Az időközben líraiból hős-, sőt Wagner-tenorrá érett művésszel (a Musica Hungarica „magánkiadású” Brankovics Györgyét leszámítva) több mint két évtizede nem készült lemez. Furcsa, ha tetszik, szégyen, hogy a Gertrudot alakító világjáró Lukács Gyöngyinek ez az első teljes operafelvétele CD-n, ahogy Fekete Attila (Ottó), Perencz Béla (Tiborc) és Busa Tamás (II. Endre) számára is egyfajta áttörést jelent ez a korong. A Héja Domonkos vezényelte új ős-Bánk bán lemezt a Melindát alakító Kertesi Ingrid és a Petur bánt „ismétlő” Kálmándy Mihály személye köti össze a tizennyolc évvel ezelőtt rögzítettel. Zenei anyaguk annyiban különbözik, hogy a korábbi felvételen, néhány fontos részletnél, így a Hazám, hazám ária szövegénél megmaradtak Nádasdy Kálmán klasszikussá érett, költői átfogalmazásánál, a friss CD azonban már a revideált, helyreállított partitúra alapján született, és mindvégig Egressy Béni régies, „kora romantikus” verselését követi.
Az utóbbi időben sokan és hosszan vitatkoznak azon, érdemes- e visszatérni a szerző által megálmodott eredeti Bánkhoz, vagy jobb megmaradni továbbra is a mű érdekeit szolgáló, dramaturgiailag lényegesen összefogottabb Nádasdy-Oláh-Rékai-féle „hamisításnál”. Mindkét megoldással kapcsolatban megfogalmazhatók érvek és ellenérvek. Az ősváltozatban komolyabb szerepe van a cselszövő Biberachnak; ahogy Ottó és Gertrud szólama is összetettebb. Az első felvonás idejétmúlt, cirkuszi lendületű stretta-fináléval zárul. Akárcsak a második, ami nem Gertrud és Bánk – terjedelmesebb, „széteső”, ugyanakkor árnyaltabb lélekrajzot adó – kettősével, illetve a királyné meggyilkolásával ér véget, hanem II. Endre hazatértével, aki a feldúlt palotában, felesége holtteste mellett esküszik bosszút. Hosszabb, mozaikosabb Melinda Tiszaparti őrülési jelenete, és súlyosabb az utolsó képben a király és Bánk összecsapása.
Kétségtelen tény, hogy Nádasdy az ugyanazon sorokat sematikusan ismételgető áriaszövegeket remek költői érzékkel igazította-gazdagította. Munkája érdemi, mert ha megnézzük (vagy meghallgatjuk) például az opera „slágerszámát”, Egressy „szikársága” bántó: Hazám, hazám (aztán: Szegény hazám), te mindenem / Hisz mindenem neked köszönhetem / Hazám, hazám, te mindenem / Rajtad kell előbb segítenem… Ugyanakkor hiba lenne lebecsülni az úttörő librettistát. A párbeszédek érzelmi töltése, a megfogalmazás fantáziadús szépsége, a veretes-ízes nyelvezet patinájával együtt is nagyrészt „érvényes” maradt.
Bízzunk benne, hogy a Magyar Állami Operaház gondozásában megjelent – Opera Studio által jegyzett – minden tekintetben igényes CD egy sorozat nyitánya lesz, nem pedig első és utolsó próbálkozás.
