A lelkes sporthorgászok és a halételínyencek mellett, túlzás nélkül – mindnyájunkat. Ez a szép című kötet Nagyvárad éppen nyolcvanesztendős, Magyarországra évtizedekkel ezelőtt áttelepült, de a Partiumhoz és Erdélyhez mindmáig hűséges szülöttének, Matula Gy. Oszkárnak a munkája. Reprezentatív, érzékeny és változatos tematikájú válogatás a Fekete
István közkedvelt, fogalommá vált hősének nevét viselő szerző eddigi nagy sikerű, már antikváriumokban is nehezen fellelhető korábbi munkáiból. Ahogyan az Előszó helyett, magamról című beköszöntőben olvashatjuk, Fekete Istvánnak, akitől nagyon sokat tanult, mélységesen szerény örököse Oszi bácsi: „Az olvasóim által kezdeményezett író-olvasó találkozókon némelyek egyenlőségjelet tesznek Fekete István és köztem. Én ez ellen mindég tiltakozom, mert méltatlan vagyok rá. Fekete stílusában, nyelvezetében felülmúlhatatlan. Csupán egyben vagyunk azonosak. A természet, a horgászás szeretetében. (…) Amit remélni sem mertem: felkérést kaptam az Athenaeum Kiadótól, kössek egy csokrot a régebbi horgásznovelláimból. A folyók hátán érkezik a fény címet adtam a gyűjteménynek. Honnan a cím ötlete? Számomra egy soha meg nem unt élmény, amikor tanúja lehetek a napfelkeltének…”
Bár az író nevét – aki immáron élő legenda – először a Magyar Horgász olvasói ismerték és szerették meg Magyarországon, művei sokkal többet adnak nekünk átlagos, csattanós, kalandos, gyakran humoros horgásztörténeteknél. Egyfelől „a nagy Brehm” alaposságával vetekedő halismeretet, azután számtalan folyó – a Fekete-Köröstől a Dunáig – belvilágának pontos, finom ábrázolását. De még ennél is felmérhetetlenül többet. Egy mai Matula bácsi nyugalmát, életszeretetét, bölcsességét. Novellái sorából most az Anya-idézőt, ezt a profánságában is szent magasságokba emelkedő rekviemet emelném ki elsőnek. A história összeköti a Fekete-Köröst és a Tiszát. A Körösnél az író édesanyját csaknem olyan baleset érte – egy partszakadás következtében majdnem bekövetkezett zuhanás –, amely sok évvel az anya halála után szomorú valósággá is vált. Egy tiszai horgászat során szerzőnk a neki tejet hozó falusi asszonyt, Katit egy kísértetiesen hasonló földcsuszamlástól nem tudta ugyan megmenteni, de minden erejének megfeszítésével a tragikus végtől igen. Nagyon szép, emlékezetes epizód továbbá az, amikor egy erdélyi horgásztúrán a családostól Parajd közelében, Mózsi bá faházában tanyázó szerző a rámorgó székely házigazdát e falu fiának, Árpily Lajosnak néhány szép sorával, az Álom a vár alatt horgász-közjátékával engesztelte ki. Ugyanilyen feledhetetlen írás az apjára emlékező Ketten a kispadon, amelyben az aprócska fiával valaha a Körösben horgászó apa most, megint csak pecabottal a kezében, a Kis-Duna partján búcsúzik gyermekétől, kettejük közös vízparti szenvedélyétől – s az élettől is: „A szeme, amely eddig barna volt, most fáradt kéken nézett rám vissza. Valami nagy riadtság bujkált a tekintetében, a Nagy Útra indulók minden búcsúzása. Vagy tán csak én láttam így? Mozdul a vonat, mozdulok én is, néhány lépést még futok, fogom a kezét. Aztán már csak az október sápadt fényeit fogom, melyek átsütnek az ujjaim között.”
Ezek az általam kiemelt, szomorúságukban is életigenlő opuszok azonban senkit ne riasszanak el. Matula Gy. Oszkár nemcsak lírai lelkületű moralista, de fergeteges humorista is, emberi kapcsolatokat, szeretetet, szerelmet, feleségével, Ilonnal kötött házasságát derűvel és bölcsességgel ábrázolja. Épp úgy, mint a horgásztársak változatos világát. A könyvben külön ráadás az ízletes halételreceptek megosztása az Olvasókkal. Mint e műfajban képzett szakácsnő bátran mondhatom: pompásak, önmagukban megérnének egy könyvet. Azt a könyvet, amelyből boldogan ajándékoznék egy-egy példányt Fekete Istvánnak, továbbá két, sajnos, már régen eltávozott baráti írótársnak, a horgászatban a tollforgató pálya gondjaitól meg-megszabaduló Jékely Zoltánnak és Szász Imrének. S – végül, de nem utolsósorban – a Tüskevár és a Téli berek Matula bácsijának!
(Matula Gy. Oszkár: A folyók hátán érkezik a fény. Budapest, Athenaeum, 2018)
