„Én a három Istenből a negyedikben hiszek, a magyarok Istenében” – olvassuk a főispán öntelt beszédében Mikszáth Kálmán egyik regényében. E provokálónak ható mondat is rávilágíthat: a Szentháromságba vetett hit sokak, még keresztény, templomjáró emberek számára sem mindig világos.
Ami egyáltalán világos lehet e hittitokból, azt épp „a világ világosságának”, azaz Krisztusnak köszönhetjük, hiszen a Szentháromságot ő nyilatkoztatta ki. Ő mutatott az Atyaistenre, akinek egyszülött Fia. A mai evangéliumi szakaszban ezt mondja: „Minden, ami az Atyáé, az enyém is.” Maga Jézus tanított Isten Lelkéről is, aki az Atyától és a Fiútól származik, s akit pünkösdkor el is küldött tanítványainak. A harmadik isteni Személy pedig „az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra”.
A keresztényeket már a legkorábbi években érték olyan vádak, miszerint nem egyistenhívők, mert Jézus Krisztusról is úgy beszélnek, mint Istenről. A Szentlélek tüzében lépésről lépésre kristályosodtak ki hitünk igazságainak főbb alapvonalai, és ez a tisztázódás, mélyülés nem is ér véget, míg földi zarándokútját járja Isten népe. Az Egyház már igen korán tiszta, egyértelmű fogalmakkal számot tudott adni mind a maga, mind a külvilág számára arról, hogy amikor keresztet vet, amikor a Szentháromságot dicsőíti, amikor a keresztelendőktől hitvallást kér, akkor az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három istent jelent, hanem az egy, igaz Istent, aki háromszemélyű. Mindhárom isteni személy teljes mértékben hordozza magában az isteni természetet, ezért bátran hívhatjuk az egyes személyeket így: Atyaisten, Fiúisten és Szentlélekisten. Az isteni személyek nem csak harmadrészben birtokolják az isteni természetet, hanem mindegyikük teljesen Isten. Az Atya végtelenül szereti a Fiút, s amikor létbe hívja – vagyis a Fiú mint egyszülött, édes gyermeke megszületik tőle –, nem adhat mást neki, mint ami a lényege: istenségében részesíti, teljes egészében. S amikor valljuk, hogy az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetéből származik a Szentlélek, valahol rácsodálkozhatunk saját istenképiségünk titkának egyik jellemzőjére is: bár Isten a nemek fölött áll, mi az élet továbbadásának csodájában is felismerhetjük azt az Isten-hasonlóságot, hogy két személy kölcsönös szeretetéből, egyesüléséből képes létrejönni egy harmadik, önálló személy.
Ladaria bíboros professzorként szentháromságtanra tanított. A kurzus végén föltette a kérdését: ki értette meg a félév anyagát? Miután néhány kéz bátortalanul a magasba emelkedett, ő nevetve válaszolt: „Itt baj van, mert ezt megérteni nem lehet. A Szentháromság ugyanis misztérium.”
A Szentháromság önmagában tökéletes, boldog szeretetközösség: „az Isten szeretet” (1Jn 4,16). De hogy boldogságát ne csak önmagának tartsa meg, világot teremt, embert hív a létbe, hogy megossza velünk isteni gazdagságát, végtelen szeretetét. Szent Ágoston tanítása nyomán kerüljünk közelebb e titokhoz, a szeretet konkrét gyakorlása által: „Ha a szeretetet látod, látod a legszentebb Szentháromságot.”
