Ki gondolta volna, hogy a szinóduson ülésező, komoly kérdéseket megvitató atyák tulajdonképpen a humornak sincsenek híján – beleértve a Szentatyát is? Thomas Rosicának az ülések közötti szünetben mesélte egy idősebb bíboros, hogy a II. vatikáni zsinat néhány fontos kérdésében mennyire fontos szerepet játszott a kötetlenebb beszélgetésnek helyet adó büfé, ahol olyanok is egymás mellé kerülhettek, akik amúgy egymástól távol ültek. Ez most, a püspöki szinódus idején sincs másképp, noha az üléseket már nem a Szent Péter-bazilikában, hanem egy külön előadóteremben tartják.
A hatalmas előadóban szigorú ülésrendben helyezték el a résztvevőket: a Szentatya és a titkárok egy hosszú asztalnál, míg a részt vevő atyák velük szemben, „padokban” ülnek. A korszerűen fölszerelt teremben elektronikus szavazórendszer rögzíti és összegzi az adatokat. Egy alkalommal valami probléma adódott a technikával, a teremben pedig nagy derültséget okozott, amikor megszólalt a hangosbemondó: „A jobb oldaliak rosszul szavaznak!” vagy „A pátriárkák nem szerepelnek a nyilvántartásban”. XVI. Benedek pápa is megmosolyogta, hogy az „új technológia” sem old meg minden nehézséget.
Rosica atya kiemelte a püspökök példamutató pontosságát, hiszen egy-két kivétellel mindenkinek sikerült betartania az ötperces felszólalási időt. A híres kávészünetben aztán mindenki szabadon beszélgethetett. „A kávés pulthoz és az olasz süteményekhez vezető sorban egymás után állt a jezsuita generális, a taizéi közösség priorja, a bíboros államtitkár, a Kolumbusz Lovagok elöljárója és az afrikai apácák, akik hazájukban szeminaristákat tanítanak. A pápa maga is kihasználja ezt a lehetőséget, hiszen fogadószobájába mindennap másokat hív meg, így igyekszik megismerni a szinódus résztvevőit és a világegyház történéseit.”
A szinódus eddigi fénypontjai közül Rosica atya többek között az ausztrál püspök, Michael Putney beszédét említi, aki saját országáról mint a világ egyik legszekularizáltabb helyéről szólt. „Ennek ellenére az ifjúsági világtalálkozó után több ausztrál és új-zélandi érezte úgy, hogy végre elindult az újraevangelizáció az áttörhetetlennek hitt szekularizált kultúrában.” A szinódusi felszólalások között kiemelkedő esemény volt az izraeli rabbi, Shear Yashuv Cohen beszéde, aki történelmi pillanatnak érezte, hogy a világ püspökei előtt beszélhet, ami „a remény jele és a szeretet üzenete; együttélés és béke a mi generációnknak és az eljövendőknek is”. Ezek persze csak amolyan háttérhírek, de megmutatják azt, hogy az egyházban vezető szerepet betöltő felelős személyektől nem idegen a derű, a humor sem.
