Hollandiában tapasztaltam ezt először, ahol egy ornitológiai konferencián vettem részt. Amsterdamban tucatnyian ültek ezek a galambok a tévéantennákon, sétáltak az utcákon. Budapesten ilyesmit akkoriban nem lehetett látni. Amikor június 29-én a Népligetbe léptem, az első hang, amit hallottam, ott is az örvös galamb búgása volt. Náluk soká tart a költési szezon. Általában kétszer nevelnek ugyan fiókákat, de miután a szarkák és a dolmányos varjak gyakran kirabolják a fészkeket, pótköltéseket végeznek, így akár augusztusban is lehetnek fiókáik.
Egy nappal július elseje előtt lassan búcsúznunk kell a madárdaltól. Eleinte csak fekete rigókat hallottam. Náluk is tart még a költési időszak, a hímek még tartják és őrzik territóriumukat. A bejárattól nem messze begóniák nyílnak, felettük káposztalepke repült, majd egy levélre ült. Egészen közel volt, akár meg is érinthettem volna. A hazai fehérlepkék legnagyobbika. Kicsit üldögélt ott, talán pihent, aztán továbbrepült. A játszótér közelében mókus ugrált a földön, majd egyenesen az ott álló szemétkosár felé tartott. Felugrott rá, körülnézett, aztán eltűnt benne, de néhány másodperc múlva újra megjelent. Csak a fejét dugta ki, körülnézett, majd újra eltűnt. Látszott, hogy nem először csinálja ezt. Régebben is többször láttam már mókusokat a szemétkosarakban keresgélni, egy alkalommal Hajós Gyuri barátom filmre is vette a jelenetet. Ez a mókus végül – ha jól láttam – egy kenyérhéjjal bújt elő. Azt hiszem, hogy a földön szerette volna rágcsálni, de jött egy kerékpáros, mire a fára menekült.
A nagy tisztásokon, akár legutóbb Martonvásáron, kaszálógép járt, máshol virított a százszorszép, a vadlóhere, és láttam még néhány sárga bogláros szellőrózsa virágot is. Áprilisban ott minden sárga volt, mára csak ez maradt. Sárgarigó kezdett flótázni, erre nyomban elfelejtettem a virágokat, pedig nagyon szeretem őket is. Ezek az aranytollú madarak későn érkeznek, későn költenek, még júliusban is hallom őket. Zöld küllő kiáltott, a távolban dolmányos varjú károgott, a lekaszált réten két szarka sétált. Nagyon szép, elegáns madarak, kár, hogy nagy fészekrablók. Évekkel ezelőtt a kertészeti iroda előtt egy fenyő lecsüngő ágának sűrűjében őszapópár építette művészi fészkét. Szorgalommal dolgoztak, mígnem az egyik reggel csak széttépett otthonukat találtam. A tettes szarka vagy dolmányos varjú lehetett. Bármelyik is volt, csalódnia kellett, mert a két hosszú farkú madárka éppen csak befejezte a zacskó alakú fészek építését, tojások még biztosan nem voltak benne.
