Fotó: Mészáros Ákos
Egészséges, duci hölgy fekszik kényelmesen a kanapéján. Auguste Renoir Fekvő női akt című festményét a Szépművészeti Múzeum Michelangelo termében láthatták az érdeklődők, augusztus 4-éig. Az alkotást három és fél milliárd forintért vásárolta meg a múzeum. Hát igen, a nagy nevekért sokat kell fizetni. Renoir neve manapság is jól cseng, és garancia a minőségre. A múzeumoknak, ha lépést akarnak tartani a többi galéria kínálatával, mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe. S ha nem csak a már meglévő gyűjteményüket akarják bemutatni a közönségnek, akkor időnként vásárolniuk is kell, sőt, néha talán eladni vagy cserélni is szükséges egyet-egyet a képeik közül. A vételár ez esetben soknak tűnik, ám a kultúrába befektetni mindig érdemes, hiszen a műalkotások értéke tovább nő, a gyűjtemény gazdagodik, és talán az érdeklődő látogatók is többen lesznek. A női akt a művészet állandó témája. Az emberi test titokzatos szépsége már az ókori görögök óta foglalkoztatta a festőket és a szobrászokat. Nem volt ez másképp a modern művészet kezdetekor, a XIX. század végén, a XX. század elején sem. Claude Monet és Camille Pissarro mellett az impresszionizmus alapító mesterei közé tartozott Pierre-Auguste Renoir, akit az életöröm festőjének is neveznek a műtörténészek. Képei valóban a szépség és az optimizmus megtestesítői. A Szépművészeti Múzeumban kiállított, nemrégiben megvásárolt festményén Gabrielle Renard látható. Renoir a csak rá jellemző finom, puha ecsetkezelésével, fantasztikusan gazdag koloritjával egyedülálló képi világot teremtett. Egy sokszínű párnán nyugtatja a fejét a modell, aki láthatóan ismerte a mestert, hiszen békés mosollyal tekint rá.
Gabrielle a festő kedvenc modellje volt, számos kései remekművét ihlette. Renoir kisebb módosításokkal három verzióban festette meg ezt a kompozíciót, melyek közül ez az első. A későbbi változatokat a párizsi Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie gyűjteményeiben őrzik. A művészek többségének van kedvenc modellje. Mások mellett Székely Bertalannak is volt, portréin jól felismerhetők a hölgy arcvonásai. Aki dolgozott már modell után, az jól tudja, hogy nem mindenki alkalmas erre a szerepre. Nem csak azért, mert modellt állni időigényes elfoglaltság. Annak idején, a 70-es évek elején a Kisképzőben volt egy modellünk, akit Marinak hívtak. Húszéves egyetemista lány volt, jól jött neki egy kis kereset a tanulmányaihoz. Konyorcsik János szobrász tanárunk az egyik alkalommal csak annyit mondott neki, ötperces beállításokat kér tőle, hogy mi krokikat készíthessünk róla. Mari elképesztő érzékkel változtatta a pozitúrákat, pontosan érezte, hogyan kell beállnia egy modellnek. Inspirálta is a rajzoló társaságot a 11-es mintázóban. Ez a kis epizód talán érzékelteti, mennyire fontos a jó modell a műteremben alkotók számára.
Renoir művét Budapesten, a Nemzeti Szalon 1907. decemberi tárlatán egyszer már láthatta a hazai közönség. A képet érett, ünnepelt festőként, 1903-ban festette, és az 1905-ös párizsi Őszi szalonon (Salon d’automne) állította ki először a mester, ahol az új generáció feltörekvő avantgárd alkotóival szemben ő képviselte a továbbra is megújulni képes modern hagyományt.
A Szépművészeti Múzeum nemcsak a most megvásárolt Renoir-képet mutatta be a látogatóknak, hanem egy másikat is, egy szép női portrét, amely a Fiatal nő mellképe (1895) címet viseli. Egy finom, árnyalt, pasztellszínekkel megfestett bájos lány szerepel a vásznon, hosszú, barna hajában piros virággal. Impozáns látványt nyújt. A képet egyfajta ünnepélyesség hatja át. Renoir megadja a tiszteletet a modelljeinek, nem lépi át az intimitás határát, alkotásai mindig ízlésesek maradnak, sohasem vulgárisak.
