Az okokat és a jövő lehetőségeit közgazdász szakember, a Parlament kereszténydemokrata alelnöke és az MTA nemrég leköszönt elnöke vizsgálta meg. Vizi E. Szilveszter akadémikus Demográfiai krízis: Quo vadis, Magyarország? című előadásában megdöbbentő statisztikai adatokat elemzett, Mózes I. könyvének isteni parancsát is idézve: „Szaporodjatok és sokasodjatok…” Míg 1949-ben körülbelül 190 ezer volt hazánkban az élveszületések száma, ez 1990-ben 127 ezerre, 2006-ban pedig 98 ezerre csökkent. Csaknem felére a hatvan évvel korábbinak! Magyarországon – az 1876 óta vezetett nyilvántartás alapján – a halálozások száma a születések számát három időszakban haladta meg: az I. és II. világháború éveiben, továbbá 1981 óta – folyamatosan. Az utóbbi huszonöt évben már sokkal több a veszteség, mint a két háború idején együttvéve. A természetes utánpótláshoz családonként átlagosan 2,2 gyermekre (a hozzászóló Jobbágyi Gábor egyetemi tanár szerint ma már háromra) lenne szükség, ez az átlag azonban ma nálunk 1,33 körül mozog. A magyar nők első gyermeküket 1993-ban átlagosan 23 évesen szülték, 2005-ben azonban már 30 évesen. A házasságon kívül született gyermekek arányának drámai növekedése (1960: 5,3 százalék; 1990: 13 százalék; 2005: 36,5 százalék) a szociális kohéziós erő hiányát jelzi. Az eltartók és eltartottak aránya is egyre romlik. Míg 2001-ben a 20 évnél fiatalabbak száma mintegy 300 ezerrel múlta fölül a 60 évnél idősebbekét, 2011-re az idősek lesznek 250 ezerrel többen. Harrach Péter, korábbi családügyi miniszter politikai lehetőségeket vázolt föl. Felhívta a figyelmet az iszlám-keresztény létszámarány erőteljes változására, kontinensünk környezetében, de Európán belül is. Véleménye szerint a mai kormánypolitika nálunk legföljebb megélhetési gyermekszülést ösztönöz, hiszen ahol az emberek biztonságban érzik magukat, ott vállalnak gyermeket. Az egyre kisebb gyermeklétszám okaként a támogatási hiányosságok mellett a labilis párkapcsolatokat, a házasságkötések számának drasztikus csökkenését nevezte meg. A házassági és élettársi kapcsolatok száma együttvéve is (!) csökkenést mutat, vagyis egyre jellemzőbb a „magányos életforma”. Biztató ugyanakkor, hogy a magyar fiatalok szándéka a gyermekvállalásra magasabb, mint ami megvalósul – csak éppen nem kapnak hozzá segítséget. A KDNP politikusa ezt a családpolitika egészének támogatásával, többek közt a családi adókedvezmény bevezetésével tenné.
Cséfalvay Zoltán közgazdász, egyetemi tanár jelezte: az EU-nak nincs közös politikája a tagállamok demográfiai problémáira. Rábízza az egyes országokra. Pozitív példa Írország, Portugália vagy Észtország, ahol a fiatalos korösszetétel egyre inkább gazdasági erőforrás is. Az állami politika adókedvezménnyel is kifejezheti, hogy fontos számára a gyermek, míg az adókedvezmény eltörlésével azt jelzi, hogy nem fontos számára. A közgazdász feltette a kérdést, hogy mi a költsége egyfelől a jó családpolitikának, másfelől a demográfiai képből adódó gazdasági fejlődés, az éves növekedési többlet elmaradásának… Ma hazánkban egyénileg adózunk, míg a jövedelem a családokban oszlik el. Családbarát adózási rendszerre a már említett országokon kívül példa lehet Franciaország, ahol elosztják az adót, vagy Németország, ahol más sávban adóznak a családosok. Leszögezte: a családi adókedvezménnyel csak visszakap a család valamit azért, amit tett és tesz. Számos hozzászóló fontos gyakorlati kérdéseket vetett föl, így például a meddő, de gyermeket akaró nők korlátozott lehetőségeit, vagy népesedésünk Kárpát-medencei magyar összefüggéseit. Az előadások után az MPEE elnöke, Martonyi János leszögezte: a családi adózás a szociális piacgazdaság megvalósulásának egyik alappillére. Többen is idézték Széchenyi István Hitel című munkájának zárósorait: „A Múlt elesett hatalmunkból, a Jövőnek urai vagyunk… Sokan azt gondolják: Magyarország – volt. Én azt szeretem hinni: lesz!”
