Feleségemmel gondolkodni kezdtünk, ez hogy jutott eszébe, hiszen addig nem látott mást, legfeljebb a Kisvakondot vagy a Lolka és Bolkát, ezek pedig viszonylag szelíd rajzfilmek, még hasonló sincs bennük. Persze aztán kiderült, hogy néhány másodpercig mégiscsak láthatott vívójelenetet egy régi filmben, egyik programról a másikra kapcsolgatás közben. Mikor ezt ismerőseinknek elmeséltük, rögtön megállapították: Hát persze, hiszen fiú!
Mert a fiúk másként viselkednek, mint a lányok. De vajon a nevelés területén mennyire vesszük figyelembe mi vagy akár a szakemberek ezt a triviális megállapítást? Vajon a fiúk és a lányok közötti különbségeket mennyire figyeli a pedagógia? James Dobson Fiúk nevelése című könyve olyan olvasmány, melyből nemcsak szakemberek, hanem a „fiús” szülők is útmutatást kaphatnak.
A tesztoszteron által „vezérelt” fiúkhoz közelebb áll a kockázatvállalás, a másikkal való megmérkőzés igénye, a versengés és általában a mozgás, a sport. Úgy ismerik meg a világot, hogy nekiütköznek, sokszor szó szerint. Nehezen maradnak meg egy helyben. Éppen ezért veti fel a szerző a kérdést: vajon az iskolarendszer nem sokkal inkább a lányoknak kedvez manapság, mint a fiúknak? Gyakorló pszichológusként azt a választ adja, hogy a pedagógusoknak bizony sokkal több gondjuk adódik a fiúkkal – a fegyelmezés tekintetében biztosan –, mint lány kortársaikkal. Vagyis ahhoz, hogy e problémáknak elejét vegyük, érdemes lenne elgondolkodni az iskolarendszer olyan jellegű átalakításán, amely figyelembe veszi a fiúk speciális igényeit.
Dobson komoly kritikával illeti korunk társadalmának férfiképét. Az amerikai reklámokat vizsgálva arra jutott, hogy a cégek a szerencsétlen és ügyefogyott férfi megjelenítésével próbálják eladni termékeiket. Az „ostoba fickó” szerepeltetése hatékony. Vele szemben ugyanis kizárólag a macsó figurája áll – aki egyébként ugyanúgy torz megjelenése a férfiasságnak –, vagyis a normális férfi ábrázolása fel sem merül. Miért? Mert a liberális elvekkel átitatott fogyasztói társadalom nem vevő rá. Sok férfi elvesztette iránytűjét, nem tudja, mit is vár el tőle a kultúra.
Külön részben foglalkozik a szerző a fiúk anyjukhoz, apjukhoz és a nagyszülőkhöz fűződő kapcsolatával; a homoszexualitással; illetve azokkal a veszélyforrásokkal – mint a kábítószer vagy az alkohol –, amelyek a rivalizáló fiúkat talán jobban fenyegetik, mint a lányokat. A fejezetek végén néhány olyan kérdést is közöl Dobson – természetesen a válaszokkal együtt –, amelyeket az adott témában hozzá intéztek, így téve még gyakorlatiasabbá a könyvét.
A teljes család képéhez az apa ugyanúgy hozzátartozik, mint az anya és a gyermek. Hogy milyenek lesznek a jövő generáció apái, az attól függ, sikerül-e a mai fiúkat egészséges, férfias és családszerető emberré formálni.
(James Dobson: Fiúk nevelése. Budapest, 2008, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány. A könyv kapható az Új Ember Kiadó könyvesboltjaiban.)