Kamarakiállításán a Szépművészeti Múzeum más érdekességeket, további szép képeket is kínált, amelyek augusztus 8-ától a Nemzeti Galéria állandó kiállításán láthatók. Pierre Puvis de Chavannes preraffaelita művész Magdolna című műve igazi kuriózum a képtár gyűjteményében. Különleges alkotás ez, 1897-ből. Az aranyló színekben pompázó félaktot a francia mester kopár, sziklás tájba helyezi, amelyet itt-ott sárga virágcsokrok tesznek mégis élővé. A képnek szimbolikus üzenete van, a kitárulkozás, a szokatlan sárgás-aranyos színhasználat is ezt a célt szolgálja. A festmény markánsan eltér a korábbi Magdolna-ábrázolásoktól, készítésének idején elképesztően merésznek és modernnek hatott. Miután Renoir az impresszionisták első generációjához tartozott, és hosszú életet élt, megérhette a kezdeti időszak, az 1870-es évek értetlenségét és a későbbi idők elismertségét is, akárcsak Monet vagy Pissarro. Ezek a mesterek már szinte életünkben megdicsőültek, alkotásaik keresettekké váltak, az 1900-as évek elején már nagy pénzeket fizettek festményeikért.
Az impresszionisták legidősebbike a kevésbé ismert Camille Pissarro volt, aki az elsők között vonult ki festeni a természetbe. Pályatársai az impresszionista mozgalom szellemi vezérének tekintették. A pointilizmus irányába tett rövid kitérő után, élete utolsó éveiben visszatért korábbi korszakának kötetlenebb festésmódjához. Idős kora ellenére fiatalos lendülettel kezdett városképi sorozatokat festeni. Az 1890-es években Párizs egy-egy jellegzetes építészeti együttesét rögzítette alkotásain, többnyire egy e célra kibérelt hotelszoba vagy lakás ablakából. Kiújuló szembetegsége is arra késztette, hogy szobája árnyékába visszahúzódva alkosson. Az Île de la Citén lévő emeleti lakásából Párizs híres kőhídjának, a Pont Neufnek azt a szárnyát is megfestette, amely a szigetet a Szajna jobb partjával köti össze. Ez a szép párizsi látkép is szerepelt 1907-ben a Nemzeti Szalonban, a nyári tárlaton.
A Szépművészeti Múzeum kamarakiállításának képei közül kiemelkedett még Eugène Boudin Portrieux-ről készített festménye, 1874-ből. Boudin az impresszionisták előfutárának számít, a laza, könnyed ecsetvonásokkal felvitt színek hangulatot teremtenek, rögzítik a festő első benyomásait. Ez kép még részletező, de már nem a naturalizmus talaján áll.
A Michelangelo teremben bemutatott alkotások közül mindenképpen említésre méltó Paul Gauguin téli hangulatú festménye, a Behavazott kert 1879-ből. Ez a festmény abban az időben készült, amikor alkotója még tőzsdeügynök volt. Jól fizető párizsi állását csak néhány évvel később hagyta ott. Az impresszionista ecsetkezelés Pissarro erős hatását mutatja. A hó ábrázolása az impresszionista festők kedvelt témája volt: lehetőséget kínált a fehér tónusok és a lilás-kékes árnyékok finom színátmeneteinek tanulmányozására. Egy másik Gauguin-festmény is szerepel a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében: az 1913-ban vásárolt Fekete sertések.
A kamarakiállításon megtudhattuk azt is, hogy az Erzsébet téren 1907-ben megnyitott, szecessziós stílusú Nemzeti Szalon épületét mondvacsinált okokból bontották el 1960-ban. A tárlaton olvashattunk a korszak kiváló magyar műgyűjtőiről, Nemes Marcellről, Kohner Adolfról, Hatvany Ferencről is. Ők sok évtizeden át vásárlásaikkal gazdagították az akkor még saját tulajdonú műgyűjteményüket, majd később, ajándékozások révén, a magyar közgyűjteményeket.
(Renoir Fekvői női akt című festményével augusztus 8-ától a Nemzeti Galéria állandó kiállításán találkozhatnak a látogatók.)
