A fal adja a másikat…

Az 1945-ben indult Ludas Matyi alapító tagjai közé tartozott Szűr-Szabó József. Festőnek indult, Vaszary János tanítványa volt. 1930-ban jelentek meg az első rajzai a korabeli sajtóban. Amikor a hetvenes évek elején megismertem, már nyugdíjas volt, de töretlenül dolgozott tovább. Keddenként mindig hozta a vázlatértekezletre a karikatúráit, amelyeket a háromtagú szerkesztőbizottság a többiek által beadott rajzokkal együtt elbírált. A nyolc-tíz vázlat közül mindenkitől kiválasztottak hármat-négyet, amelyek aztán megjelenhettek a Ludasban. (Az ötvenes években az Új Ember is politikai-ideológiai élcelődések áldozata volt a vicclapban.)

Abban az időben bevált gyakorlat volt, hogy mindenki máshova is dolgozott. A„maszekolás” természetes, mindennapi tevékenység volt. Nem voltak magas fizetések, kellett a pénz, más lapoknak dolgozni változatosságot is jelentett. Kipróbálhatta magát az ember a többi műfajban is. Átjártunk a Hírlapkiadó vagy a Lapkiadó Vállalat szerkesztőségeibe. Mindenfelé rengeteg ismerős volt, a Nők Lapjánál, az Esti Hírlapnál ugyanúgy, ahogy az akkori Magyar Nemzetnél vagy a Film Színház Muzsikánál is. Azokban az években pezsgő élet volt a sajtóban.


Szűr Jóska az Esti Hírlap gyakori látogatója volt, hazafelé menet rendre felkereste a szerkesztőséget, hogy oda is karikatúrákat vigyen. Elücsörgött a szerkesztőségi szobában, és egyszer csak rajzolni kezdett a falra. Így alakult, sokasodott évek alatt egy hatalmas karikatúra, amely hat méter széles és három méter magas lett. Megörökíti az Esti Hírlap munkatársait, Bernáth Lászlót, a kulturális rovat vezetőjét, Kelen Béla főszerkesztőt, Fencsik Flóra színházi kritikust és még más munkatársakat. Az Esti Hírlap kétszázötvenezres napi példányszámával az egyik legnépszerűbb bulvárjellegű újság volt a hetvenes években.

Szűr több éven át rajzolt a meszelt vakolatra, még nyolcvanéves korában is folytatta, néha létrát kért, hogy elérje a tetejét. A munkatársakat az egyiptomi falfestmények stílusában rajzolta meg, a fejeket legtöbbször profilból ábrázolva. Láthatunk itt újságírókat fáraóként, egyiptomi főpapként, sőt írnokként is: ez utóbbiként Szűr magát rajzolta fel a falra, amint törökülésben bűvöli saját monogramját és a többieket.

Az óriás karikatúrát a Művelődési Minisztérium 1993 után védetté nyilvánította. A Blaha Lujza téri sajtópalotát utóbb lebontották, de ezt a falat megmentették. Sikerült épségben szétszedni, most darabokban áll egy raktárban, és várja, hogy valahol felállítsák. Korábban szó esett arról, hogy akár a Petőfi Irodalmi Múzeum is szívesen befogadná, de sehol sem akadt hozzá elég hely. Újabb tervek szerint a MÚOSZ Vörösmarty utcai székházába kerülhet az ország egyetlen védett karikatúrája.

Szűr-Szabó József hosszú életű ember volt, 1902-ben született, és kilencvenegy éves koráig élt. Nyugdíjas korában újra elkezdett festeni, a karikatúrák mellett kiállító művésszé is vált. Külföldön, főleg Németországban jobban ismerték, mint idehaza. Halála évében, 1993-ban láttam utoljára a Váci utcában az egyik lányával, egy padon üldögélve.