Az úrnapi szentmise felajánlási antifónája a legkorábbi kiadásokban, majd pedig M. Hermesdorff Gradualéjában, valamint az 1908-as Graduale Romanumban a IV. módusú Sacerdotes Domini (Az Úr papjai illatáldozatot és kenyereket ajánlanak Istennek, és ezért Istenük szentjeivé lesznek, és nem szennyezik be az ő nevét, alleluja).
A felajánlási ének szövege a Leviták könyvéből való, mégpedig a szentség törvényéből (Lev 17,1–26,46), ezen belül is a papi szentségről szóló részből (Lev 21,1–24). Az ároni papság kultikus tisztasága Istennek szentelt mivoltából eredt, és ennek különféle jelei voltak. Áron fiai ezért nem érintkezhettek például halottak testével (vö. Lk 10,31). A kultikus tisztelet értelméről és a papi tisztaságról Aquinói Szent Tamás a ST I-IIae q102 a6-ban értekezik bővebben, de a felajánlási antifóna kapcsán érthető is, hogy sokkal inkább az ember odaadására és az Eucharisztia misztériumára utaló jelekre helyezi a hangsúlyt.
Az ószövetségi eledelek, amelyeknek a kultusz szempontjából tökéleteseknek kellett lenniük, előrejelzik a Tökéletes Kenyeret. Ám a papság kultikus állapota és szolgálata is megkívánta a tökéletességet, amelynek jele egyrészt a ruházatuk, másrészt a hajuk és a szakálluk volt. Az ószövetségi ruhák, a haj és a szakáll lelki értelmet viselnek, legfőképpen a szent tisztaságét és bölcsességét; a kegyelem csodálatos menyegzős/papi ruháját és a keresztény bűnbánattartás gyümölcsöző hatását, valamint a szent szolgálattal járó erkölcsi magatartás kötelezettségét. Ennyiben a felajánlási antifóna az Eucharisztia, a papság szentsége és a szükséges életszentség közötti kapcsolatra hívja fel a figyelmünket.
