Merjük képviselni magunkat!
Fotó: Merényi Zita

 

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (Makúsz) kezdeményezésére minden évben találkozót tartanak a plébániák, az egyházmegyék és a szerzetesközösségek kommunikációjába bekapcsolódó munkatársak. A ciszterci nővérek érdi Regina Mundi Apátságában október 3. és 5. között Erdő Péter bíboros, prímás is a rendezvény vendége volt.
A résztvevők Magyarország különböző egyházmegyéiből érkeztek, és sokan jöttek a határon túlról is, Erdélyből és a Vajdaságból. A vendégek között ott volt Szikora József, a Makúsz elnöke, Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó igazgatója, Karácson Tibor, az erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója. Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató-főszerkesztője szervezőként és előadóként volt jelen.
Gazdag program várta a sajtóapostolokat. Kuzmányi István és Szőnyi Szilárd, a jezsuita média és kommunikációs iroda koordinátora a világi médiában egyre nagyobb teret hódító fake news (álhírek) témájáról beszélt. Ahhoz adtak szempontokat, hogyan ismerhetők fel az életünket irányítani akaró álhírek. A Magyar Kurír főszerkesztője előadását Ferenc pápának a tömegtájékoztatás 52. világnapjára kiadott üzenetére építette. Baranyai Béla, az Új Ember vezető szerkesztője az interjúkészítésről tartott előadást, személyes gyakorlatából vett példák alapján. Dobszay Benedek ferences provinciális és Varga Mónika, a Ferences Sajtóközpont munkatársa bemutatta a rend kommunikációs stratégiáját és a sajtóközpont működését.
Erdő Péter bíboros, prímás VI. Pál 1975-ben megjelent, Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításhoz kapcsolódva fejtette ki gondolatait. „Az evangélium hirdetésének útja mindenekelőtt a tanúságtétel” – idézte az enciklikát, és arra figyelmeztetett, hogy a katolikus sajtó képviselőjének mindig alaposan kell ismernie írása témáját és az Egyház tanítását is.
„Mi nem a magától értetődő erő pozíciójában vagyunk. Saját médiánkban ki lehet és ki is kell mondanunk a keresztény tanítást, közérthetően és egyértelműen. Hitünk tartalmairól kell írni, és határozottnak lenni, amikor gyűlölethadjáratnak, tudatos dezinformációnak vagyunk tanúi. A mi feladatunk, hogy válaszoljunk a hamis információkra” – mondta a főpásztor.
A szakmai programok mellett a találkozó a lelki feltöltődés alkalma is volt. Szent Ferenc ünnepén Dobszay Benedek mutatott be szentmisét. Hogyan képes megújulni az Egyház? – tette fel a kérdést, amelyre ezt a válasz adta: „Isten megragad egy embert, áthatja a szívét és a lelkét, s ő elindul egy úton, és követői lesznek. Szent Ferenc élete jó példa erre a csodára, hiszen néhány év alatt ötezer testvér követte őt, és mi, kései utódok sem tudjuk olyan rosszul tenni a dolgunkat, hogy ne jelentkezzenek új meg új tagok ebbe a közösségbe.”
A résztvevők valamennyien hasznosnak tartották a találkozót. A Vajdaságból érkezett Edit szerint évről évre van miért visszajönni. Ő már tizenegyedszer vett részt a szakmai programon. „Ezúttal is sokat kaptunk egymástól. Erőt meríthettünk a közös tapasztalatból, hogy egyfelé megyünk, és láthattuk, mennyi lendület van egy kis plébánián” – fogalmazott. Megyesi Ferenc, a Veszprémi Főegyházmegye médiaismeret és kommunikáció szakot végző papja kifejtette, mennyire fontos, hogy az egyházközségek jó kapcsolatot ápoljanak a sajtóapostolokkal, akik egy-egy egyházmegye kommunikációjának felelősei.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..