Tisztelt Szerkesztő Úr!
Olvastam cikkét a Sziget Fesztivállal kapcsolatban. Szeretnék ezzel kapcsolatban pár dolgot elmondani, mivel Ön egyáltalán nem beszélt a Sziget veszélyeiről, és nem hívta fel ezekre a fiatalok és az olvasók figyelmét. Ez teljesen érthető lenne egy szabadelvű liberális újságban, azonban nem az Új Emberben. Miről is szól a Sziget? Zenéről, szórakozásról, ivásról, drogról, szexről. Mindegyik dolog igen nagy veszélyt rejt magában. Sőt életre szóló traumát is. Az ilyen fesztiválok melegágyai az egyéjszakás kapcsolatoknak. Kábultan, részegen, az üvöltő zenétől felajzva egymás karjaiban töltik az éjszakát, hogy szépen fogalmazzak. Ezek következménye szintén egész életre kiható lehet. Abortusz, nem kívánt, fogyatékos gyermek, gyógyíthatatlan nemi betegség.
Jó lenne, ha egy keresztény szellemű újság ezekre is felhívná a figyelmet, és nem dugná fejét a homokba, mert ezek valós és létező problémák. Az újságírók felelőssége igen nagy, mert a közvéleményt irányítják. Látjuk, hogy a gonosz lélek mindent megtesz, hogy tönkretegye és megrontsa a fiatalságot.
Nem volna szabad megengedni, és nyíltan kellene ellene beszélni és írni. Felhívni erre a figyelmet. Levelemre nem várok választ, ezért nem is írom meg a nevemet.
Tisztelettel: több édesanya
Kedves Aggódó Édesanyák!
Sajnálom, hogy írásomat a Sziget Fesztiválról nem úgy olvasták, amint azt én reméltem. Évek óta beszámolunk a szigeten található Közös Pont sátorról, melyben éjjel-nappal keresztények – köztük katolikus papok is — várják a fiatalokat. Idén a Sziget megnyitása előtti (augusztus 7-i) számunkban írtunk róla.
Azt vetik szememre, hogy fejemet a homokba dugom. Talán ennek épp az ellenkezője igaz. Írok arról, ami akkor is van, ha nem veszünk róla tudomást. A fiatalok sokan mennek ki a Szigetre. Jó, ha a család idősebb tagjai is tudják, mi vár ott az ifjakra. Mint írtam: bábeli nyelvzavar, sör, piszok, por, mocsok, hangerő, WC-papírral díszített sátorerdő, tántorgó, táncoló, vonagló fiatalok. Valamint vidám, kedves társaságok. Azt is írom, hogy a pokol bugyrának képzeltem a Szigetet, ám látva csupán arra a következtetésre jutottam, hogy „a bolond nagyvilág, egy annak minden örömét és bánatát összefoglaló színház részesének érezhettem magam”, amikor ott jártam. Mert aki nem dugja a fejét a homokba, az tudhatja, hogy drogok már az általános iskolába is eljutnak. Most láttam egy felmérésben, hogy egyre több tizenhárom-tizennégy éves gyerek is próbálkozik szexuális kapcsolatokat létesíteni az iskolában vagy azon kívül. Hányszor olvashatunk arról, hogy gyerekek kerülnek kórházba, mert töltőgázzal kábítják magukat, vagy eszméletlenre isszák magukat. Egyszóval a Sziget olyan a maga egy hetében, mint az élet a maga ötvenkettőjével. Vigyáznunk kell a gyerekeinkre, nevelni őket, példát kell mutatnunk.
Leveléből azt a rész nem idéztem, amikor arra utalt, hogy fiatalon én is így szórakoztam. Épp azért írtam le balatoni nyaralásomat, hogy jelezzem: mi is voltunk fiatalok. A szomszéd lakásokban ott voltak barátaim szülei. Bármikor ránk nyithatták az ajtót. Nem álszent módon, de vigyáztak ránk. S írásom végén azért írtam fiam balatoni mulatásáról, hogy jelezzem: 2011-ben, tizenkilenc évesen nem a Szigetre jár barátaival, mert az üvöltő zenénél többre tartja a jó beszélgetéseket, az egy-egy üveg sört, s nevet azon, hogy ő még nem, apja viszont – igaz, hivatalból — megismerte a Sziget hangulatát, amely nem késztet arra, hogy jövőre családi kirándulást tegyünk ott.
