Egy kisfiú a hidegtől remegve, mezítláb álldogált egy cipőbolt kirakata előtt. Két asszony jött arra, és megkérdezte, mit néz olyan nagyon. A fiúcska azt válaszolta, ő csupán arra kéri Istent, hogy adjon neki egy pár cipőt. Az egyik asszony kézen fogta a kisfiút, az üzletbe vezette, és hat pár zoknit kért a méretében. Amíg az eladó összekészítette azokat, addig az üzlet hátsó részében lévő mosdóban megmosta és megtörölte a gyerek lábait. Az eladótérbe visszatérve ráadta az egyik pár zoknit, azután a másik asszonnyal együtt egy pár cipőt vásároltak neki, a többi zoknit a kezébe nyomták, és megkérdezték, hogy minden rendben van-e vele. A kisfiú könnyes szemmel nézett fel az asszonyokra és csak ennyit kérdezett: „Ti Isten testvérei vagytok?”
Az Apostolok cselekedeteiben (ApCsel 2,42–47) arról olvashatunk, hogy a jeruzsálemi keresztény közösség tagjai a szeretetet és a felebaráti irgalmasságot mint az egyház beteljesülését és lényegét élték meg. Az összetartozás határozta meg őket. Az egymásról és a szükséget szenvedőkről való gondoskodás, a sajátjukról való lemondásból fakadóan, valóságos közösséggé formálta őket, igazi társai, testvérei, fivérei, nővérei, atyái és anyái voltak egymásnak. Közösséget alkotni, kapcsolatban lenni egymással – ez maga az irgalmasság. A szeretet és az irgalom nem csupán egy egyéni módon megélt tett, hanem a hívő keresztény közösség lényegéhez tartozó, hitét alkotó és egységét megteremtő dimenzió.
A hit mai próbája, a kísértés (1Pét 1,7), amit ma ki kell állnunk azért, hogy az el nem hervadó örökség várjon majd ránk – ahogy Péter apostol fogalmaz az első levelében –, nem más, mint a Krisztus iránti szeretetünk, az irgalmasságnak ez a közösségi dimenziója és annak megélése.
Az evangéliumban Jézus békességgel köszönti tanítványait, majd rábízza Egyházára a kiengesztelődés szolgálatát, a bűnbocsánat szentségét, és az apostolok közösen mondják el Tamásnak: „Láttuk az Urat!” Ő azonban nem tud tagjává lenni ennek a közösségnek. Majd nyolc nap múlva a kétkedő Tamást Jézus élő tapasztalással és a sebek érintéséből fakadó hittel ajándékozza meg, visszahelyezi a feltámadásba vettet hitet megélő testület közösségi erejébe, és boldognak mondja mindazokat, akik bár nem tapinthatják meg oldalát, mégis hinni fognak, és élő tagjai lesznek ennek a szeretetet és az irgalmasságot közösségben megélő összetartozásnak.
Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévében az irgalmasság vasárnapján arra buzdított, hogy írjuk tovább az evangéliumot az irgalmasság cselekedeteivel. Írjuk hát tovább közösen, feleségünkkel, férjünkkel, gyerekeinkkel és szüleinkkel egységben, mert jót tenni jó, de a jót együtt tenni talán még jobb.
