Több mint fitnesz

Fotó: Lambert Attila

 

Dejcsics Konrád vezetésével július 16-ától 19-éig fitnesz-lelkigyakorlatot rendeztek Pannonhalmán.

A portáról a tornacsarnokba irányítanak. Lent, a küzdőtér különböző pontjain elszórva nyolcan-tízen kúsznak, fekvőtámaszoznak, kosárra dobálnak, guggolgatnak, molnárkocsival szlalomoznak, akadályokon szökdelnek át vagy húzódzkodnak. Különösen látványos, és jó nagy a hangja is, amikor matracokra puffannak innen-onnan, Tarzanként, egy kötél elengedése után, vagy egy ládáról elrugaszkodva. Vannak aztán itt bosuk (a szót most tanulom meg), amelyek félbevágott puha labdához hasonlítanak, és gyalogolni kell rajtuk. A résztvevők egy akadálypályán haladnak végig, amelynek negyvenféle gyakorlatát körülbelül két óra alatt lehet teljesíteni – hogy mi motiválja őket, az egyelőre rejtély számomra. Hogy hol mi a teendő, azt a padlóra vagy a falra ragasztott narancssárga cédulákra írták fel nekik. Ilyeneket: „Halálos pörgésre fel!”, „Pókjárás a bosun”, „Kövesd a bólyákat!” „Limbóbukfenc”, „Csússz le!” Ahol lecsúszásra szólítanak fel, az a küzdőtérre vezető lépcső nekem negyvenöt fokosnak tűnő fakorlátja: kicsit ijesztő lehet, de lent szintén matracra pottyan a merész lelkigyakorlatozó.
Számunkra, akik a negyedik nap utolsó óráira érkeztünk, most a résztvevők egyikének tűnik a bencés Dejcsics Konrád is, aki nagy eltökéltséggel és erősen verejtékezve halad egyik állomásról a másikra. Amikor egy kicsit mellém ül, akkor is érezni, hogy menne már vissza, csak ideiglenesen függesztette fel a tornát. De mesterien sűríti néhány percbe, amit a fitnesz-lelkigyakorlatról, erről az eddig ismeretlen műfajról tudni kell. A résztvevők 22–35 évesek, mind fittek és hívők; közgazdászok, szociális munkások, pedagógusok, egyetemisták. Délelőttönként edzés volt a program a legaktuálisabb fitnesztrendek szellemében, Tóth Donát bencés öregdiák (jelenleg a Testnevelési Egyetem hallgatója), Wein Krisztina gyógytornász és Vejtey Zsombor fitneszinstruktor segítségével. A délutáni program témája az volt, milyen ma fiatal felnőttként kereszténynek lenni. A résztvevők zsoltárokat és szentírási részleteket olvastak és dolgoztak fel, megnézték a kibékülésről szóló kiállítást, és átgondolták, hogyan gondolkodnak az önmagukkal és másokkal való békéről, illetve különböző gyakorlatokkal, például labirintusjárással és saját műalkotások készítésével próbáltak utat találni magukhoz és Istenhez. A lelkigyakorlatot a bencés közösség további tagjai is segítették. Hugó atya Szentírás­olvasási alkalmat vezetett, Henrik atya pedig a légzésmeditációba vezette be a résztvevőket. Három héttel ezelőtt már lezajlott itt egy hasonló, a fitneszt és a lelkigyakorlatot ötvöző program, akkor negyven-ötven éves korú papok voltak a résztvevők.
Konrád kétszer távozik a beszélgetésünk során: egyszer azért, hogy teljesítse a pálya még hátralévő gyakorlatait, másodszor azért, hogy elvégezze a Donát által vezetett lezáró nyújtást. Aztán, miközben kezdik elpakolni a tornaszereket, beszélgetésbe elegyedik a résztvevőkkel. Kissé betolakodóknak érezzük magunkat. Látszik, mennyire összeszokott a társaság az elmúlt napokban.
A záró és kiértékelő beszélgetés, az ima és az ebéd előtt érthetően mindenki zuhanyozni akar. Mi azért még pár percre sikerrel tartjuk vissza Konrádot. A fitnesz-lelkigyakorlat alapfelismerése az, mondja, hogy a hétköznapi és a lelkiélet szférája nem választható szét. Testünk a tapasztalatszerzésünk alapja, mégis hajlamosak vagyunk elhanyagolni, minden lelkivel-szellemivel szembeállítani. Egyelőre kevés olyan kísérletről tudni, amely igyekszik egymás mellé helyezni a kettőt, mint például ez a lelkigyakorlat. A fitnesz itt eszköz a teljes ember megszólítására. Hozzásegíti a résztvevőket ahhoz, hogy kiürítsék a fejüket, és elinduljanak a lelki csend irányába. Másrészt egyfajta „mézesmadzag”, hiszen a fitnesz a mai fiatalok „természetes nyelve”: ha ezen, ezzel szólítják meg, be lehet csalogatni őket a kolostor, a Szentírás, a zsoltárok világába. A példát közvetlenül Jézus adja, hiszen ő sokszor egyszerre gyógyított testi és lelki betegséget, nyomorúságot.
A fitnesz-lelkigyakorlat ötlete a svájci bencésektől származik, akiknél kétszer is rendezett edzőtábort a nemzeti síugró-válogatott. Konrád sokat forog vívók és ultrafutók körében, és noha a többségük nem hívő, a sport közös nyelve nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsék egymást, hogy a kereszténységre vonatkozó általános sztereotípiák fokról fokra érvényüket veszítsék számukra. A főapátságnak amúgy is a küldetéséhez tartozik, hogy egyre több olyan embert szólítson meg, akik nem tartoznak a katolikus mainstreamhez. Közös szenvedés, futás, edzés, ismerkedés kortárs művekkel: mi ez, ha nem maga a preevangelizáció? Az pedig a vallásukat gyakorló fiatalok számára lehet ahaélmény, hogy hitüket nemcsak templomi környezetben, imában, szertartások révén élhetik meg.
A keresztények számára a fitnesz testkultusza és a különböző keleti testedzési formák is idegenek lehetnek, sőt a köreinkben sokan egyenesen óvnak mindkettőtől, a testiesség vagy az idegen spirituális hatás veszélyét szimatolják bennük, vetem fel. Jézus viszont azt mondta: „Ne féljetek!”, válaszolja Konrád. A keresztények legszomorúbb, gúzsba kötő jellemzője a félelem! Az idológiai-szociológiai gettósodás, az akoltudat erőltetése káros. Az egészséges kereszténységnek nem az a legfőbb jellemzője, hogy mindig tudjuk, miről mit kell gondolni, mondani, hogy tilalomfák között élünk. Hanem az, hogy képesek vagyunk nyitni, próbálkozni, reflektálni, és ha szükséges, korrigálni. A bezárkózással éppen a korrekció képességétől fosztjuk meg magunkat.

