A kenyérszaporítás csodájának evangéliumi történetében (Mt 14,14–22) rácsodálkozhatunk arra, hogy mennyire tevékeny Jézus. Egy pillanatra sem pihen meg. Egy másik alkalommal – amikor a harmincnyolc éve béna embert gyógyítja meg a Betheszda-fürdőnél – meg is mondja: „Atyám szüntelenül munkálkodik, azért én is munkálkodom” (Jn 5,17). Ez a történet azzal kezdődik, hogy Jézus gyógyít, majd azzal folytatódik, hogy táplál, végül azzal zárul, hogy imádkozik. Milyen nagyszerű tevékenység! És egyúttal példaadás is: bár gyarló módon, de követhetjük őt mind a három dologban.
Jézus gyógyít. – A szelíd és alázatos szívű Jézusnak (Mt 11,29) megesett a szíve a tóparton talált nagy tömegen: „meggyógyította betegeiket” (Mt 14,14). Szerves folytatása ez az előző vasárnapi evangélium gondolatának: Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított, és meggyógyított minden betegséget és bajt a nép között (Mt 9,35). S hogy ezt milyen elszántsággal, milyen buzgalommal végezte? Láthattuk: a tanítványoknak kellett figyelmeztetniük őt, hogy már beesteledett, küldje haza a népet. Jézus buzgósága nem lankad, rajtunk is megesik a szíve. Kérjük hát bátran tőle liturgikus énekünkkel: „Gyógyítsd meg az én lelkemet, mert vétkeztem ellened.” Vagy még határozottabban kérhetjük: „mint a lélek és test orvosa, gyógyítsd meg az én lelkem sebeit”, s biztosan nem maradunk meghallgatás nélkül.
Jézus táplál. – Az evangéliumi részlet középpontjában a kenyérszaporítás csodája áll: Jézus öt kenyérből és két halból úgy jóllakatta a tömérdek embert (csak férfiak ötezren részesedhettek a megsokasodott táplálékból), hogy még rengeteg maradt is utána. Itt még közönséges kenyérről van szó, amiből jól lehet lakni. Mert Jézus munkálkodik, tevékenykedik, nem akarja, hogy az ember éhen maradjon. Bennünket is táplálni szeretne. És ez már előremutat a szent Eucharisztia felé, amit Jézus a szent liturgiában sokasít meg számunkra. Világosan látható ez a csodát kísérő részletekből. Jézus föltekintett az égre, megáldotta a kenyereket, aztán megtörte, odaadta tanítványainak, ők pedig a népnek (Mt 14,19). Ugyanazoknak a cselekedeteknek vagyunk a tanúi, mint amelyek az átváltoztatáskor történnek. És tudatosítanunk kell magunkban, hogy Jézus az, aki az Eucharisztia csodáját végbeviszi: a pap csupán eszköz ebben, aki a szavakat kimondja és a cselekedeteket elvégzi. Jézus ma is így akar táplálni bennünket testileg és lelkileg.
Jézus imádkozik. – A tevékeny Jézus egy pillanatra sem pihen meg. Miután az emberek jóllaktak, a tanítványait pihenni küldi, aztán hazaküldi a népet is. Ezt követően pedig felmegy a hegyre, ahol egyedül imádkozik (Mt 14,23), az egész éjszakát imádságban tölti. Ilyen a mi Jézusunk! És így ad nekünk is példát, hogy ne fáradjunk bele az imádságba, amint tanította is: „Virrasszatok és imádkozzatok” (Mk 14,38). S példaképet is állít elénk, hogy kövessük – énekünk buzdítására – „az imádságban fáradhatatlanul buzgólkodó Istenszülőt”.
Isten kezdetben munkálkodást parancsolt az embernek (Ter 1,28). Kövessük hát Jézust a tevékenységben!