Mindenkit érintő, fontos ügyről van szó, elsősorban arról, hogy Jézus Krisztus az Igazság: nála van a megbocsátás és az irgalom. Az imahét mottója: ,,A bűntetten és a büntetésen túl.” Világszerte milliók vannak bebörtönözve, gyakran elképzelhetetlenül kiszolgáltatott körülmények között, megfosztva emberi méltóságuktól. Szenvedésük a legtöbb ember számára láthatatlan és felismerhetetlen. „Miért ne kellene szenvedniük a bűncselekmények elkövetőinek? Miért kellene törődnünk velük? Büntettet követtek el, miért ne kellene a büntetést megfizetniük? Nem azt kapták, amire rászolgáltak?” – Legtöbben ezeket a kérdéseket fogalmazzák meg a börtönök lakóival kapcsolatban. Pedig legalább ennyire fontos volna azon tűnődni: mi történik azután, hogy letöltötték büntetésüket, amikor visszakerülnek a társadalomba? Milyen munkalehetőségek, életkörülmények várják őket? Milyen jövőképpel lépnek ki a börtön kapuján? Jobb emberek lettek azáltal, hogy börtönben voltak? Vagy netán még rosszabbak, még veszélyesebbek a társadalomra? A börtön rácsai mögött élők közül sokan feladják a reményt. Azt hiszik, nincs további jövőjük, egész életük egy nagy szégyenfolt. Szinte minden szabaduló akadályok egész sorával találja szembe magát: mind a munkahely és lakóhelykeresés, mind a családjával és a társadalommal való kapcsolatfelvétel terén. Úgy élnek, mint a száműzöttek, kitagadottak, és akik túl magasnak találják az előttük álló akadályokat, könnyen visszatérnek a bűnözői életformához – és hamarosan a börtönbe.
A börtönmisszió küldetése, hogy megossza Isten szeretetét bűn elkövetőkkel, az elítéltekkel, a szabadultakkal, családjukkal, valamint az áldozatokkal és az egész társadalommal, meghaladva a bűn fájdalmas valóságát. A bűn sérülésén és károkozásán túl ott van a gyógyulás és helyreállítás. A bűnösségen és a büntetésen túl ott a megbocsátás és a megbékélés. A reménytelenségen és a viszályon túl ott az öröm és a reménység. Az elhagyatottságon és az elidegenedésen túl ott a szeretet. A fogságon túl ott van a jövő. Reményünk, hogy ha valaki a bűn útjáról letérve megfogja az Úr kezét, Tamás apostolhoz hasonlóan megérinti sebeit, és ki tudja vele együtt mondani: Én Uram, én Istenem – az megmaradhat a jó úton. Másik segítőnk a jobb lator, aki az utolsó pillanatban kérni tudta: Uram, emlékezzél meg rólam, ha országodba érkezel. Ez erősítsen mindnyájunkat, akik e fontos munkát végezzük, akik imádkozunk, akik bármit is teszünk azokért a testvéreinkért, akik elbuktak.
A szerző börtönlelkész
