Keresztelő Szent János születése megidézi az ószövetségi nagyokat. A filiszteus elnyomatás idején Mánoah meddőnek tartott felesége fogant, és megszülte fiát, Sámsont, aki nazír lett (Bír 13). A királyság születését megelőzően pedig Elkána szintén terméketlennek gondolt felesége, Hanna került csodálatos módon áldott állapotba. Fiát, Sámuelt Isten szolgálatára ajánlotta fel (1Sám 1). A nagy történelmi sorsfordítóknál mindannyiszor megmutatkozik az emberi tehetetlenség és lehetetlenség, amire az Úr a maga túláradó kegyelmével válaszol. A meddőségben mégis megfoganó anya, az új korszakot jelentő csecsemő születése és a felcseperedő gyermek Istennek szentelése ilyen értelemben egyetlen egységet alkot, és megrendítő erővel hirdeti meg az irgalmasság üzenetét. Hiszen az irgalmat jelölő héber szó az anyaméh (rehem) főnév többes száma: az isteni cselekvés lényege szerint mindig életadás. Minél nagyobb a veszedelem, minél gyötrőbb a szükség, a Mindenható annál túláradóbban ajándékozza meg övéit az új élet, az új áldás kegyelmével.
Amikor tehát Zakariás és Erzsébet fia napvilágot lát, és megkapja a János nevet – ami annyit jelent: az Úr megkegyelmezett –, a rokonok, a szomszédok, a barátok szinte önkéntelenül idézik fel a jól ismert bibliai történeteket, s kérdezgetik egymástól: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” (Lk 1,66). Tudat alatt is tudja mindegyikük, hogy egy ilyen foganás és születés nem pusztán valamiféle biológiai életadás csodáját jelenti, hanem még inkább az isteni irgalomnak a konkrét valóságba, az itt és most szövetébe való belépését nyilvánítja ki. Lehet, hogy egy újszülött nem tud még beszélni, mégis evangéliumot hirdet: „az Úr keze volt vele” (uo.). Ez ebben a pillanatban kétszeresen is igaz: egyfelől az örömhír hirdetésének héber igéjét az Ószövetség nemegyszer a fiú születésének hírüladására alkalmazza (Jer 20,15), másfelől a világra jövetel ez alkalommal szó szerint „bejelenti” a nagy szabadulást – hiszen előremutat egy második születésre. A próféta János már az első pillanattól kezdve, a puszta létével ígéret, jövendölés és hirdető.
Amikor tehát hat hónappal Jézus születése előtt megüljük Keresztelő Jánosét, az ünnep családias légkörében, örömében, meghittségében fel kell fedeznünk a hatalmas erejű Isten jelét. Közelít az ember felé, hogy megkegyelmezzen (János) és megszabadítson (Jézus), s mindezt a meddőségből életet fakasztó irgalom erejével valósítja meg. Ő valóban „Az üdvösség erejét támasztotta nekünk” (Lk 1,69).
