A húsvétvasárnapi evangéliumi szakasz két tanítványról számol be, akik futva igyekeznek a sírhoz, miután tudomást szereztek arról, hogy üresen találták az asszonyok, akik vasárnap hajnalban meg akarták látogatni a helyet, ahová Jézust temették.
Először a fiatalabb tanítvány érkezett a sírhoz, János, akit Jézus szeretett. Az üres sír látványa rögtön a hithez vezette őt: látta, és hitt. Aki igazán szeret, az többet lát, és mélyebben. Azt látja, ami fontos, és ami méltó a szeretetre. Az igazi valóság több annál, mint amit meg tudunk tapintani vagy mérni, több annál, mint amit hallunk és látunk.
Annak is mély értelmű oka van, hogy az evangélium megjegyzi: ugyan János ért előbb a sírhoz, de megvárta Péter érkezését, és engedte, hogy ő menjen be elsőnek. Péter az apostoli kollégium feje, ő és utódai az Egyház és a hit egységét szolgálják. János nem olyan hitet akar, amelyet egyénileg szerez meg és ami egyéni elképzelései szerinti. Az egyének nem elszigetelten fognak eljutni a hithez, hanem a közösségben.
Kétségtelen, hogy mindenkinek egyéni feladata a hit és a látás. Ezt nem lehet másra bízni. Ugyanakkor saját, személyes hitét mindenkinek a nagy egésszel, az Egyházzal kell összhangba hoznia, és ha szükséges, akkor annak megfelelően kiigazítania. Egy olyan eseményt, mint Jézus feltámadása, nem szabad egyéni belátás szerint értelmezni. Ehhez mindenképpen közvetítőre van szükség. Ha valaki rátalált a húsvéti hitre, akkor közösségre van szüksége, mégpedig az Egyházra.
Természetesen senki nem kezdi a nullapontról ennek az életfeladatnak a megoldását. Bizonyos értelemben mindenki a hit áramlatában áll, és a hit különböző kifejezési formái veszik körül. A gyerek számára az első hitközösség, az első Egyház a család. Hitének megalapozása a családban kezdődik, majd ez a kör fokozatosan tágul.
Húsvét ünnepe alkalmat ad arra, hogy tekintetbe vegyük, milyen nagy jelentőséggel bír az egyén hite szempontjából a hívő közösség. Álljon előttünk példaként János, aki Jézus feltámadásának tanúja, ám a Feltámadottban való hitét hozzákapcsolja az Egyházhoz, amelyet itt Péter képvisel.
Mindannyiunk hite személyes hit, amely a feltámadt Jézus körül, az Egyház közösségében formálódik, kovácsolódik egybe. Ez nemcsak fontos, hanem elengedhetetlen. Nem az a kérdés, hogy az én hitem olyan-e, mint Jánosé, aki villámsebesen az üres sírhoz szalad, vagy olyan, mint Tamásé, aki előbb kételkedik… Mindegy, hogy milyen a hitem, csak épp egy mustármagnyi legyen. Ám mindig legyen lényeges számomra, hogy eleven, élő kapcsolatban maradjak Péterrel, az Egyházzal. Ápoljam a közösséget, személyes hitemet igazítsam az Egyház hitéhez, és így legyek testvéreimmel, a közösséggel együtt a feltámadt Krisztus tanúja.
