Fotó: Vatican News
Ilyet se látott a római Szent Ignác-templom! Pár perc alatt a magyar ministráns fiatalokkal teli templomban kétszer is olyan tapsvihar tört ki, hogy már kezdtem félteni a vakolatot. S hogy miért is? Mert ezek a ministránsok az Úréi. Az ő oltáránál állnak, őrá hallgatnak, ismerik a hangját, és megteszik, amit kér tőlük. A szerda esti magyar szentmise végén a főcelebráns, Ternyák Csaba egri érsek – itt, Rómában a Papi Kongregáció egykori titkára –, maga sem gondolta, hogy a hirtelen támadt ötlete nyomán felvetett kérdés ekkora pünkösdi vihart kavar… Már csak az áldás hiányzott a mise teljességéhez, amikor Csaba érsek „csak úgy” megkérdezte: „Hányan vannak köztetek olyanok, akik már megérezték valamiként az Úr hívását, és gondoltak arra, hogy az ő szolgálatába álljanak? Emeljétek fel a kezeteket!” „Hát, elég meredek kérdés!” – gondoltam magamban, de a valóság rögtön megcáfolta csírázó kicsinyhitűségemet, mert egyik kéz a másik után emelkedett fel. Nem számoltam a felemelt kezeket, mert amolyan tisztes kerek erdő kerekedett belőlük. A jelenlévők legalább tíz-húsz százaléka vallomást tett azzal a felemelt kézzel. Vallomást az Úr mellett, hogy már hallották a hangját, amint megszólítja és magához hívja őket. Pár másodpercig égbe kiáltó jelként „lógtak” azok a kezek a magasban, mire a többiek, gondolom, ők is döbbenten e tanúságtétel láttán, összeverték a tenyerüket, és dübörgött a tapsvihar. Hosszan és kitartóan. De kinek is szólt a taps? Csak találgatni tudom: az Úrnak, aki ma is hív, és ma is bízik a fiatalokban! Aztán tapsoltak a meghívottaknak. Hogy észrevették a meghívást, hogy elfogadták, és hogy itt, ebben a sűrű levegőjű római Szent Ignác-templomban megvallották azt. Hányan is lehettek, akik a mellettük ülő tanúságtevő felemelt keze láttán ilyesfélét mormolgattak magukban: „Hát, ezt nem gondoltam volna!” Vagy éppen fordítva: „Én már sejtettem ezt …!” Ebben a mámoros légkörben Fülöp Ákos atya, a magyar ministránszarándoklat szervezője vette magához a kezdeményezést, és tágította az isteni meghívás hatósugarát. Hogy senki ne maradjon ki a meghívásból, szólt az Úr rendelte szent házasságról, amely egyaránt érint ministráns fiúkat és lányokat. De olyan házasságról beszélt, melyben gyermekek születnek, olyan gyermekek, akik majd a maguk idejében meghallják az Úr örök hívó szavát, és elindulnak éppen úgy, ahogy a felemelt kezűek jelezték… Még be sem fejezte, amikor újból felharsant a taps. De ezúttal még erősebb és olyan hosszan tartó volt, hogy szinte elsöpörte Csaba érsek sűrű igyekezetét, aki záróáldást akart adni. Mert a hivatalos püspöki áldás helyett onnan föntről, Pozzo mester freskói fölül, az atyai házból csak úgy záporozott az áldás. Nem szűnt a taps, és éreztem, a ministránsokban felszabadul minden kegyelem, amit e pár nap alatt az Örök Városban kaptak. Mise után azon frissiben riportot készítettem Csaba érsekkel, majd siettem ki a fiatalokhoz. Akik kijutottak a szűk kapun a Szent Ignác-templom előtti csodálatos barokk terecskére, azokat a kintiek tapsa fogadta, mire ők is beálltak közéjük, hogy az újonnan kilépőket köszöntsék. Nagy tömeg verődött össze belőlünk, templomos magyarokból és római turistákból. Kérdezték is hangosan, nem értvén a magyar szót: „De hát kik ezek a lelkes fiatalok? Magyarok! – feleltem taljánul. Magyar, római katolikus ministráns fiatalok! Ahogy mondom ezt, meg is szédülök az örömtől és a büszkeségtől, mert bizony mondom nektek: jó magyarnak lenni! És jó római katolikus magyarnak lenni. Az ilyenek meg sem öregszenek. Csillog a szemük, és tapsolnak. Van holnap, mert lám, készíti az Úr. Ne félj, Laci, én velük, veletek vagyok!
***
Több mint hatvanezer 13–23 év közötti ministráns készült a pápával való nagy találkozásra július 31-én, kedden este a Szent Péter téren. Ez volt a nemzetközi zarándoklat csúcspontja. A 12. Nemzetközi Ministránszarándoklatra tizenkilenc országból érkeztek fiatalok, közülük ötvenezren Németországból. Sok fiatal utazott Rómába Belgiumból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Horvátországból, Luxemburgból, Ausztriából, Portugáliából, Romániából, Oroszországból, Svájcból, Szerbiából, Szlovákiából, Csehországból, Ukrajnából és az Egyesült Államokból.
A német fiatalok után az egyik legnagyobb csoportot a Magyarországról és a külhoni magyar közösségekből – Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről – érkezett ministránsok alkották, akik közel kétezer fővel vettek részt a nemzetközi találkozón. A magyar csoportokat Ternyák Csaba egri érsek, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök, Böcskei László nagyváradi megyéspüspök és Német László nagybecskereki megyéspüspök, a Nemzetközi Ministránsszövetség elnöke vezették.
Forrás: Vatikáni Rádió
