A két határozat véletlenül egybeesik az Európa Tanács 1989. február 2-i döntésével Az emberi embriókkal kapcsolatos tudományos kutatásról. A legfőbb európai demokratikus intézmények a határozatokkal megpróbálták körvonalazni az emberi embrió jogállását. A határozatok élesen szemben állnak azzal a felfogással, mely az embriót „jelentéktelennek” tekinti, és az emberi élet, az emberi lét sarokpontjának a megtermékenyítést tették. Az Európai Parlament és az Európa Tanács vonatkozó döntéseit sokéves vita, tudományos tanácskozások előzhették meg. Az Európai Parlamentben 1984. augusztus 1. óta Habsburg Ottó és az Európai Néppártok számos indítványt terjesztettek elő az emberi embriókkal való visszaélések megakadályozására. A meghallgatások nyomán 1988. október 18-án a Politikai Bizottság egyhangúlag határozatot fogadott el, amely kimondja: „egyértelmű, hogy az élethez való jog a fogantatás pillanatában kezdődik”, és ennek a genetikai identitásnak a védelme „mélyen az emberi személyiség méltóságában gyökerezik”.
Az Európai Parlament jogi bizottsága Rothley és Casini képviselőket bízta meg, hogy a szakértői meghallgatások nyomán nyújtsanak be munkaokmányokat. Ezen dokumentumok 1989. márciusi elfogadását megelőzően abortuszpárti beadványokat nyújtottak be, melyek a magzat jogainak és státuszának meghatározásától féltették az abortuszliberalizáció hátterét. A határozatok egyértelműen elutasítják az embriókkal végzett kísérleteket, kivéve az embrió javára szolgáló beavatkozást. A Rothley-jelentés többek között kimondja: „Az ember soha nem tekinthető tárgynak, hanem mindig el kell ismerni személyiségét. Jogi és politikai rendszerünknek ez az alapelve kategorikusan megtiltja, hogy az emberi lény totálisan mások rendelkezésére álljon.”
A magzat jogállásáról szólva a Casini-jelentés alapján az Európai Parlament elfogadta, hogy „tudatában van az emberi életvédelem szükségességének a megtermékenyítéstől kezdve”. A Casini-határozat az embrió jogai között első helyen említi az élethez való jogot, a családhoz, a genetikai identitáshoz való jogot és az „emberi személy védelméhez való jogot”. Hasonló tartalmúak az Európa Tanács döntései is. A testület 1046/86. döntésében kimondta: a petesejt megtermékenyítésétől kezdve az emberi élet folyamatosan fejlődik, tehát nem lehet megkülönböztetéseket tenni fejlődésének első szakaszaiban. Ez a határozat azt is kimondja: „Az embriónak és a magzatnak minden körülmények között részesülnie kell az emberi méltóságnak kijáró tiszteletben.” Az 1100/89. határozat szerint: „Az emberi embrió, bár különböző, egymást követő fázisokban fejlődik (csírasejt, morula, csírahólyag, beágyazódás előtti embrió, embrió, magzat), mindenképpen szervezetének fokozatos differenciálódását mutatja, és mégis folyamatosan megőrzi saját biológiai és genetikai identitását.” Mindkét európai testület (a parlament és a tanács) a leghatározottabban elutasítja azt az elméletet, mely a fogamzástól számított 14. napig „prae embrióról”, a „fogamzás termékéről” beszél, s eddig az időpontig ki akarja vonni az embriót az emberi életet védelmező törvények hatálya alól. A határozatok elfogadtatásánál nagy szerep jutott az Európai (Kereszténydemokrata) Néppártoknak. A testület Brüsszelben, Rómában és Strasbourgban tanácskozott a kérdésről, s elfogadott határozatai lényegében bekerültek az Európai Parlament és az Európa Tanács döntéseibe. Irányvonalukat 1987. május 15-én véglegesítették, amikor is többek között kimondták: „Kiindulópont minden egyes emberi lény méltósága” (1. pont) „Az embrió jogállásának meghatározásakor hivatkozni kell az ember jogaira, melyre az embrió is igényt formál.” (3. pont) A kérdéskör belekerült az Európai Kereszténydemokrata Néppárt programjába is, melyet 1988. november 7-én és 8-án fogadtak el Luxemburgban: 103. pont: „Együttesen kötelezzük magunkat az emberi méltóság és az emberi élet tiszteletére, annak fogantatásától kezdve.” 329. pont: „Az embrió jogi védelmét az emberi jogok átfogó jogi koncepciójába kell beilleszteni.” 349. pont: „A születendő élet hatékony védelme alapvetően fontos egy emberi Európa számára. A gyermeknek fogantatásától fogva joga van arra, hogy életét és épségét védjék. Ugyanolyan joga van az élethez, mint egy személynek a születés után.
