A fagyos, metsző szél ellenére méltóságteljes, lélekkel átjárt szertartás során a püspök egy üvegkancsóval merített a sebes vízből, sőt belekortyolt.
A szertartás végén, az Országház épületével szemközt elmondott igehirdetésében Kocsis Fülöp püspök a megtisztulást állította a középpontba, lelki és testi értelemben egyaránt. Rámutatott: „A megszentelt vízből az áldás során kapunk néhány cseppet. Ez késztessen bennünket életünk megváltoztatására. Ezt a folyót újra megtisztítani nagyon hosszú idő lesz. Most, amikor a Dunát megszenteltük, az Isten áldása érkezik erre a folyóra, erre a városra, az országra és a lelkünkbe. Isten vízkeresztkor megjelenik közöttünk és arra figyelmeztet: ő köztünk van, és aki felé fordul, annak van ereje, lehetősége megtisztítani az életét.” Kitért arra a – már évek óta visszatérően gyakorolt – gesztusára, hogy a Duna frissen mert vizébe belekortyol. Úgy fogalmazott: „Most ennek a nagy folyónak a partján megáldottuk a vizet, de továbbra is viszolygunk meríteni és inni belőle. Pedig nem ez a folyó hívott minket ide? Nem ez a csodálatos folyó telepítette le őseinket itt, a régi Pest-hegy tövében? E folyó miatt jöttünk ide, a Kárpát-medencébe. Mit jelent ma nekünk a Duna vize? Szinte megfeledkezünk arról, hogy a víz az élet, és nem törődünk azzal, hogy megöljük a vizet, és vele együtt az életet. Mi magunk tettük tönkre az életünket önzésünkkel, ferde, önző vágyainkkal. Nem csupán a folyót, hanem egész életünket mérgezzük meg.”
Az ünnepséget követően a főpásztor minden jelenlévőt egyesével meghintett a frissen megáldott folyóvízzel, majd a római katolikus testvérek jóvoltából oldott légkörű szeretetvendégséget tartottak a közeli Szent Anna-templom plébániáján.
Fotó: Kissimon I.
