Az élet kenyeréről szóló evangéliumi tanításban a tömeg magatartása fölidézi azt a sokszor hangoztatott, talán cinikusnak is tűnő megállapítást, miszerint teli gyomorral még sohasem vívtak forradalmat. Nagy igazság van ebben a megállapításban, hiszen igen gyakran tapasztaljuk, hogy legmagasztosabb cselekedeteinket, eszményeinket is befolyásolják azokkal össze nem vethető igényeink. És sokszor uralkodhatnak rajtuk. Számos esetben akár el is nyomják őszinte, igaz vágyainkat, érthetetlen módon. Vágyainkat, céljainkat, szükségleteinket sokszor kényelmes megoldásaink is erősítik. Bár itt is megmutatkozik az az elemi, szinte ösztönös érdekmegjelenés, amely össze nem vethető a vágyainkkal, és mégis, ezek az alapvető döntéseink királycsináló elméletté alakulnak, uralkodnak rajtunk, s le is határolják a lehetőségeinket. Ez a tömeg reakciója. Az emberek megelégszenek azzal, ami konkrét, közvetlen vágyaikat betölti, kielégíti.
Az igazán vágyott dolgok hiánya s e hiány jelentőségének egész személyiségünket, cselekedeteinket meghatározó volta az éhség érzetében és fogalmában ragadható meg. Vágyom valami után, éhezem azt. Nem mondhatom, hogy szeretnék valamit, vágyakozom valami után, de nem éhezem azt. Törékenységünket elfogadva szükséges, hogy az igazi javak felé forduljunk: Jézus tanítása felé, az igazi kenyér felé. Hinni Jézus Krisztusban, az Atya küldöttében, vágyakozni tanítására, meghallgatni azt, vágyakozni a vele való egységre, nála lenni, együtt lenni vele.
Az egység, az egyesülés a közös étkezés képében mutatkozik meg ragyogóan. A legdrámaiabban és a legmegrendítőbben akkor, amikor valaki, a szülő beletestesül abba a táplálékba, amit a gyermekének ad – megvonva azt önmagától önmagát adja neki. Táplálékul adja magát, hogy a gyermeknek élete legyen. Isten betölti a vágyainkat önmagával, ugyanakkor új vágyakat ültet belénk, tiszta, jó, teljes vágyakat, és ezeket is ő maga teljesíti és tölti be. Életét adja nekünk, az életet adja nekünk. Ugyanakkor nem kell szégyellnünk vágyaink szűkös, törékeny voltát, ha azok rá irányulnak. De hinni kell Jézus Krisztus személyében, tanításának erejében, és legfőképpen: dönteni kell mellette. Nem engedem, hogy bármi más, az összehasonlíthatatlanul kevés betöltse a vágyaimat, és megelégedjek azzal, vagy már ne is akarjak vágyakozni. Az élet kenyeréről szóló tanítás vágyaink isteni voltára irányítja a figyelmünket, és azzal ajándékoz meg, aki maga az élet kenyere.