A magzat jogállása, jogi szempontjából ezek a „történelmi”-nek mondható nemzetközi határozatok a hagyományos, természetjogi jogfelfogást követik a kérdésben. A döntések bár alapvetően az anyaméhen kívüli magzat státuszával, jogaival foglalkoznak, óhatatlanul következményekkel járnak a terhességmegszakítás kérdéskörében. Az Európai Parlament jogi bizottsága egyértelműen megállapítja: egyetlen európai jogállami törvény, alkotmánybírósági határozat sem tagadta „a megfogant magzat élethez való jogát”: ezek a törvények ugyan nem oldották meg a magzat „emberi jogállásának” kérdését, viszont nem is tagadják a megfogant élet jogait. Mindezek ellenére a magzat jogállásának kérdését jelen helyzetben teljesen megoldatlannak tekinthetjük. A magzat státuszára vonatkozóan jelenleg két nézetrendszer áll ellentétben egymással.
1. A hagyományos természetjogi tradicionalista megközelítés szerint a magzat „emberi személy” a fogamzástól, kit megilletnek az emberi jogok, elsősorban az élethez való jog, az emberi méltósághoz való jog. Mivel az élethez való jog a legértékesebb, legfontosabb emberi alapjog, ezért vele szemben az anya „önrendelkezési joga” nem jön szóba. Mivel a fogamzás pillanatában a magzatban genetikailag megvan az ember teljessége, ezért a magzat fejlődését nem lehet szakaszolni, a magzat a méhen belüli fejlődés minden fázisában ugyanaz az emberi személy, sőt ugyanilyen emberi személy a művi megtermékenyítés során létrejött magzat is. Legkövetkezetesebb képviselői ezen nézetnek (köztük a katolikus egyház) a terhességmegszakítási okok közül egyedül az anya életveszélyét ismerik el legálisnak, mivel itt emberi életek közötti jogi választás lehetősége áll fenn. A nemzeti törvényhozások, alkotmánybírósági határozatok – ha korlátozott mértékben is – elismerik a magzat személy voltát és életjogát – szembeállítva az anya önrendelkezési jogával. Az úgynevezett indikációs szabályozási rendszerek az engedélyezett esetekben részesítik előnyben az anya önrendelkezési jogát, egyébként a magzat joga az erősebb.
Az úgynevezett „határidő szabályozás” egy bizonyos időpontig (a fogamzástól számított 8-10-12-24 hétig) a „magzat jogát” nem veszik figyelembe az önrendelkezési joggal szemben, bár az abortusz ilyenkor is nemkívánatos beavatkozás, nem a születésszabályozás eszköze. Az időpont után viszont már úgy tekintenek a magzatra, mint „emberi személyre”, ezért a beavatkozás ekkor már csak az úgynevezett klasszikus indikációk esetében lehetséges (az anya életveszélye vagy súlyos egészségkárosodása, a magzat súlyos genetikai rendellenessége).
2. A liberális nézetrendszer tagadja a magzat ember voltát, nem ismeri el a magzatot „személynek”, legalábbis a magzati fejlődés nem minden szakaszában. E nézetrendszer szerint az emberi élet a születéssel kezdődik a maga teljességében, ezért a magzatot leginkább csak akkor tekintik jogilag védendő „személynek”, ha a méhen kívüli életre már valószínűleg önállóan is képes (általában a magzati fejlődés 24. hetétől). Eddig az időpontig a magzat szakaszosan fejlődik, s legfeljebb magzati fejlődésének 12. hetétől, az agyműködés megindulásának időpontjától lehet „emberi személy”- ről beszélni. Eddig az időpontig a magzat gyakorlatilag „semmi”-nek tekintendő, s bár az abortusz nemkívánatos beavatkozás, eddig az időpontig egyedül a korlátozhatatlan „önrendelkezési jog” az irányadó, a magzat semmiféle jogi védelmet nem élvez. A liberális állásponthoz az úgynevezett „határidő-szabályozások” állnak közel. Összegezve megállapítható: a magzat jogállására, „jogaira” egyedül a tradicionalista alapú jogszemlélet ad magyarázatot – viszont ez mintegy ezer éve jelen van az európai világi jogokban – így a magyar jogban is.
