Mama háza ma is áll. Bár az idő múlása nyomott hagyott a tetőcserépen, a vakolaton, a pincén, a tyúk- és disznóólakon, az emlékeket nem tudta kikezdeni. A régi fotográfiák tanúskodnak arról is, egykor milyen dús vegetáció vette körül a házat. Gyümölcsfák, szőlő, fekete- és pirosribizli-bokrok, bab, borsó, kukorica, burgonya, uborka, hagyma, tök. És a nevezetes szilvafa, amelynek tövében oly gyakran elidőztem a krumplibogarakat tanulmányozva, vagy épp azon tűnődve, miért is „búj-búj-jancsi” a neve annak a – kép előterében is feltűnő – gyomnak (az egérárpának vagy más néven toklásznak), amelyet a fiúk előszeretettel dobáltak a lányok hajába, ruhájára. Gyakran szemléltem messziről, hogyan repülnek ki-be a fa igen kicsi odvában tanyázó madarak.
A szilvafa egyszer csak száradni kezdett. Hogy mi okozta a változást, nem sikerült kiderítenem. Búcsút mondhattunk az aszalt szilvának is. A fát kivágták, ma már ő sem él. E fotó őrzi csak emlékét. Meg a régi nyarakét is…
Fotó: Gajdó Ágnes
