McCain és Obama a hitről

John McCain 1936-ban született, négy saját és három örökbefogadott gyermek apja. Pilótaként szolgált a vietnami háborúban. Baptista vallású. Alelnök-jelöltje Sarah Palin 44 éves alaszkai kormányzó, protestáns, ötgyermekes édesanya, a művi terhességmegszakítás elvi ellenzője. Obama, az első afroamerikai elnökjelölt, 1961-ben született, jogász, két gyermek apja. A chicagói United Church of Christ (Krisztus egyesült egyháza) tagja, hívőnek vallja magát. Alelnök-jelöltje Joe Biden szenátor ír származású katolikus. Az amerikai Catholic Digest című havi folyóirat szeptemberi számában megjelent újabb nyilatkozataikból kiderül, mit gondolnak a vallásos hitről, keresztény értékekről a jelöltek.

Obama természetesnek tekinti, hogy keresztény hite befolyásolja cselekedeteit. Imaéletét nagyon fontosnak tartja, átjárja egész napi munkáját. A közéleti tevékenységben is érvényesülnie kell az erkölcsi elveknek – vallja. Ami a katolikusokat és a katolikus egyházat illeti, közéleti tevékenysége kezdetén sok szociális munkát végzett katolikusokkal együttműködve. Kitüntetés volt számára, hogy később Bernardin bíborossal, az egykori chicagói érsekkel is alkalma volt együttműködni. McCain úgy gondolja, hogy a hitnek általában nagy szerepe van az életben. Megpróbáltatások idején, például a vietnami hadifogságában különösen megtapasztalta ezt. A bibliai értékeknek át kell áthatniuk mindennapi tevékenységünket – vallja. Szükségesnek tartja az amerikai nevelési rendszer reformját. Gyermekeik közül némelyiket katolikus iskolába iratták, mert értékelik azok színvonalát. Az abortusz-kérdésben úgy nyilatkozott, hogy álláspontja szerint biztosítani kell a nők szabad döntését a gyermekszülés vállalására. Ugyanakkor mindent meg kell tenni a gyermekvállalás érdekében és a várandós nők segítésére. Minden amerikainak azt üzeni, hogy hazája fontosabb számára, mint pártja, és egyáltalán a politika. Az Egyesült Államok és vele a világ válságos helyzetbe került. A november 4-i elnökválasztás ezért talán a szokottnál nagyobb próbatétel elé állítja a keresztény hit és erkölcsi értékek mellett nyilatkozó jelölteket, illetve az új elnököt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..