Általában úgy gondolják, hogy ha a hiányérzetük vagy a bajuk megszűnik, akkor majd boldogok lesznek. A nehezebben tanuló diák úgy véli, akkor lesz boldog, ha befejezi az iskolát, a munkanélküli akkor, ha munkát talál, a beteg pedig akkor, ha kigyógyul a betegségéből. Ám amikor vágyuk megvalósul, azt kell tapasztalniuk, hogy mégsem boldogok. Valami hiányzik a boldogságukhoz. Szépen fejezi ki ezt a gondolatot Kosztolányi Dezső a Boldog szomorú dal című versében. A költő mindent elért, amiről álmodott: van családja, háza, olvassák a verseit, mégsem boldog. Valami hiányzik az életéből, amit így fejez ki: „nem vagyok otthon az égben”. Azt sejteti ezzel, hogy a boldogsághoz valami természetfeletti ajándékra is szükség van.
Advent harmadik vasárnapján, az öröm vasárnapján jó lehetőségünk nyílik arra, hogy a szentírási szakaszokból kiindulva felfedezzük, mit kell tennünk ahhoz, hogy igazán örülni tudjunk, és életünk boldog legyen. E kérdésekre megkaphatjuk a választ, ha elelmélkedünk ezeken a bibliai szövegeken. Közös jellemzőjük, hogy nagyon nehéz élethelyzetben íródtak, mégis átsugárzik rajtuk az öröm.
Szofoniás próféta a Kr. e. VI. században írta könyvét, amikor a választott nép szorongatott történelmi helyzetben volt. Az északi országrész már elesett, és a déli is veszélyben forgott. A próféta siratja a várost. Mégsem fél, szavai inkább reményről, örömről árulkodnak, melynek forrása Isten közelségének megtapasztalása: „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből, Jeruzsálem leánya!” Később az öröm okát is elárulja: „Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” (Szof 3,14–17.) A próféta öröme tehát abból táplálkozik, hogy Isten vele van, és bízik abban, hogy megmenti őt.
A szentleckében Szent Pálnak a Filippiekhez írt leveléből olvasunk fel egy szakaszt. Az apostol a harmadik útja során írhatta ezt a levelet, efezusi fogságában, helyhez kötve, és kiszolgáltatva a környezetének. Szavaiból ennek ellenére öröm árad, melynek forrása szintén Isten közelségének, szeretetének megtapasztalása: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek!” Majd azt is megmondja, miért. Az ok ugyanaz, mint Szofoniás esetében: „Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.” (Fil 4,4–6.)
Evangéliumában Lukács is egy súlyos, kilátástalannak tűnő helyzetről ír. Izrael veszélyben van, katonai erejével a Római Birodalom ránehezedett a választott népre. Egyesek behódoltak, mások azonban fegyveres harcra készülnek, ami, mint tudjuk, az evangélium írásakor már ki is robbant. A feszült és tanácstalan nép Keresztelő Jánoshoz fordul. A próféta azonban nem esik kétségbe, hanem hirdeti: eljön az Úr küldöttje, aki nem vízzel keresztel, hanem Szentlélekkel és tűzzel (Lk 3,16). Keresztelő János szavaiból sem a félelem sugárzik, hanem inkább a reménység – meg kell térni, és akkor a nép helyzete is jobbra fordulhat.
Ha össze akarjuk foglalni e szentírási szakaszok üzenetét, azt kell mondanunk, hogy az örömünket nem a külső körülmények, az élethelyzetek határozzák meg, hanem egyedül az, hogy milyen kapcsolatban vagyunk az Úrral, közel állunk-e Istenhez. Bármilyen nehéz is a terhünk, ha a közelünkben érezzük őt, vagy ha tudjuk, hogy közeledik hozzánk, belső örömet és békét tapasztalunk meg, amit nem vehet el tőlünk senki és semmi. Ezért mondjuk, hogy bár advent a megtérés és a bűnbánat ideje, mégis jellemző rá az öröm, mert Isten közelsége örömet ad.
Ezt az örömet a hétköznapi életünkben is gyakran átélhetjük. A kórházakat látogató és az Eucharisztiát szíve fölött hordó lelkipásztor például gyakran találkozik olyan emberekkel, akik az élet áramlatából kisodródtak, családtagjaik, barátaik megfeledkeztek róluk, és magányuk sötétségében élik hétköznapjaikat. Az Eucharisztia, az Úr eljövetele, közelsége valódi adventet jelent számukra. A szemükben megcsillanó fény és az arcukat megszépítő mosoly jelzi, hogy tudják: Az Úr nem hagyja magukra őket, megszületik bennük, és velük marad végső eljövetele napjáig.
