Fotó: Lambert Attila
Valamennyi magyar szentről és boldogról, de kiváltképp a négyszáz évvel ezelőtt vértanúságot szenvedett három kassai mártírról, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuita atyákról, valamint Kőrösi Márk esztergomi kanonokról emlékeztek meg ezen a napon a Magyar Szentek templomában.
Écsy Gábor, a házigazda plébános köszöntötte a templom búcsúnapján megjelent bíborost, a nunciust, az érsekeket, a püspököket, pap testvéreit és minden megjelentet. Mint mondta, a 400. évfordulóra való tekintettel ezúttal a három szent ereklyéjét tették ki az oltár mellé, s rájuk emlékezve mondják a szentmisét piros miseruhában. Hozzátette, azért is imádkozni kell, hogy egykor majd mindannyian örvendezhessünk a magyar szentek és boldogok társaságának.
Erdő Péter bíboros, prímás a köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a három kassai vértanú között volt egy lengyel, egy horvát és egy magyar származású. A horvát az esztergomi káptalan tagja volt abban az időben, amikor Esztergomban a török volt az úr, a káptalan pedig Nagyszombatban működött. Ezért méltó gondolat volt, hogy Nagyszombatban, Kassán és Budapesten is megemlékezést tartsanak az évfordulón.
A bíboros az évszázadokkal ezelőtti eseményt fölelevenítve megjegyezte, Kassa utolsó három papjának meggyilkolása után sokan azt hitték, a városban soha többé nem lesz katolikus élet. Ám napjainkban a felvidéki város hetven százaléka katolikus, s a kassai vértanúk évfordulóján, szeptember 7-én harminchat püspök és háromszáz pap ünnepelt együtt, és a hívek nem fértek be a kassai dómba.
A homíliát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mondta. Szentbeszédében fölelevenítette a vértanúk korát, hősies magatartását, hitük szilárdságát. Mint mondta, bennük tágabb családunk tagjaira emlékezhetünk, akik ma is példaképeink, közbenjáróink lehetnek. A reformáció térnyerésének idejében a római pápától való elszakadás tragédiáját csak fokozta az erőszak, a háború, a gyűlölet és a hazugság. Ebben a korban maradtak hűek a hitükhöz a kassai papok, pedig tudták, ha kitartanak a vallásuk mellett, az az életükbe kerül. Látszólag vesztettek. De haláluk égi születésnapjuk lett, s a mai napig is a példaképeink. Az evangélium hirdetésével éppen az erőszak, a gyűlölet, a hazugság ellen prédikáltak és e szerint is éltek. Életük és haláluk tanúságtétel Isten nagyságáról, aki őket is naggyá tette.
A szónok hangsúlyozta, a szent kassai vértanúk azért tudtak elmenni a legvégsőkig, és a halált választani, mert életükben, a mindennapokban is hűségesek voltak Istenhez, aki a megpróbáltatás idején is erőt adott nekik.
Életük és haláluk üzen a mai kor emberének is – folytatta Mohos Gábor püspök. – A mai világban is jelen van a jó és a rossz, s emberi gyengeségeink ellenére ma is meghívást kapunk a jóra, a becsületre, a tisztességre. A kassai vértanúk élete önvizsgálatra szólít bennünket. Mennyire fontos számunkra az Istenbe, az örök életbe vetett hit? Mennyire fontos számunkra Jézus Krisztushoz és Egyházához tartozni? Mennyi áldozatot tudunk hozni érte? Életünkben hányadik helyen áll Isten és a tanítása? Tudunk-e a béke és a kiengesztelődés emberei lenni? Az utóbbi azért is különösen fontos kérdés, mert a béke csak a kiengesztelődésen és a megbocsátáson keresztül érhető el.
Beszéde végén a segédpüspök arra biztatott, kérjük minden magyar szent és boldog, de különösen a három szent kassai vértanú közbenjárását azért, hogy életük, példájuk legyen számunkra erőforrás, s magunk is elnyerhessük az örök életet a mennyben.
A magyar jezsuita rendtartomány védőszentjei, a kassai vértanúk a XVII. századi véres vallásháborúkban az életükkel fizettek azért, mert kitartottak katolikus hitük mellett. Az akkor három részre szakadt Magyarország nemcsak politikai, de a reformáció térnyerése miatt vallási szempontból sem volt egységes. Eleinte főként Erdélyben terjedt a reformáció. Elősegítette ezt, hogy a katolikus bécsi udvar hatalma nem terjedt ki a királyság egész területére. Bár véres vallásháború nem tört ki, a hitviták gyakran torkollottak tragikus eseményekbe. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben, a cseh rendekkel szövetségben hadjáratot indított az Erdéllyel határos Felvidék ellen. A Bethlen helyére lépő Rákóczi György hadai szeptember első napjaiban értek Kassa alá. A város főkapitánya, Dóczi András, látva a túlerőt, valamint azt, hogy a város többségében református polgárai nem támogatják Kassa fegyveres védelmét, tárgyalni kezdett a megadásról. Végül azzal a feltétellel nyitotta meg a kapukat, hogy a katolikus lakosságnak és az egyházi személyeknek nem esik bántódásuk. A fejedelem hajdúi ennek ellenére őrizetbe vették a katolikus papokat, s egy részüket, Dóczival együtt, Erdélybe hurcolták.
Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Körösi Márk azonban a városban maradtak. Elfogták, napokig éheztették és kínozták őket, de nem voltak hajlandóak áttérni a kálvinista hitre. Fogvatartóik 1619. szeptember 7-én megelégelték az ellenállásukat, Kőrösit és Grodeczet lefejezték, a halottnak vélt Pongráczot pedig – két lefejezett társával együtt – még élve egy szennygödörbe hajították, ahol hosszas szenvedés után halt meg. Özvegy Gadóczy Bálintné és más kassai asszonyok néhány héttel később eltemették a három vértanú holttestét. Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte fel Forgách Zsigmond királyi nádor feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a feltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadja neki a három katolikus pap holttestét. Ez meg is történt. Az asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő alsósebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta át a maradványokat a nagyszombati klarissza zárda templomába. A kassai vértanúk boldoggáavatási eljárását 1628-ban Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek indította el, de nyilvános tiszteletüket végül csak X. Piusz pápa engedélyezte, 1905-ben. Kilencven évvel később II. János Pál pápa avatta szentté a vértanúkat, a kassai repülőtéren megtartott szertartás keretében.
Aki részt vett a szentmisén, aki a szent kassai vértanúk életáldozatára gondol, megértheti, hogy az időközben megváltozott történelmi körülmények között is mennyire fontos a nemzeteket és az egyházakat hídként összekötő krisztusi hit ereje. Követni kell, követni érdemes példájukat a hithez való hűségben, az egymás iránti szeretetben, a kölcsönös kiengesztelődésben.
