban hordozott. Mivel az értem éveken keresztül imádkozó asszony szintén Lisieuxben élt, nyilvánvaló, hogy az indíttatást ő is Kis Szent Teréz példájából kapta.
– E misszió révén emelkedett, érdek nélküli lelki kapcsolatok születnek, valódi közösség…
– Igen, ez a testvériség. Célunk minden korosztállyal kapcsolatban az, hogy imádkozzunk a papokért és a papnövendékekért, és e munkában különös hangsúlyt fektetek a gyerekek bekapcsolódására. Esetükben a misszió szépsége, hogy a kicsi, a gyönge, a gyermek védelmezi a nagyobbat, az erősebbet, a felnőttet. A papot, aki kiszolgáltatja számára a beavató szentségeket. Vagyis különleges csere történik: a gyermek imádságával isteni megerősítést szerez a papnak, a pap pedig a szentségeken keresztül Istent adja a gyermeknek.
– Előadásában részletesen beszélt „a kicsinység lelkületéről”. Miként értelmezzük ezt a kifejezést?
– A gyermek azt mondja apjának: vegyél fel! Ebben a kérésben benne van a gyermek szeretete az apa iránt. Az apa pedig felveszi gyermekét, mert értékeli ezt a szeretetet. Ám ahhoz, hogy felvegyék, a gyermeknek előbb kérnie kell: vegyél fel! Hasonlóképpen vagyunk Istennel: azt kívánjuk, vegyen fel minket az országába. Isten csak a kicsinyeket veszi fel a mennybe, akik kérik: vegyél fel! Kicsinynek kell maradnunk, mert az apához hasonlóan a Jóisten is csak a kicsinyeket veszi fel. A kicsinység nem gyöngeség, hanem erőforrás. Miként maradhatunk kicsinyek? Az imádsággal és az Isten parancsai iránti engedelmességgel. Aki a papokért imádkozik, kicsiny marad, és Isten a kicsinyeket felemeli.
– Hogyan kezdte a Teréz-misszió szervezését?
– Elindítottam egy újságot. A média világában dolgozók jól tudják: minden újság körül kialakul egy kapcsolatrendszer, egy kiterjedt hálózat. Alighanem ez a leghatékonyabb módszer az emberek megszólításához. Az újságomon keresztül építettem ki azt a kapcsolatrendszert, amely lehetővé tette a misszió elindítását, és ez a lap közvetítette a nyilvánosság felé a szellemiséget, az üzenetet. Évente háromszor jelent meg, és az évek során valóságos lapcsaláddá bővült. Ez idő tájt négy különböző lapot adunk ki. Az óvodások számára a Kis pásztor című képes füzetet, az alsó tagozatos iskolásoknak az Öt kenyér, két hal című újságot. A tizenéveseket szólítja meg a Vianney című magazin, amely az arsi plébánosról, Vianney-i Szent Jánosról kapta a címét, a Terézmisszió című kiadvány pedig a felnőtteknek készül.
– A Teréz-misszió tehát Lisieuxben indult. Jelenleg hány országban működik?
– A lisieux-i indulást követően a misszió kisvártatva elterjedt Normandiában, később Bretagne-ban, sőt egész Franciaországban. Jelenleg húsz országban létezik – túlnyomórészt Közép-Kelet-Európában, például Horvátországban, Boszniában, Romániában, Litvániában, de Kanadában és néhány ázsiai és afrikai országban is. A magyarországi missziónak most tízezer tagja van, vagyis minden magyar papért és papnövendékért legalább három ember imádkozik. Ám ez a misszió nem csupán emberi mű. Egy értem imádkozó asszony szívéből indult, a valódi szerzője viszont Kis Szent Teréz.
– Csoportosan is imádkoznak, vagy inkább az egyéni imádság a hangsúlyosabb?
– A gyerekek heti rendszerességgel működő imacsoportokat alakítanak, a felnőtteknek pedig havonta egyszer tartok egy találkozót. A Teréz-misszió lelkiségének alapja Lisieux-i Szent Teréz életpéldája: a bizalom és a szeretet. Ebben az értelemben tevékenységünk forrása a Kármel lelkisége. A misszió tagjainál nagyon elterjedt a szemlélődő imádság, a szív imája.
– Az évtizedek során bizonyára számos megható, különleges emberi sorssal találkozott…
– Tapasztalatom szerint a Teréz-misszió tevékenységének köszönhetően nagyon sok papi hivatás születik. Ha egy kisfiú éveken keresztül teljes szívvel imádkozik egy papért, ez előbb-utóbb az ő lelkére is visszahat.
