Mária a jó rész választásával azok közé lépett, akik a 16. zsoltárban ujjongva így énekelnek: Én Uram vagy te, javam nincs kívüled… Az Úr az én örökségem… A mérőzsinór jeles részt szabott nekem, mily szépséges az én örökségem!… Szüntelenül az Úrra nézek…, ezért örül az én szívem… Te tanítasz meg engem az életnek ösvényére. Az öröm teljessége vagy te, és mindörökké tart a gyönyörűség jobbodon! Mária a legszebb muzsikával, csendjének áhítatával, lénye egészével, teste minden mozdulatával vagy épp mozdulatlanságával zengi ezt a vallomást. Megtanít minket arra, hogy miként is kell „a jó részt”, az Urat, Jézust választani: letelepedett Jézus lábához és hallgatta az ő szavát (Lk 10,38). Hallgatta szűzi, azaz gyermeki, tanulékony figyelemmel, ámuló, magafeledett, befogadó, elszakíthatatlan odaadással. És Márta? Márta még tanulja a leckét, amely az első szolgálatról szól, arról, hogy meg kell hallgatnunk egymást. Dietrich Bonhoffer evangélikus teológus így ír erről: Az Isten iránti szeretet azzal kezdődik, hogy meghallgatjuk, amit ő mond. Ha ezt az első lépést kihagyjuk, akkor szolgálatunk nem békét és egységet teremt, hanem az ítélkező szív háborúságát. Ferenc „a mindennapi kenyérért” könyörgő fohászában nemcsak a kenyeret, Jézust kérte, hanem azt is, hogy e kenyeret a maga ízében tudjuk ízlelni, magunkévá fogadni, vagyis hogy fel tudjuk fogni a felfoghatatlant, az ő irántunk való szeretetét, „mindazt, amit értünk tett, mondott és elviselt”. Ennek megértéséből fakadhat minden más megértés, végső soron maga a megértés szolgálata is.