A Dunántúl vonzásában
Fotó: Mészáros Ákos

 

A Vigadó Galéria hatodik emeleti kiállítótermeiben rengeteg – több mint százhatvan – festmény, olajképek és akvarellek tekinthetők meg a XX. század második felének egyik mindenképpen figyelemre méltó alkotójától. Életműtárlat ez a javából, az eddig inkább szakmai körökben tárgyalt mestertől, akit most képein és a vele készült rövid portréfilmen keresztül jobban megismerhetünk.
Senki sem sziget – szoktuk mon­dani időnként, amikor arra akarunk utalni, hogy hasonló úton jártak már előttünk mások is, mi „csak” folytatói vagyunk valaminek, felhasználva az előttünk haladók eredményeit. Pontosan ezt tette Gerzson Pál is. A kiállított képeken láthatjuk, hogy eleinte ő is a hagyományos, akadémiai utat követte, még az 1960-as évek elején készült önarcképe is jól mutatja ezt. Az is egy, a realizmus jegyében született tanulmány, alig több egy szokásos műtermi gyakorlatnál.
„Négy évig jártam a főiskolára, 1953-ban végeztem. Szakmai tanáraim kiváló festők voltak: Kmetty János, Domanovszky Endre, Hincz Gyula. 1960-ban Hincz mester meghívására tanár lettem az Iparművészeti Főiskolán, ahol tizenhárom évig tanítottam, 1974-ben meghívtak a Képzőművészeti Főiskolára és rám bíztak egy festő osztályt” – mondja a kezdetekről a róla készült filmben.
Kitörni a megszokott keretek közül sohasem könnyű, pláne az ötvenes években nem volt az. Amikor csak egyféle irányzatot, a szocialista realizmust ismerték el uralkodóként a kultúra korifeusai. A dolgot tovább nehezítette, hogy általában a tekintélyes és elismert mesterek is a realizmus, a posztimpresszionizmus talaján álltak, mint például Szőnyi István vagy Bernáth Aurél. És mint a műtörténet lapjairól tudhatjuk, a legmodernebb irányzatokat elfogadták ugyan, de már nem nagyon értették.
Mindenki a saját egyéni „hangját” akarja megtalálni, amely aztán stílussá alakul, és csak őrá lesz jellemző. Ez az egyéni hangvétel azonban „nem jön magától”, sok-sok gyakorlás, útkeresés előzi meg a kialakulását. Nem mindenkiben van stílusteremtő erő, akad, aki csak mások epigonja marad, vagy egész életében a „futottak még” kategóriájába tartozik, eredetiség nélkül. A nagyszabású tárlat képeit elnézve megállapíthatjuk, hogy Gerzson Pálnak mással össze nem téveszthető stílusa már elég korán kialakult. „Volt egy alkalom, amikor elvittem a festményeimet Barcsay Jenőnek megmutatni, főleg az akvarelljeimet, amelyeket nem a főiskolán csináltam, hanem nyáron a szabadságok ideje alatt, és ő ezekre azt mondta, hogy ne nézzek se jobbra, se balra, ezt nyugodtan csináljam tovább” – hallhatjuk Gerzson mester portréfilmjében. Persze tudjuk jól, hogy megfelelő helyen érdeklődött a fiatal festőnövendék, hiszen Barcsay festői világa is a modernizmushoz kötődik. Olajképeinek nagy része a konstruktivizmus bűvöletében készült, miközben rajzai, méltán világhírű művészeti anatómiájának alkotásai a precízen kidolgozott realizmus jegyében születtek.
Gerzson képein nagyon sok festmény idézi fel a Balatont. Felismerhetően ugyan, gyakran mégis áttételesen, stilizálva jelenik meg Gerzson vásznain a magyar tenger. Képei erősen emlékeztetnek Egry József festői világára. Nem véletlenül, hiszen Gerzson mindig is előképének tartotta Egry művészetét, aki szintén a Balatonnál találta meg ihlető forrását.
Feleségével, akivel még a főiskolai évek során ismerkedett meg, telket vettek Szigligeten, a hegyoldalban, szemben a Badacsony koporsó formájú hegyvonulatával. Évekig építették a házukat, amely aztán nemcsak nyári menedékként szolgált, hanem festői motívumokat is kínált. Ezen a Vigadóbeli kiállításon is láthatunk jó néhány Balaton ihlette akvarellt és nagyméretű olajfestményt is. Gerzsont sokan nem véletlenül tartják a Balaton festőjének. Ahogyan kis négyszögekre és háromszögekre bontja fel a látható világot, az sokban emlékeztet Cézanne analitikus, kubista festői felfogására. Egyfajta figurális absztrakcióként lehetne talán jellemezni művészetét. Képein időről időre feltűnik az ember, „természetábrázolásaiba is szívesen vitt emberi vonásokat” – mondta Feledy Balázs művészeti író a kiállítás megnyitóján. Absztrakciói olykor Joan Miró, a katalán festő szürrealista világára is emlékeztetnek. Mindez azonban nem epigonizmusként van jelen Gerzson Pál művészetében, hanem csak hatásában érezhető, nonfiguratív kompozícióiban áttételesen felfedezhető. Az egyik 1998-ból való, óriási méretű vászna a Purgatórium címet viseli, ezen női figurák színes kavalkádja ejti ámulatba az embert. Finom, lazúros ecsetkezeléssel megfestett, láthatóan szenvedő női alakok keresik a helyüket a számukra még ismeretlen másik világban. Halvány rózsaszínek és kékek dominálnak a képen, kevéske türkiz és sárga keveredik közéjük mintegy kiegészítésképpen.
A Balaton című nagy vászon Gerzson Pál egyik fő műve. Hatalmas nagy kékségben olvad össze az ég és a föld, csak középtájt egy vékonyka vonal jelzi a Balaton horizontját. Jó nagy hold és mindenféle csillagok népesítik be az égboltot, jobb oldalon pedig egy sárga vitorlás stilizált képe hívja fel magára a figyelmet. Óhatatlanul Egry Aranykapu című alkotása jut az ember eszébe.
Az őrangyal hatalmas pallosával több képen is szerepel, színes mozaikokra emlékeztető színorgiájával fantasztikus hatást kelt. Sárgák, türkizek, a zöldnek különféle árnyalatai vidám hangulatot árasztanak, az angyal előrelendülő, mégis finom mozdulata meggyőző erővel hat a nézőre.
A képek lazúrossága, a vízfestmények könnyedsége kellemes hatást kelt. Gerzson kerül minden pasztózus megoldást, sehol sem fedezhetünk fel durva ecsetnyomokat, vastag festékrétegeket. A világos színek, a lazúros felületek optimizmust sugallnak, vidámságra sarkallják a nézőt.
A Vigadó Galéria muzeológusai jól időzítették Gerzson Pál képeinek kiállítását. Bárki számára igazi nyári program lehet ennek a nagyszabású gyűjteménynek a megismerése. Akvarelljein keresztül kicsit beleshetünk egy nem éppen szokványos művész műhelytitkaiba, és megcsodálhatjuk fő műveit is. Figurális absztrakciói, mellbevágó, lazúros színei egyedülálló élményt nyújtanak a látogatóknak. A tárlat július 31-ig tekinthető meg a Vigadó Galéria hatodik emeleti kiállítótermeiben.