A benső látású művésznél

Komoly tónus, árnyalt mélység a színekben – ilyenkor „elfelejti” vonzódását a komikus iránt, amely karikatúráin jelentkezik, és a sötétebb, feszített formát választja. A francia Szépművészeti Akadémián tanult. Azt tartják róla: „Természeti erő ő, aki négy másodperccel gyorsabban számol, mint a számítógép.” Temesvári műtermében kerestem fel, ahol kép- és szoborözönben leltem; elismerő oklevelek, díjak a falon, és II. János Pál kézzel írt sorai. Személyesen ismerte a pápát. A róla készült olajképe bejárta a világot. A kedvenc képem – mutat rá. Mellette egy másik, fehér tónusban.  Akkor láttam őt, mielőtt a pisztoly eldördült a Szent Péter téren…

– Ott volt a merényletkor?

– Nem. Benső vízió láttatta velem, s azt is, hogy angyalt tart a karján.

– Egy gyermeket emelt fel…

– Egy angyalt…

– Mi a fontos: a személy közvetlen látása, hogy aztán elvonatkoztasson?

– A szemén át látom, akit le akarok festeni. Az arc maszk. A festők többsége a maszkot örökíti meg vásznon, papíron. A szem, mindig a szem vezeti a kezemet. A „lelket „látom”, amely átsugározza az egyént. A szemből „olvasok”. A benső világból fakad minden, és én erre irányítom a látásomat. Azt festem, amit álmodom…

– Nevezhetném ezt expresszivitásnak? 

– Vizuális energiának. A szemlélt valóság utáni benső képnek, amely transzcendált „realizmus”. Nyugatiak mondták: Popa’s a festészetben él.

– Mi a véleménye korunk festészetéről?

– Két irányzatot ismerek: van, amelyik nem lépi túl a jó érzést, nem pusztítja, ami vigasztaló, fölemelő. A másik az iménti ellenkezője. Ne beszéljünk kísérletezésről!

– Caravaggio, a XVII. századi olasz művész, az egyéniség és nem a modell megragadója segíti a látásban? Úgy tudom, szereti a művészetét.

– Caravaggio bevallotta, hogy szentimentális. Az esztétikum értelmében. De az irónia, a szatíra is ilyen. Kimondhatom: minden érzékeny karikaturistában van egy ikonfestő. Sóvárgás, hogy Jézus arcát megfesthesse. Jómagam is időről időre szabadon engedem magamban az ikonfestőt.

– Melankóliát látok Krisztus arcán itt, a falon látható olajképen. Félelmet, fájdalmat. A szemek viszont isteni sugárzásúak, kiolthatatlanul…

– Erről egy súlyos betegségből gyógyult nyilatkozott hasonlóan. Az ő Krisztusáról.

– Kiállította már?

– Nem, és nem is fogom. Vatikáni tulajdon. Ahogyan több ikonképem.

– December 17-én Szegeden, a dómban a betlehemi láng érkezésekor kiállítása nyílt.

– Több képemet láthatták az érdeklődők. Ezek is a Vatikán artisztikus tulajdonához tartoznak. Ottani engedéllyel vihettem Szegedre –, de csupán oda. A megboldogult II. János Pálról és szentekről készített vásznaimat.

– Szentek portréival régen foglalkozik?

– Fél éve. Addig a Szentháromság titkára koncentráltam. Intellektuálisan ismertem valamennyi szentet, akiket aztán képileg itt belül „fogalmaztam meg”. Bejártam a helyeket, ahol éltek.

– Szereti az irodalmat?

– Sokat olvastam, aztán megkérdeztem: minek? Persze olvasok most is, de nem ihlet egyetlen írás sem. Kivétel a Biblia. Az egészen más világ…

– A portrékészítésben…

– Abban az isteni kegyelem vezérel szinte száz százalékig. Hogy miként tölt fel energiával – továbbra is titok.