A professzor abból a közismert tényből indul ki, hogy az 1789-es forradalmat követően a francia társadalom egyrészt az 1905-ös törvényben is kifejeződő laicista szemléletű köztársasági, másrészt a modern eszmékkel szembeforduló katolikus társadalmi erőkre hasadt. Véleménye szerint azonban a második világháború után mindkét tábor jelentősen átalakult a társadalmi különbségek, az iparosodás és a bevándorlás következtében.
A katolikusok sajnálatos gyengülését jelzik a következő adatok: 1952-ben a franciák kilencven százaléka még katolikusnak vallotta magát. Ez az arány 1981-ben már csak hetven százalék volt, 2008-ban pedig már csupán negyvenkét százalék. Ez persze országos átlag, a városi és falusi lakosság körében, illetve az idősebb és fiatalabb korosztályok vonatkozásában más és más az arány.
A katolikusok politikai irányultsága is sokszínűbbé vált. Kis számban ma is vannak királypárti, konzervatív rétegek, de léteznek liberális, progresszív és karizmatikus áramlatok is.
1950-ben még a katolikusok egyharmada járt vasárnapi szentmisére. 1981-ben már csak tizenhét százalék, 2000-ben pedig már csupán nyolc százalék vett részt szentmisén legalább havonta egyszer.
A második világháború előtt a katolikus egyesületek és mozgalmak tagsága több százezer főt tett ki. Ma – leszámítva a cserkészeket és a nyugdíjas-szervezeteket – az egyházi egyesületeknek mindössze néhány tízezer tagjuk van. Katolikus iskolákba a diákság körülbelül húsz százaléka jár, de a szülők elsősorban azért íratják katolikus intézményekbe a gyermekeiket, mert ezek közismerten jó iskolák. Mindenesetre ez a vallásos nevelés szempontjából jó esélyt jelent.
Az egyházmegyés papság létszáma 1950-ben még negyvenezer volt, ma azonban csak húszezer, és ebből is csupán tizenháromezer az aktív korú. Egy újmisésre évente hét-nyolc papi halál jut. Mindezeket számításba véve 2014-re a hatvanöt évesnél fiatalabb egyházmegyés papság számaránya várhatóan aligha lesz több négyezerötszáznál. Napjainkban vidéken átlagosan négyezer, Párizs vonzáskörzetében húszezer lakos jut egy papra. A temetések nyolcvan százalékát tartják egyházi szertartás szerint.
De miként is volna több papi hivatás, amikor a gyerekeknek csupán negyven százalékát kereszteltetik meg, és csak egynegyedük részesül hitoktatásban?
A paphiányt diakónusokkal és világi lelkipásztori kisegítők munkába állításával igyekeznek orvosolni. Az 1970-ben működő harmincnyolcezer plébániából 2006-ra csak tizenhatezer maradt. A társadalom tíz százaléka nem katolikus: az országban négymillió a muzulmán, mintegy három százalék a protestáns, egy százalék a zsidó, csaknem kétszázötvenezer az ortodox keresztény, és körülbelül háromszázezer a vietnami és kínai származású buddhista és taoista. És egy súlyos adat: 2008-ban a franciák ötven százaléka vallotta magát vallástalannak, bár Poitier professzor szerint nem annyira vallástalanságról, mint inkább „egyháztalanságról” van szó.
A francia katolikus egyház természetesen nem vonul vissza történelmi falai mögé, várva a hit nélkül élők közeledését, hanem számos lelkipásztori kezdeményezéssel fordul az egyházzal kapcsolatban nem álló istenkeresők felé. A hit éve most újabb esélyt jelenthet ehhez a küldetéshez.
