A biblia üzenete

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Mt 5,38–48).
Jézus, a küldött tanítása és magatartása ez. Kétségkívül nehezen élhető, küzdelmesnek tűnik, és veszteségre kárhoztat.
Megfogalmazzuk a kifogásainkat: érzelmeimmel, alapvető ösztöneimmel ellenkezik ez, felülmúlja az erőmet, meghaladja a szükségleteimet. Büszkeségem, hiúságom okán nem teszem, vagy a méltóságom csorbulásától való félelmem akadályoz. Idea ez a kevesek számára, ám az élet más. Megpróbáltam ezerszer, de nem megy. Megpróbáltam, és visszaéltek vele. Igaz, reális tapasztalatok, vélemények, élmények ezek mindannyiunk számára. A Szentírást magyarázók azonban kiemelik e jézusi tanítások valós alapját. Ez a tanítás közelít a mindennapi élethez, arra irányul. A gyökere ott van a mindennapjainkban, átszövi családi, baráti, munkahelyi kapcsolatainkat.
Jézus mégsem etikát vagy viselkedési szabályt tanít. Nem valami földi bölcsességet, jó üzletet, egy meghatározó magatartást vagy egy hosszú távú, jól felfogott érdek mentén való gondolkodást.
A Fiú magatartása, lelkülete, cselekvése ez – a föltámadás cselekvése. A megváltott és föltámadott ember cselekvése, aki átkelt a Vörös-tengeren, elhagyta a szolgaság házát, és belépett az ígéret földjére. Olyan ember cselekvése, aki gyermeki lelkülettel tudja imádkozni a Miatyánk imádságot, amit Jézustól tanult.
Ezek a parancsok az Egyházban élők kapcsolatát fejezik ki, akik megtalálták Krisztusban az Atyához vezető utat, akik Krisztusban fogadott gyermekekké születtek. Rabságból gyermekségre; lázadó, menekülő rabszolga magatartásból szabadságra jutottak.
A kiszabadított szolga – amíg a pusztában van, s hordozza a rabszolga szokásait – még nem szabad. A szabadság a krisztusi lelkületben és cselekvésben gyökerezik. A megbocsátás, az ellenségszeretet, a jóakarat jelenti azt a demarkációs vonalat, amin egyértelműen át kell lépni, ami egyértelműen megmutatja a különbséget: átkeltem a tengeren, vagy még ott toporgok, hezitálok, mérlegelek a partján. A keresztségben fedezzük föl ezt, ahol vagy átkelek a saját Vörös-tengeremen, vagy pedig szolga, rabszolga maradok. A döntéssel, amellyel átlépünk ezen a vonalon – a megbocsátás, a nagylelkűség, az ellenségszeretet vonalán –, saját kezünkbe vesszük a megváltottságunkat, élni akarunk ezzel az ajándékkal. Amit nem bocsátok meg, nem engedek el, az ellenem szól, gyengít – szolgaként, megkötözve tart.
Jézus a mai evangéliumban a Vörös-tengeren való bátor átlépésre, a megváltott ember szabadságára hív. S képesek vagyunk rá, hiszen Isten ereje, csodája megvalósul bennünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..