Egyszer egy papnövendék megkért: „állítsak rá” egy fiút, aki imádkozik érte. Amikor néhány évvel később a növendéket pappá szentelték, az érte imádkozó, időközben felnőtté vált fiú is papnövendék lett, és megkért: „állítsak rá” egy fiút, aki érte is imádkozik. Ez így is történt, és néhány évvel később a harmadik fiú is papnövendék lett. Vagyis ennek az imaláncnak három papi hivatás lett a gyümölcse. Hasonlóképpen, két alkalommal is megtörtént, hogy a papnövendékből, akiért imádkoztak, évekkel később püspök lett — az érte imádkozó fiúból pedig pap.
– Azt már tudjuk, hogy a hetvenes években Lisieux-ben volt káplán. Ez idő tájt hol lelkipásztorkodik?
– Jelenleg Párizsban élek, állandó plébániai beosztás nélkül. Fő tevékenységem a franciaországi és külföldi Teréz-missziós csoportok látogatása. Meglátásom szerint három fő karizmát kaptam Istentől, amelyek papi szolgálatom keretét is kijelölik. Az egyik a gyerekek megszólításának képessége: sikerül megragadnom a figyelmüket, bármiféle fegyelmezési gond nélkül taníthatom őket. Másik karizmám a lelki vezetés, különösképpen a papi és szerzetesi hivatások gondozása. Általában képes vagyok belehelyezkedni oltártestvéreim élethelyzetébe, lelki vívódásaiba. Harmadik fő területem az egyházjog.
– Történelmi tanulmányainkból, illetve a média híradásai alapján mi, magyarok úgy tudjuk, hogy Franciaországban az állam és az egyház meglehetősen határozott szétválasztása következtében nagyon erőteljes az elvilágiasodás, a szekularizáció. Igaz ez? Egyáltalán: napjainkban mekkora társadalmi tér jut a francia katolikus egyháznak?
– Erre a kérdésre nem könnyű röviden válaszolni. Franciaországnak nagy lelki kincsei és tartalékai vannak. Óriási számban élnek elmélyült, elkötelezett emberek. A francia egyház hátországa talán most még szerényebbnek tűnik, de kétségtelen, hogy kiteljesedőben van egy új szemlélettel megáldott, friss nemzedék. Az elmúlt években nagyon sok lelkiségi mozgalom született, amelyek mostanság más országokban is terjednek. Példaként említhetjük a kétségtelenül legismertebb, évtizedek óta létező, Roger testvér által alapított taizéi közösséget, az újabbak közül a Nyolc Boldogság katolikus közösséget, az Emmánuel közösséget, a Chemin Neuf közösséget, a Betlehemi Kis Testvérek és Nővérek Társaságát, s természetesen a Teréz-missziót is. E közösségek és mozgalmak között egyaránt akadnak hagyományos felfogásúak és karizmatikus lelkületűek. Túlnyomó részük nem kizárólag laikus jellegű: a papi és szerzetesi életformát is szorgalmazza. Természetesen ennek ellenére Franciaországban is van paphiány, és ez súlyos nehézségeket okoz. Mindazonáltal a Teréz-misszió nem pusztán a paphiány mérséklésére törekszik, hanem elsősorban arra, hogy szent papok nevelődjenek. Igen, ez a legfontosabb: olyan papokra van szükség, akik osztatlan szívvel szeretik Jézust, akik arra törekszenek, hogy szentekké váljanak.
– Most először jár hazánkban?
– Nem, ez már a hatodik látogatásom. Minden évben más-más települést keresek fel, eddig Budapesten, Gyöngyösön, Kecskeméten és Alsópáhokon jártam, valamint két alkalommal Törökszentmiklóson.
– Hová fordulhatnak azok a magyarok, akik csatlakozni szeretnének a Teréz-misszióhoz?
– A magyarországi misszió szervezője 2007 óta a Törökszentmiklóson élő Holló Mihályné, vele lehet felvenni a kapcsolatot. Elérhetősége megtalálható a www. terezmisszio.hu világhálós honlapon. Mindamellett a magyarországi tapasztalatokra építkezve tavaly egy papi megbízottat is kineveztem a magyar misszió élére: Verőcei Gábort, aki jelenleg Budapesten szolgál, a farkasréti Mindenszentek-plébánián. Az ő egyházközségéből különösen sokan csatlakoztak a misszióhoz, és még örvendetesebb, hogy az új tagok túlnyomó része kisiskolás gyerek.
Fotó: Tasi Péter
