A virágvasárnapi liturgiában részeseivé válunk az ünnepi bevonulásnak, annak minden kellékével együtt. Látjuk a könnyű sikert remélő tömeget, a hatalomhoz tartozás örömét, a felhőtlen és felelőtlen mámort, a megfeledkezést a munkanapokról, a realitás átírását, a könnyű reményt, az alkalmas időtöltést, az érzelmek és az indulatok megélését, az emberien elfogadható Messiás befogadását, a gyorsan és könnyen megvalósuló ígéretet, a tömeg „sokan vagyunk” élményét.
Ott vannak a gyermekek, a főpapok, az írástudók, ott vannak Jézus tanítványai, és Krisztus maga, aki egyedül tudja, hogy mi történik valójában. Tudjuk, hogy a történet nem a látványos tömegben, hanem az engedelmes Fiú és az Atya között játszódik. Virágvasárnap a liturgia vezet el minket Krisztus szenvedéstörténetébe, hogy mi is értsük, lássuk, bár a körülmények ünnepiek, kedvezőek és a hangulat felfokozott, az esemény valójában az engedelmes Fiú és az Atya között történik. Látványosak, könnyen értelmezhetők a körülmények, de az igazi döntés a Fiú magányában van. Az Atya akarata az, „hogy minden ember üdvözüljön” (1 Tim 2,4). „De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22,42.) „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok” (Jn 15,14). „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (Jn 13,15). Így emlékezzetek! (Lk 22,19.) A döntés Jézus magányában van akkor is, amikor elnémul ítélői előtt (Lk 23,9), és amikor elhangzik a beteljesedett (Jn 19,30) mindent lezáró szava.
A mi emberéletünk pontosan ugyanilyen. Az ember, aki beteg – bár körülveszik szerető családtagjai, barátai, segíteni akaró orvosai – valójában a szív magányában dönt az élet Istene mellett. A hűséget kereső ember – aki mellett ott állnak a bátorítók és a „reálisan” gondolkozók: „nincs értelme” – a szívében hozza meg a hűség győztes döntését. Amikor a megbocsátás teljesen idealisztikusnak és értelmetlennek tűnik, amikor úgy beszélnek róla, mint a vesztes magatartásáról, akkor a szív csendjében megszületik a vesztesnek látszó győztes döntés. A szolgáló ember, aki nem törődik az eredményességgel, sem azzal, vajon mások kihasználják-e, szolgálni akar karizmájával. A szív csendjében születik meg a győztes döntés: ragaszkodni az Igazsághoz, amit az ember megtalált. S mert megtalálta, nem is tehet másként.
A Fiú lelkületével lépjünk hitünk ünneplésébe, a Fiú magatartásába, engedelmességébe; mindezt a Fiú lelkületével tegyük, hogy mi is értsük, mi történik valójában! A Fiú lelkületével akarjuk élni mindennapi életünket, s meghozni győztes döntéseinket, hogy értsük az életünket!
