Nyilvánvaló, a papok és lelkészek nemcsak a Szentírás kultúrtörténeti jelentőségét hangsúlyozzák, hanem arra is rámutatnak, hogy a Biblia Isten szava, Isten igéje. Ez pedig azt jelenti, hogy számunkra a Szentírás az Istentől sugalmazott szent könyvek összessége. A Szentírást – vagy görög szóval a bibliát – azért nevezzük a könyvek könyvének, mert a sugalmazás ténye minden más emberi könyv fölé emeli, hiszen a hozzánk szóló, kinyilatkoztatást adó Isten szavát tartalmazza, mégpedig tévedés nélkül. Gondoljunk arra, hogy amint a második isteni személy, az örök Ige az időben értünk emberré lett, s emberi testben megjelent a Földön, éppen úgy a Szentírásban is Isten igéje, Isten szava és gondolatai emberi formában, az emberi nyelv és kifejezésmód törvényei szerint jelentek meg. Gárdonyi Géza költői kifejezésével élve: „Ez a könyv a Mózes bokra, Isten szíve dobog benne.” Isten örök gondolatai mintegy testet öltöttek, emberi beszéd formájában jelentek meg úgy, hogy szemünkkel olvashatjuk (verbum scriptum), fülünkkel hallhatjuk azokat. Senki és semmi nem akadályoz minket, hogy kezünkbe vegyük és tanulmányozzuk.
A Biblia évében elsősorban az írott igéről, annak jelentőségéről beszélünk, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Isten igéje másféle módon is jelen van az életünkben. Mindnyájan találkozhatunk vele, elsősorban az egyház igehirdetése által. Katolikusok és protestánsok egyaránt fontosnak tartjuk a hirdetett (verbum praedicatum) igét, hiszen Jézus Krisztus akarata az, hogy igéje emberi ajkakon elhangozva hirdettessék mindenütt a világ végéig (Mt 28,19). Nem feledkezhetünk meg arról, amit Szent Pál apostol mond, hogy a hit hallásból ered (Róm 10,17), mégpedig Isten igéjének meghallásából. Isten igéjét hirdetnünk kell, „akár alkalmas, akár nem” (12Tim 4,2). Krisztus egyháza Isten igéjét elsősorban az emberi beszéd, az igehirdetés által juttatja el az emberekhez, és nem a Biblia ajándékozása által. Isten igéje az egyházban nem valami holt dolog, a Biblia számunkra nemcsak egy megtekintendő és megcsodálható kiállítási tárgy. Az egyházban hirdetni is kell az egyszer s mindenkorra elhangzott igét. És hittel valljuk, hogy az egyház igehirdetése Krisztus igéje, az „Úr műve” (1Kor 16,10), és megváltó jelenlétének egyik formája az egyházban. Az apostolok kezdettől fogva Krisztus nevében és az ő tekintélyével hirdették az Isten igéjét. Maga Krisztus is azonosítja magát a róla és Isten országáról tanúságot tevő tanítványokkal: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). A tesszalonikai keresztények pedig úgy hallgatták az apostoli igehirdetést, mint az Isten szavát, az „Úr szavát” (lTessz 2,13).
Ezen az alapon mondja a II. Helvét hitvallás, a reformátusok egyik fontos hitvallási irata: „Isten igéjének hirdetése, Isten beszéde” (praedicatio verbi Dei est, Verbum Dei). Ha elhangzik a Krisztusról szóló igehirdetés, akkor abban az Isten szól hozzánk. A II. vatikáni zsinat óta mi, katolikusok is jobban hangsúlyozzuk a megdicsőült Krisztus igei jelenlétét. A liturgikus konstitúció szerint „a liturgiában ugyanis Isten szól a népéhez, és Krisztus most is hirdeti az örömhírt” (SC 53). A felolvasott szentírási szakaszok szavain keresztül és az egyház igehirdetésében Krisztus az, aki szól hozzánk, és várja a mi válaszunkat, itt és most. Az egyház az Ige hallgatóinak és az Igére a hit igenjével válaszolóknak a közössége. A Biblia évében tehát ne feledkezzünk meg Jézus Krisztusról, a megtestesült igéről (verbum incarnatum) sem, akiben az Isten igéje „testté lett” (Jn 1,14), aki meghalt bűneinkért és feltámadt megigazulásunkra. Mind a megtestesülés, mind pedig az igehirdetés közös forrásból ered: az örök Ige küldéséből. Az előbbi esetben az Atya küldi egyszülött Fiát mint Igéjét, az utóbbiban pedig az egyház szolgálati papságának tekintélye küldi az isteni ige hirdetőit. Krisztus azt a küldést, amelynek erejéből az Atyától jön hozzánk, bizonyos mértékig „meghosszabbította” abban a küldésben, amely követőit tanítványokból apostollá, hallgatókból küldöttekké teszi. Az apostolok Mesterüktől kapott küldésüket továbbadják, amelyben Krisztusnak az egyházának adott ígérete igazolódik be, hogy velünk marad a világ végéig (Mt 28,20). Az egyház küldése, illetve felhatalmazása Isten igéjének hirdetésére annak az isteni küldésnek a folytatása, amelynek köszönhetően Krisztus mint az Atya által nekünk kimondott Ige belépett a történelmünkbe. Ezért mondhatjuk azt, hogy a megtestesülés, a megváltás műve az igehirdetés által is folytatódik az egyház közösségében. Remélhetőleg – éppen a Biblia évének köszönhetően – az írott ige, a hirdetett ige és az örök Ige elfoglalja méltó helyét mindnyájunk életében.