*

A társaság tisztálkodni indul, mi pedig a nagylelkű felajánlással élve bevesszük magunkat Konrád szobájába, és a pannonhalmai panorámában gyönyörködünk. A négy napot lezáró-kiértékelő beszélgetésen csak egy-két fotó erejéig lehetünk jelen, az ebédre azonban hivatalosak vagyunk. Az idővel versenyt futva ott szeretnénk minél többet megtudni a lelkigyakorlatról a résztvevőktől, akiket ezzel kissé udvariatlanul arra kényszerítünk, hogy ötpercenként csak egy-egy kanál paradicsomlevest tudjanak megenni, és akkor a nagy szelet rántott húsokról még nem is beszéltünk.
Donát, akinek Konrád volt az osztályfőnöke, harmadéves a Testnevelési Egyetemen, testnevelő–gyógytestnevelő–egészségfejlesztő szakon. A lelkigyakorlat fitneszes részének felelőse volt; a programot úgy állította össze, hogy nem tudta, kik lesznek a résztvevők. Előzetes elvárásait mindannyian túlszárnyalták: panasz nélkül, fáradhatatlanul csinálták végig a legnehezebb gyakorlatokat is. Az akadálypálya, amelynek ma hajnalban, fél négy körül fejezte be a felépítését, a terv szerint jövőre spirituális reflexióval is együtt jár majd, ennek kidolgozására idén már nem volt idő. A fitneszkoncepció kialakításában szabad kezet kapott Konrádtól. Könnyen teljesíthető feladatokat talált ki, és arra törekedett, hogy minden ma népszerű fitneszirányzat elemei szerepeljenek a programban.
Zsófia (a két Zsófia közül az, aki már dolgozik) hetente kétszer jár edzőterembe, és az elcsendesedésre is erős az igénye. Ezért őt nagyon megszólította a fitnesz-lelkigyakorlat műfaja. A bencés lelkiséget eddig nem ismerte, ez is vonzó volt számára. Tetszett neki, hogy az egyik feladat egy saját zsoltár írása volt. Meglepődött, hogy különösebben nem is ment nehezen, és jólesett megszabott keretben megfogalmaznia a gondolatait. A délelőtti edzések számára „helyet készítettek” a délutáni elcsendesedésnek, ezért kifejezetten nagy ötletnek tartja a fitnesz és a lelkigyakorlat összekapcsolását.
Balázs adventben, offline hétvégén járt itt először, egy a Facebookon látott hirdetés nyomán. Jó volt kiszakadnia a világból; internet, telefon nélkül létezni néhány napig. Azóta mindig figyeli, mikor milyen programokat hirdet meg az apátság. A csendes szilveszteren, a nagyhéten és a szerzetesi futáson is itt volt. Úgyhogy számára nem a fitnesz adta el ezt az eseményt, hanem maga Pannonhalma, de érdekes volt betekintenie a fitnesz világába. A délelőttöket megerőltetőnek érezte, délután viszont mindig feltöltődött. Lassulni, befelé figyelni tanult itt leginkább.
Az a Zsófi, aki még tanul (gyógypedagógiát) és akvafitnesz-oktató, annak örült a legjobban, hogy az egyébként éles határvonalak itt elmosódtak a fitnesz (a „gyúrós lányok”) és a keresztény közösségek világa között. Mert sajnos jellemző, hogy a különböző csoportok idegenként, a másikat kizárva tekintenek egymásra. Ez a néhány nap viszont otthonos kombinációt kínált: szépen összekötötte, „összevasalta”, amit különállónak szoktunk gondolni. Jó példája volt ennek a hat kilométeres futás spirituális megélése, amelyre Konrád igyekezett ráhangolni őket. A labirintusjárás is nagy élményt jelentett számára, mert a vezetői instrukció nyomán saját kérdéssel lépett be, és végig arra koncentrált, „mit akar mondani neki” a labirintus. De nem valami konkrét válaszra várt, hanem az érzéseit monitorozta közben. És később, a tapasztalatok kiértékelésekor azzal szembesült, hogy ahányan végigjárták a labirintust, annyiféleképpen élték meg.
Orgonakoncert, kiállítás, közös szenvedés, énidő és közösségtapasztalat. Több mint fitnesz. Több mint lelkigyakorlat. Valami más. Ma ezzel az útravalóval távozunk Pannonhalmáról.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .