A biblia üzenete – Jézus fókuszcsoportja

Márk evangéliumáról általában oly módon hallhatunk, hogy ez a legrövidebb, legtömörebb evangélium. Éppen ezért kevésbé szokott hangsúlyt kapni az, hogy mindezek mellett egy briliáns módon megszerkesztett írásról van szó, amelynek központi mondanivalója ezzel az egy mondattal foglalható össze: „Jézus Krisztus az Isten Fia.”
Jézusnak akármely cselekedetét, gyógyítását, csodáját, tanítását, példabeszédét vagy épp annak magyarázatát hozza elénk Márk, valahogy mindnek ez a kijelentés a gyújtópontja: Isten Fia megjelent a világban, s jelenléte a hit válaszát várja. Ez maga az evangélium, a jó hír.
Mintha csak egy brandet, egy márkát építene és vezetne be, amelyet a legprofibb kommunikációs stratégiával igyekezne eljuttatni fogyasztóihoz, olvasói köréhez.
S bár talán ez elsőre megdöbbentő vagy túl világias megközelítésként hathat a márki írás értelmezéséhez, épp a ma olvasott szakasz az, amely szerkezetileg is egyfajta határvonalként, fordulatként áll az evangélium folyamában. Márk nézőpontja szerint Jézus folyamatosan úton van, s most épp elér Fülöp Cezáreájáig, ami a küldetése, feladata határpontját is jelenti. Ez a legtávolabbi terület, amit bejár, s innen aztán már csak Jeruzsálem felé tart, ami küldetésének végpontja, végső úti célja. Pontosan tudjuk, hogy mi vár ott rá, hisz maga is megjövendölte, háromszorosan is, csak épp a tanítványai, követői nem hiszik, nem akarják elfogadni, hogy efelé tart az út.
Éppen ezért az aktuális evangéliumi szakaszban Jézust úgy látjuk kissé, mint egy kommunikációs szakembert, aki valamiféle piackutatást végez, mégpedig egy különösen nagy odafigyelést igénylő módszert alkalmazva: egyfajta fókuszcsoportos interjút készít, önmagáról kérdezi a hozzá legközelebb álló, belőle legtöbbet megtapasztaló tanítványokat. Kétféleképpen teszi fel nekik a kérdést, s a második – „ti kinek tartotok engem?” – már nem is őrá, Jézusra vonatkozik. A megkérdezetteknek kell valamiképpen szembesülniük azzal: én magam kinek tartom ezt az embert, akivel már jó ideje együtt járom az útjait?
A különös s a várttól eltérő azonban az, hogy Jézus ezt a fókuszcsopotos interjút nem úgy használja, ahogyan a piackutatásban szokták: nem az a célja, hogy a válaszokban megfogalmazott igényeknek megfelelően átalakítsa, érthetőbbé, elfogadhatóbbá tegye a terméket, hogy a piac egy nagyobb szeletét hatékonyabban érje el vele. Nem.
Ő ugyanaz marad, ugyan­azzal a küldetéssel, s épp a hallgatóságát, a tanítványi kört próbálja a Jeruzsálem felé vezető úton felkészíteni arra, hogy olyan dolgok fognak történni vele, amelyeket egy Messiásnak tekintett személyről aligha tudnának elképzelni.
Vagyis Jézus nem a „brandet”, a „terméket”, a küldetést igyekszik átalakítani és a piaci igényekhez szabni, hanem a követőit akarja valódi követőkké tenni, akik nem a jelenségek – a csodák, a gyógyulások, a hatalommal való tanítás – miatt lettek a követői, hanem mert hisznek benne. Jézus azt szeretné, ha tanítványaiban a „Te vagy a Krisztus” hite úgy gyökeresedne meg, hogy abba akkor is kapaszkodni tudjanak, amikor egészen mást látnak majd Jézusból: a megaláztatást, a szenvedést, a halált.
Ahogy a követés mibenlé­tét is másként – s nem éppen egy győzedelmes, sikert ígérő életformaként – tárja tanítványai elé: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen.”
Ebben áll Jézus „piackutatásának” paradoxonja, ami az egész Krisztus-követő élet paradoxonjához vezeti azokat, akik hittel követik őt: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..