Újra olasz szerzetes a kapucinus rend legfőbb elöljárója

Huszonnégy év elteltével ismét olasz elöljáró vezeti a világ számos országában működő, közel tízezer tagot számláló kapucinus rendet. Az ötvenhét éves Roberto Genuin da Falcade Rómában, a Pápai Lateráni Egyetemen doktorált kánonjogból és polgári jogból, majd többször is volt helyi elöljáró: kilenc éven át vezette az észak-olaszországi trivenetói provinciát. Megválasztásáig a roveretói rendház élén állt. Roberto Genuin da Falcade megbízatása hat évre szól.

*

A kapucinus rend a ferencesek úgynevezett obszerváns ágából kiindult reform eredményeként született. Megalakulása Matteo da Bascio testvér nevéhez fűződik, aki társaival együtt vissza akart térni a teljes szegénység eredeti eszményéhez. VII. Kelemen pápa 1528-ban kelt bullájával fektette le az új rend jogi alapját, de végleges önállóságát a közösség csak 1619-ben nyerte el. E reformág tagjai szakállt és csuklyát, azaz caputiumot viseltek – innen származik a kapucinus, azaz csuklyás elnevezés. Nagyobb hangsúlyt kapott életükben a csendes, imádságos visszavonultság, ugyanakkor – ha a körülmények úgy kívánták – szolgáltak mint betegápolók, tábori lelkészek, népszónokok és hittérítők.
A kapucinus rend tagjainak száma 1761-ben volt a legmagasabb, ekkor 1730 kolostorban 34 029 szerzetes élt. A felvilágosodás és a forradalmak sokat ártottak a kapucinusoknak is. A rend a mélypontot 1888-ban érte el, amikor létszáma az ötödére csökkent, mindössze 7628 tagja volt.
Magyarország területére 1599 táján érkeztek Brindisi Szent Lőrinc vezetésével, aki a törökök elleni felszabadító háborúban is részt vett. A török elleni küzdelemben jelentős szerepe volt Boldog Avianói Márknak és prédikációinak. A XVII. század második felétől egyre több kapucinus kolostor létesült Magyarországon. A szerzetesrendek 1950-es feloszlatásakor azonban a rend magyar tartománya már csupán száz tagot számlált. Jelenleg Budán és Móron tartanak fenn rendházat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..