Fotó: Mészáros Ákos
A Vigadó Galéria hatodik emeleti kiállítótermeiben rengeteg – több mint százhatvan – festmény, olajképek és akvarellek tekinthetők meg a XX. század második felének egyik mindenképpen figyelemre méltó alkotójától. Életműtárlat ez a javából, az eddig inkább szakmai körökben tárgyalt mestertől, akit most képein és a vele készült rövid portréfilmen keresztül jobban megismerhetünk.
Senki sem sziget – szoktuk mondani időnként, amikor arra akarunk utalni, hogy hasonló úton jártak már előttünk mások is, mi „csak” folytatói vagyunk valaminek, felhasználva az előttünk haladók eredményeit. Pontosan ezt tette Gerzson Pál is. A kiállított képeken láthatjuk, hogy eleinte ő is a hagyományos, akadémiai utat követte, még az 1960-as évek elején készült önarcképe is jól mutatja ezt. Az is egy, a realizmus jegyében született tanulmány, alig több egy szokásos műtermi gyakorlatnál.
„Négy évig jártam a főiskolára, 1953-ban végeztem. Szakmai tanáraim kiváló festők voltak: Kmetty János, Domanovszky Endre, Hincz Gyula. 1960-ban Hincz mester meghívására tanár lettem az Iparművészeti Főiskolán, ahol tizenhárom évig tanítottam, 1974-ben meghívtak a Képzőművészeti Főiskolára és rám bíztak egy festő osztályt” – mondja a kezdetekről a róla készült filmben.
Kitörni a megszokott keretek közül sohasem könnyű, pláne az ötvenes években nem volt az. Amikor csak egyféle irányzatot, a szocialista realizmust ismerték el uralkodóként a kultúra korifeusai. A dolgot tovább nehezítette, hogy általában a tekintélyes és elismert mesterek is a realizmus, a posztimpresszionizmus talaján álltak, mint például Szőnyi István vagy Bernáth Aurél. És mint a műtörténet lapjairól tudhatjuk, a legmodernebb irányzatokat elfogadták ugyan, de már nem nagyon értették.
Mindenki a saját egyéni „hangját” akarja megtalálni, amely aztán stílussá alakul, és csak őrá lesz jellemző. Ez az egyéni hangvétel azonban „nem jön magától”, sok-sok gyakorlás, útkeresés előzi meg a kialakulását. Nem mindenkiben van stílusteremtő erő, akad, aki csak mások epigonja marad, vagy egész életében a „futottak még” kategóriájába tartozik, eredetiség nélkül. A nagyszabású tárlat képeit elnézve megállapíthatjuk, hogy Gerzson Pálnak mással össze nem téveszthető stílusa már elég korán kialakult. „Volt egy alkalom, amikor elvittem a festményeimet Barcsay Jenőnek megmutatni, főleg az akvarelljeimet, amelyeket nem a főiskolán csináltam, hanem nyáron a szabadságok ideje alatt, és ő ezekre azt mondta, hogy ne nézzek se jobbra, se balra, ezt nyugodtan csináljam tovább” – hallhatjuk Gerzson mester portréfilmjében. Persze tudjuk jól, hogy megfelelő helyen érdeklődött a fiatal festőnövendék, hiszen Barcsay festői világa is a modernizmushoz kötődik. Olajképeinek nagy része a konstruktivizmus bűvöletében készült, miközben rajzai, méltán világhírű művészeti anatómiájának alkotásai a precízen kidolgozott realizmus jegyében születtek.
Gerzson képein nagyon sok festmény idézi fel a Balatont. Felismerhetően ugyan, gyakran mégis áttételesen, stilizálva jelenik meg Gerzson vásznain a magyar tenger. Képei erősen emlékeztetnek Egry József festői világára. Nem véletlenül, hiszen Gerzson mindig is előképének tartotta Egry művészetét, aki szintén a Balatonnál találta meg ihlető forrását.
Feleségével, akivel még a főiskolai évek során ismerkedett meg, telket vettek Szigligeten, a hegyoldalban, szemben a Badacsony koporsó formájú hegyvonulatával. Évekig építették a házukat, amely aztán nemcsak nyári menedékként szolgált, hanem festői motívumokat is kínált. Ezen a Vigadóbeli kiállításon is láthatunk jó néhány Balaton ihlette akvarellt és nagyméretű olajfestményt is. Gerzsont sokan nem véletlenül tartják a Balaton festőjének. Ahogyan kis négyszögekre és háromszögekre bontja fel a látható világot, az sokban emlékeztet Cézanne analitikus, kubista festői felfogására. Egyfajta figurális absztrakcióként lehetne talán jellemezni művészetét. Képein időről időre feltűnik az ember, „természetábrázolásaiba is szívesen vitt emberi vonásokat” – mondta Feledy Balázs művészeti író a kiállítás megnyitóján. Absztrakciói olykor Joan Miró, a katalán festő szürrealista világára is emlékeztetnek. Mindez azonban nem epigonizmusként van jelen Gerzson Pál művészetében, hanem csak hatásában érezhető, nonfiguratív kompozícióiban áttételesen felfedezhető. Az egyik 1998-ból való, óriási méretű vászna a Purgatórium címet viseli, ezen női figurák színes kavalkádja ejti ámulatba az embert. Finom, lazúros ecsetkezeléssel megfestett, láthatóan szenvedő női alakok keresik a helyüket a számukra még ismeretlen másik világban. Halvány rózsaszínek és kékek dominálnak a képen, kevéske türkiz és sárga keveredik közéjük mintegy kiegészítésképpen.
A Balaton című nagy vászon Gerzson Pál egyik fő műve. Hatalmas nagy kékségben olvad össze az ég és a föld, csak középtájt egy vékonyka vonal jelzi a Balaton horizontját. Jó nagy hold és mindenféle csillagok népesítik be az égboltot, jobb oldalon pedig egy sárga vitorlás stilizált képe hívja fel magára a figyelmet. Óhatatlanul Egry Aranykapu című alkotása jut az ember eszébe.
Az őrangyal hatalmas pallosával több képen is szerepel, színes mozaikokra emlékeztető színorgiájával fantasztikus hatást kelt. Sárgák, türkizek, a zöldnek különféle árnyalatai vidám hangulatot árasztanak, az angyal előrelendülő, mégis finom mozdulata meggyőző erővel hat a nézőre.
A képek lazúrossága, a vízfestmények könnyedsége kellemes hatást kelt. Gerzson kerül minden pasztózus megoldást, sehol sem fedezhetünk fel durva ecsetnyomokat, vastag festékrétegeket. A világos színek, a lazúros felületek optimizmust sugallnak, vidámságra sarkallják a nézőt.
A Vigadó Galéria muzeológusai jól időzítették Gerzson Pál képeinek kiállítását. Bárki számára igazi nyári program lehet ennek a nagyszabású gyűjteménynek a megismerése. Akvarelljein keresztül kicsit beleshetünk egy nem éppen szokványos művész műhelytitkaiba, és megcsodálhatjuk fő műveit is. Figurális absztrakciói, mellbevágó, lazúros színei egyedülálló élményt nyújtanak a látogatóknak. A tárlat július 31-ig tekinthető meg a Vigadó Galéria hatodik emeleti kiállítótermeiben.
